Mátészalka, 1910 (2. évfolyam, 1-52. szám)
1910-04-01 / 13. szám
2 oldal. 13. (52.) száíii. M ÁTÉSZALK A AZ O KOR ITC) I TŰZVÉSZ! Részletes tudósítás. — Saját tudósítónktól. Arról a megrendítő és világra szóló szerencsétlenségről, amely folyó hó. 27.-én éjjel Szatmárököritón történt, a »Mátészalka« folyó hó 28.-án megjelent rendkívüli kiadásában már beszámoltunk. Közvetlenül a szerencsétlenség után csak nagy vonásaiban vázolhattuk a történteket, mert hiszen a részletek kitudásához napok kellettek. Mai számunkban mondjuk el a részleteket, amelyeket ugyan olvasóink az összes fővárosi lapokból ismerhetnek már jó- j részben. De mig egy felöl a mi tudósitásink részletesebbek, addig jóval hüebbek is. Az esemény megtörténte óta állandóan ott tartózkodik tudósítónk Ököritón s gyűjti az adatokat a »Mátészalka« számára. A fővárosi lapok vezércikkekben és hasábokon keresztül foglalkoztak több napon át az ököritói nép-drámával és valamennyiük ugyanazt a morált szűrte ie a távolság és az idő engedte megfontolás után, mint amit abból lapunk rendkívüli száma, az események tőszomszédságában és közvetlen hatása alatt leszűrt. Ez pedig az, hogy a magyar közigazgatás gyorló, az élén álló szolga - bíró urak inkább zsentrik, mint hivatalnokok és az egész katasztrófa a közönynek, nembánomság- nak és vétkes mulasztásoknak ir'ózatos következménye, mely nem is a »bűnösök «-et de az .ártatlanok«-at sújtotta. * Részletes tudósításaink a következők: Előzmények. Szatmárököritó községben nem régiben egy j fuvds zenekar alakult, melynek szervesése és fel- | szerelése nagy költséggel járt, s hogy némileg megtérüljön e kiadás, f. hó 26.-án esta, az az hus- vét első napján, táncmulatságot rendeztek, a Weisz Ábrahám náddal fedett csürjében. A zenekar tagjai odavaló földmivelók voltak, akik összetoborzották rokonaikat, ismerőseiket az egész környékből. Ezért volt ez a végzetes falusi mulatság olyaa népes, úgy, hogy már a kora esti órákban 500 mulatni vágyó lehetett együtt, mely szám egyre növekedett a később, a távolabbi környékbeli falvakból érkezők által, és igy a környék földmivelő ifjúságának szine-java együtt volt e mulatságon. Nem is kell mondanunk, úgy is tudja mindenki, hogy a falusi nép ellenséget lát a nadrá- gos emberben, az »ur«-ban. E mulatság rendezői közé se vettek be olyan embereKet, kik észre vették volna egyik gondatlan rendező helytelen, veszélyes és végzetes intézkedéseit. Ugyanis valamelyik rendező intézkedéséből a bálteremmé avatott csűr mindkét végén lévő kspu-kijáratokat — a belépőjegyek könnyebb ellenőrizhetéso céljából s egy kis irigységből, nehogy valaki megnézze a mulatságot ingyen — nagy gerendákkal eltorlaszolták, úgy annyira, hogy e népes táncmulatságban részt vevőknek mindössze egy keskeny, alig egy méter ; széles ajtó volt a ki- és bejáró helyük. E helytelen és tüzrcndészeti szempontból ve- j szélyes intézkedést senki sem vette észre, senki sem kifogásolta, melynek aztán szomorú, gyászos következmény és nagy szerencsétlenség lett a vége. A szerencsétlenség oka. Fesztelen jókedvvel folyt a mulatság egész 8 óráig, mikor egy papiros lámpion — a bennelevö kis gyertyától — meggyuladt s ezt észrevette egy mulatozó huszár, aki kirántotta kardját és neki vágott azzal az égő lámpionnak. Ettől a láng belekapott a lámpákat tartó madzagot diszitő nemzetiszinü papirosba s kezdett a tető felé hatolni. A száraz kócmadzag csakhamar elégett, s igy a rajta csüngő lámpák a földre estek. A leesett lámpinok ■ egyrésze meggyűlt, a petroleum lámpák peig el- j törtek s a bennük volt fotogém a földön, a tetővel egyideüleg, a bálozók közölt lángra lobbant. Így hát egyszerre lángtengerré *vá!t a tető is, a »bálterein« padlója is. Az oltás. A doktorok elbeszélése szerint alig volt a tűznél 20 ember mikor odaértek. A mentést is 6 ember végezte. A fecskendő is elromlott volt. A mentéshez gróf Tisza Lajos kocsordi uradalmából egy mentőcsapatot rendelt ki, Papp Gábor gazdatiszt vezetése alatt. Mentés. A2 első segítséget nem Szatmár, Fehérgyarmat, mint azt a fővárosi lapok írják, hanem a mátészalkai orvosok dr. Csató és dr. Rosenberg Ignác nyújtották Bokor Bertalan, Szántó Emil és Schreiber Lajos inszalkai hivatalnokok segítségével. A két orvos és a három fiatalember éjjeli 12 órától másnap d. e. 10 óráig a legnagyobb erőmegfeszitéssel igyekezett segédkezet nyújtani a szenvedő sebesülteknek, kiknek hozzátartozói majd széttépték az orvosokat. — Az enyém betegebb, hozzám tessék jönni! — Én csak itt lakom a szomszédban! Ilyen s ehez hasonló kérésekkel ostromolták az orvosokat. Közben a hozott orvosságot elkapkodták s előre, minden orvosi vélemény nélkül kezelték betegeiket. Nincs menekülés. Félbeszakadt a jó kedv. Megrémülve, eszeveszetten mindenki a kapukhoz tódult, mely azonban el volt torlaszolva előttük s igy csak a kis ajtó volt szabad, melyen a bálba beléptek. A rémület tetőpontjára hágott. Eülsiketitő sikoltozások és őrületes kiáltások hallatszottak. Fent égett a nádtető, melyen a tűz gyors terjedését egy tavaly tartott mulatságról ott maradt száraz gályák, évtizedes pókháló-lepedők és a padlás nélküli tető száraz nádja segítették elő, alant pedig a lámpionok és a leesett és kigyuladt petroleum lámpák szétfolyt, égő naftája, melytől tüzet fogott a nők könnyű báli ruhája. Agyontaposások, Elképzelheti mindenki, hogy mi volt ekkor. A legtöbb embert öntudatlanul vitte életösztöne a szűk kijárat felé. A kapukat széttörték ugyan, de az előttük lévő két sor lócában az elsők felestek s egyik ember a másikra halmozódott, valóságos ember-dombbá. Az alsókat agyontaposták, a felsőkre pedig rászakadt az égő, padlás nélküli tető. Élő, futó tüzcsóvák. A lángok közül kiszabadult emberek égő ruhával, vagy égő hajjal szaladtak szanaszét. Egy Kuritán Fálné nevű asszony égő ruhájával szaladt a Mácsai tanyáig, hol élettelenül összeesett és meghalt. Egy kis lányt arccal a pocsolyában találtak meghalva, melybe égő ruhái eloltása végett ment. Egy györteleki ember — nevét nem tudják — mikor megtudta, hogy tűz van, szaladt, hogy kimentse feleségét 3 gyermekét. Szembe szalad vele egyik eladó leánya égő ruhával. A lány felismerte atyját s feléje kiáltott: — Apám, oltson el! Az apa átölelte égő leányát, ki abban a percben, mikor elaludt égő ruhája, meghalt, apja karjai között. Egy másik szerencsétlen — kinek szintén nem tudják a nevét — . Pülpösdarócra szaladt égő ruháival. Sok égett embert találtak szanaszét a kertekben, kutakban, árkokban, mezőn, kik valahogy kimenekültek, de súlyos égési sebeik következtében elhullottak. Úgy szedték össze őket másnap harmadnap. Egy menekült a szemben lévő magiárhoz futott s annak ajtajához támaszkodott. Mikor a csűrtől ez is kigyult, az oltásra sietők ott találták meghalva, álló helyzetében, amint neki düh a magtár ajtajának. Egy közellévő kutban 9 összeégett embert találtak. Vegzetes mentések, menekülések. Min denki meg akarta menteni hozzátartozóit s a legnagyofc erőmegfeszitéssel igyekeztek bejutni az ember-tömegbe. Vékony István (Ferenc), kinek menyasszonya és anyja volt az égők között, szerencsésen kimentette őket. E sikeren felbuzdulva, fel kiáltott: — »Nem sajnálom az életemet, csakhogy azokat megmenthettem.« S ismét berohant a tűz közé, hogy valakit kihozzon. De vesztére, mert többé ő se került ki élve. Egy apa a nádfedelet lebontva kereste gyermekeit, s mikor lenyujtotta kezét egyik után, hogy azt felhúzza, úgy beleragadtak a lenyujtott kézbe a kétségbeesett emberek, hogy az apát is belerántották az égő tűz közé. Kalmár István, ki erejéről hires volt, kétszer ment gyermekei és felesége után, mig harmadszor bentmaradt. Agyontiporták. Ott veszett egy leányával együtt. Egy huszárt körülfogtak, hogy szabadítsa I meg őket, ki mikor látta, hogy nem mozdulhat, levetette kabátját s úgy menekült ki. Szerencsés megmenekülés. Rerezsi Kálmán 12 éves ide való polgárista is ott volt a fekete bálon, a kigyuladt csűrben. Véletlen megszabadulását igy adja elő: — Én sok ember között állottam a csűr köz- zepén a mikor az meggyuladt. Egyszer csak hallom, hogy valaki kiáltja a nevemet: »Kálmán, Kálmán fiam !« Én erre visszakiáltottam, hogy »kivagyok!« Mire egy nagy ember megragadott, s ki akart dobni a nagy ember halmaz felett, de én visszaestem. Másodszor is visszaestem. Az ember újból megfogott, éreztem is, hogy nagyon szőrit, összeszedte minden erejét s úgy sikerült az ember halmaz tetejére feldobnia, s azon keresztül kimásztam. Lelki jelenlétemet nem vesztettem el, hanem úgy másztam egy ember hátán, mintha pózna lett volna. Ahogy tanultam a tornaórákon. Őrjöngések. Egyik baudista szintén a nád között jutott a szabadba. Mikor már feljutott a tetőre, visszatekintett s elborzodva látta, hogy egy csomó ember egymást üti, rúgja, harapja. A nagy ijedtségtől, a küzelgö halál tudatában megőrültek szegények. Élő, a halottak között. Egy asszony kis babát tartott karjai közt mikor férje az ember-tömegen át megfogta felesége kezét és kivitte szerencsésen az égők közül. Azonban a kis gyermek eltűnt édes anyja karjáról a nagy dulakodásban. Siratta, keservesen zokogott egész éjszaka édes anyja a kis gyermek miatt, ott tördelte kezeit a hallotok felett. Reggel mikor eltakaritották a hulla halmazt megtalálták a kis gyermeket, a lóca alatt élve. A lóca megmentette az eltaposástól, a feléje hullott, embertömeg, az elégéstől. A helyszínen. A helyszínén, Ököritó sirmezején országos vásárhoz — melyen a legkeresettebb és a legna- ! gyobb számban piacon lóvó cikk: a koporsó, ko- | szőrű és szemfedél — hasonló emberáradat | hömpölygőit. Minden arcon ott ült a megrendítő | eset nyoma, s a mély részvéttel eltelt közönség csoportokban tárgyalta a szerencsétlenséget, ajkaikon a folytonos »borzasztó« kifejezéssel. A szerencsét- -lenség színhelyét 10—12 fekete, megszenesedett faoszlop jelzi. A nagy csűr létezését ez árulja el. Minden oszlop körül borzalmasan kimúlt 30—40 ember, mig helyükről el nem távolitják végképpen. Ezen oszlopok körül mint lavina hömpölyög a nép. A földön fekvő és legnagyobb részt teljesen felismerhetetlen holttesteket síró és jajve- széklő sokaság veszi körül, keresve mindenki hozzátartozóit. —■ Drága életem, drága gyermekein ! — kiáltás hallatszott itt is, ott is, midőn egy-egy szülő, vagy testvér, vagy házastárs a megégett ruhafosz- lányokról felismerte halottját. Az ilyen jelenetek mind sűrűbben ismétlődtek. A látvány leírhatatlan
