Mátészalka, 1910 (2. évfolyam, 1-52. szám)
1910-04-29 / 17. szám
TÁRSADALMI HETILAP. ■í MEGJELENIK MINDEN PÉNTEKEN, h * 1 ELŐFIZETÉSI ÁRAK: Egész évre ________ g korona. Félévre *— — — — — — — 4 korona. Folelős szerkesztő: Negyedévre ______ _ 2 korona. Dr. VIZSOLY! MANÓ. 1 anitóknak és községi közegeknek egész évre 5 korona.----— Egy szám ára 20 fillér. ——---SZ ERKESZTŐSÉG ÉS KIADÓHIVATAL: WEISZ ANTAL nyomdája (Vasút-utca). A hirdetési díjak előre fizetendők. A KULTUR A. »Ha eszméim rosszak is, de általuk más emberekben jókat ébreszteni is elegendőknek vélem arra, hogy időmet nem töltöttem haszontalanul.« (Rousseau.) Senki se kételkedhetik abban, hogy a kultúra egyik fontos éltető eleme a társadalomnak, úgy az anyagi, mint az erkölcsi élet terén. Van-e nemzet, amely nem a kultúrának köszönheti előrehaladását? Nincs! Ha végigtekintünk az egész föld kerekségén, úgy azt látjuk, hogy amely nemzet, megértve a korszellem intő szavát, keblére ölelte a kultúrát, az gazdag, erős, hatalmas, kiállja a pillanatnyi veszélyeket, szembeszáll a nagyobb tömeggel s diadalmaskodik rajta. Gondoljunk csak Japánra, erre az aránylag kis államra, (területe 417,000 km?) amióta magába fogadta a kultúrát, oly csodákat müvei, amilyeneket még más nemzet nem tett. A kultúra fegyverével indult el hóditó útra s ma már retteg tőle az orosz.és az angol egyaránt. Hazánk a kiegyezés óta rohamos léptekkel indult el a kultúra utján s tagadhatatlanul óriási mértékben fejlődött, de egy idő óta mintha téli álmot aludna, a közjogi harcok elfecsérelik erejét, elveszik munkakedvét, amióta az embert nem a tudása, hanem összeköttetései és a befolyás emeli a magasabb polcokra, azóta letért a nemzet a kultúra útjáról. A felvilágosodás kora után, úgy látszik, egy homályos kor akar következni. A haladás stagnál, nincs aki megadja a jelszót, mert fél az ellenség nagyobb erejétől. Pedig a stagnálás a visszafejlődés oly károkat fog okozni s okozott már eddig is, hogy évtizedek kettőzött munkájával lehet majd csak utána pótolni. Valami titkos szért, valami undorító mérget csempésztek be az emberek szi- vébePA gyűlöletet, a kételyt igyekeznek elhinteni egyesek, hogy igy annál könnyebben irányíthassák a tudatlansággal behálózott tömeget. Nemhogy felvilágosítanák a népet, de még jobban butítják, pedig a példák, amelyek előttünk fekszenek, arról győznek meg bennünket, hogy a tudatlanság öl. Az ököritói katasztrófát is a tudat- lanság okozta, mert máskülönben egy tűzveszélyes fészekben lámpion s petroleum lámpa világításánál nem rendeztek volna táncmulatságot. Avagy nem tudatlanságra vall az, hogy egy ártatlan üstökös közeledtére többen öngyilkosokká lesznek, mások mindenüket pénzzé téve esznek, isznak, mulatnak, majd kétségbeesetten imádkoznak s úgy várják a világvégét? Ez az igazi tragikomikum. Valóban áll Ovidius mondása: »Vivit, et est vitae nescius ipsae suae.« Élt és nem tudta, hogy élt. Ilyen a tudatlan, a kultúrától elmaradt ember. Sokan azt hiszik, hogy, he már nagykeservesen megtanultak írni, olvasni, hát már elég a dicsőségből. Pedig még igen sok van hátrál Igaz, hogy az élet küzdelmei folytán az emberek nagy része csak azzal törődik, hogy testének legyen meg a tápláléka, lelkének semmit sem ad az imádságon kívül, pedig imádkozni kellene még neki a kultúra Istenéhez is, annak is kellene egy pár percet szentelni. Persze ezt nem teszik, mert nincs, aki felvilágosítaná az azzal járó haszonról. A mi kis városunkban van egy' intelligens elem s van egy kevésbé intelligens, tudatlan csoport, amely nem igyekszik a korral haladni, úgy él, mint 500—600 évvel ezelőtt éltek, huzza az élet igáját, de nem érez semmit, minden szép nemes s hasznos iránt közönyös. Az intelligens elemnek kellene ezt az elmaradt csoportot felrázni tespedéséböl. Hála istennek, vannak tudományosan képzett orvosaink, jogászaink, tanférfiaink stb. Ezeknek kellene egy-egy népszerű előadással megkonditani a tudás harangját, hogy megtelne a kultúra temploma mindazokkal, akiknek szükséges a művelődés. Tárgy van bőven, amiről lehetne értekezni. Így elérnénk azt, hogy nem lenne oly nagy az elválasztó fal a két elem közt « kapnánk egy intelligensebb osztályt, mellyel karöltve további munkálkodással megvetnénk egyrészt a fejlődésben hátramaradt városunk boldogabb korszakának alapját, másrészt hazánknak is nagy szolgálatot tennénk. Dr. Róna Gyula. Csavargó gyermekek. Nagyobb városok utcáinak, nyilvános helyeinek állandó alakja az újságot áruló rikkancs. Alig serdülő és serdült korban álló fiú és leány gyermek, a ki a bájos szemtelenségnek egy nemével az élelmességnek letagadhatatlan ügyességével húzza ki azt a pár fillért a zsebből, amely igen sokszor alamizsna számba megy inkább, mint fizetésképpen a kapott újság példányért. Csavargó gyermekek ezek, kik korcsmáról-korcsmára, kávé- házból-kávéházba járnak s ott, vagy az utcán találja őket a késő délután, a korai estéli óra, sokszor a fél északa is, mig ufságjsit eladja. Az állami gyermekvédelem nagy eszméje kiterjedt az ily csavargó gyermekekre is és mert úgy találta, hogy az érvényben levő közbiztonsági intézkedések nem megfelelők, vagy talán nem is alkalmazhatók teljes rigorozitás mellett, állami védelem alá akarja vonni ezeket is abból az általános tételből indulva ki, hogy az elhagyott gyermeknek joga van az állami védelemre. A belügyiminisztérium által a múlt év őszén francia nyelven kiadott munkában (Az elhagyott gyermek joga s a gyermekvédelem magyar rendszere) a mü szerkesztője dr. Bosnyák Zoltán miniszteri tanácsos bevezető fejezetet is irt a mü címének első mondata alatt, melyben kifejti, hogy az állami védelem kötelezettsége mint elv az 1901 évi Vili. és XXI. t. cikkekben, (melynek az állami gyermekmenhelyekről szólnak) mint alakult át tételes jogszabállyá, mikor kimondta a törvény hogy a talált, valamint a hatóságilag elhagyottaknak nyilvánított 7 éven aluli gyermek lelencházba utalandó és 15 éves koráig a gyermek- menhely kötelékében hagyandó. Kétségtelen, hogy ez az elv gyakorlatilag is keresztül van vive a talált és hatóságilag elhagyottaknak nyilvánított gyermekekre végre és hogy ily módon a társadalmi védelem állami feladattá változott s jogszabály állapítja meg az elvet. Ugyde nagy tévedés azt hinni, hogy ez a jogszabály az újságot áruló rikkancs gyermekekre is vonatkozik s még nagyobb tévedés azt hinni, hogy a kihágási büntetőtörvénykönyvnek a közbiztonság elleni kihágásokra vonatkozó rendelkezése ilyen csavargó gyermekekre is alkalmazható, végül a legnagyobb tévedés azzal áltatni magunkat, hogy akár igy, akár úgy a csavargó gyermekekről gondoskodhatnak. Sőt, ha tisztán akarunk látni (pedig FRANKL MÓR EIA CZÉG értesíti a vevöközönséget, hogy TAVASZI ÚJDONSÁGAI RAKTÁRRA ÉRKEZTEK.
