Mátészalka, 1910 (2. évfolyam, 1-52. szám)
1910-03-25 / 12. szám
7. oldal. M ÁTÉSZALKA 12. (51.) szám. G S A R N 0 K. Megyek, megyek én, köznapi ember... Megyek, megyek én, köznapi ember, Megyek, megyek, lelkem nyugtot nem lel; És elvegyülök a sokaságba, Csalnak az álmok, de mindhiába! Az utcasarkon egy boltot nyitok, Kevés pénzért finom holmit adok, Csődtömeget potom áron veszek, S pártolni fognak majd az emberek I Ez lesz aztán t nyugodt, szürke élet, Nem lesz ember a kivel cseréljek, Eltemetek minden álmot, vágyat, Nem kívánok egyéb semmi másat! De mi zaj ez ? . .. Tavasz zsibongása . . . Számításom mind halomra hányja, Nem számolok már, hanem felétek Sietek, ti csábitó remények! És nyargalok újra, délibábon, Egy sorvasztó, forró pusztaságon, Elbukva és felocsúdva újra, Megyek, megyek a tövises útra! . . . m. s. Modern kaland. (A párbajellenesak figyelmébe.) Közli : BIBERACIi. — Mint «lóra látható rolt, az én gyógymódom következtében sebláz nem állt be, — mondta az »én< szót különösen hangsúlyozva a kis doktor. Rfy hét múlva fel is kelbet, tanfelügyelő uram. De —- tette hozzá fejcsóválva -— hogy is tehetett ilyent ? Hiszen ön a párbajellentes mozgalom legbuzgóbb hiva volt — no meg a házaiság ellenese — s ha nem csalódom, most mindkettőről elmondhatja : »Bele estem, benne vagyok«. — Honnan következteti mindezeket doktorom? — kérdé a beteg. — Egyszerű! Összefüggéstelen szavaiból állítottam össze, lázálmában beszélt. Gúnyolta önmagát, mert párbajozott, — azt az ostoba intézményt, mely ..... — Eh, vágott közbe türelmetlenül a tanfel- ügyelő, ne szidják egyre a párbajt — noha eddig én is azt tettem — végeredményében nem mindég rósz ám az, mint azt az én esetem legfényesebben bizonyítja. Párbaj által lettem a legboldogabb emberré. — Igazán kiváncsivá tess, szólt a doktor. — Ha szívességet teszek vele doktorkám, úgy önnek elmondom, bár kissé hosszadalmas. — Nem, ne! Tiltakozott élénken az orvos ; a sok beszéd még most megárthatna. Talán négyöt nap múlva. — Jó! viszonsá a tanfelügyelő mosolyogva, öt nap, őt óra, öt perc múlva, orvosi rendeletre! * * ❖ Csúnya, zimankó*, őszi nap, ólmos eső szitál, színtelen, sürii köd ereszkedik a légbe, mest legjobb, legérdekesebb történeteket hallgatni, ilyenkor fogékonyabb a lélek a különös dolgok befogadására. Kellemesen fütött szobában, illatos füstfelhőkkel mintegy elrejtve, eltávolitva a tolakodó ködöt, ül a tanfelügyelő — a lábadozó — s a doktor. A tanfelügyelő beszélni kezdett: — Nagyon szeretek utazni, afféle nyugtalan vérű ember vagyok, a ki folyton uj és uj benyomások után vágyik. Utázásaim alkalmával fő élvezetem az ismeretségkötés. Ha előttem érdekes egyént látok, különös kíváncsiság lep meg hallani beszédét. Mert — nemde ? — van abban valami sajátszeriien érdekes, hogy ime: itt áll előtted egy lény, kinek létezéséről eddig fogalmad sem volt, s kinek, ha akarod egy pillanat múlva hallod a hangját, megismered gondolatait. A karácsonyi szünnapokon Cs-be utaztam N-ből, ahol a vámperemben tolongott a szünnapokra haza igyekvő diákság. Alkalmas utitársat igyekeztem magamnak »kinézni«, mik®r közelemben egy 19-20 évesnek látszó lánykát pillantottam meg, óriási csomag-tábor közepeit Már hallatszott a harsány kiálltás: »Jegyet váltani!«, s lánykám bájos arcán nyugtalan zavar tükrődzött, amint körül tegintgetett, valószinüleg hordár után, kire csomagjait bizza, mig jegyet vált. Én kellemes kaland reményében, bemutatkoztam, kérve engedné meg, hogy számára is jegyet válthassak, mivel én könnyebben jutok a pénztárhoz. Megköszönte, s kezembe adta a másodosztályú jegy árát. Néhány másodpercig beszélgetve, megtudtam, hogy ő Bartha Margit Cs.-be kinevezett tanítónő, s állomás helyére igyekszik. Mikor beszélt, mindég mosolygott, s mosolya merész bájt kölcsönözött arcának. Engem felbátorított e mosoly, mely pedig — most tudom csak — arcának vonzó sajátsága. Don-jonani tervem kész volt. Minden sxerelmi ostoromnál jelszavam: »Csak merészen!« Most is, mintha már régi ismerősök volnánk, a következő szavak kíséretében nyújtottam át egy első osztályú jegyet. »Első osztályra váltottam édes, hogy egyedül utazhassunk — mi ketten«, s határtalan merészségemben megszorítottam piciny kezét. Ő elpirult, — a méltallankodástól, s a jegyet kettészakítva elém dobta e szó kíséretében »jellemtelen-, s mintha könycseppak csillogtak volna szemeiben. Ezután ő elsietett jegyet váltani, s a mi a legkoinikusabb a dologban, én ott maradtam — a csomagjait őrizni, Még mindig métatlankodó arccal jött vissza, s rám sem nézett. •—■ Ne feledje, szóltam a sértett önérzet hangján, hogy én H.-vármegye tanfelügyelője vagyok! »Most már nem hiszem !« szólt, miközben felszállt agy másodosztályú kocsiba, s arcán megint átril- lant az a csábitó, sokatigéró mosoly. De most már nem mertem követni, hanem kellemetlen hangulattal húzódtam be kocsiszakaszomba. Borús gondolatokkal mentem Cs.-ig, a hol ki kellett száil- nom, mert esak másnapra terveztem utam folytatását. Mily nagy volt azonban meglepetésem, mikor kiszállva, Margitot egy csinos ifjú karján, — bizalmas összesimulással láttam mellettem elhaladni. Ezért volt hát a visszautasítás — gondolám — s a csúf irigység nem engedett nyugodni, utána siettem, s félhangon, hogy kísérője is meghallja, szóltam: »Haragszik még édes?«, s bementem az étkezőbe. Alig tiz perc múlva előttem ál! Margit kísérője, s a világ legtermészetesebb hangján szól: »Istentelen — aszfaltbetyár!« — Én pedig Tábby Oszkár H.-vármegye tanfelügyelője vagyok — feleltem. Az ifjú elutasító mozdulatot tett kezével, miközben mondta: >Az elősorolt ékesitőjelsők önre vonatkoznak, önre, ki húgomat megsértette, s kitől én ezért elégtételt fogok venni. No ne ijedjen meg — tette hozzá kezeskedve — nem fogom megölni, csak az orrára, vagy a fülére reflektálok, hogy elmenjen a kedve a kaland-kereséstől. Nem hátrálhattam, de meg nem is akartam. Alig 15 perc alatt összehozták a párbajhoz szükséges »személyzetet«, kinyitottuk a vívótermet, — a többit tudja doktorkám, azóta vagy két hete itt tart e szállóban a karomra kapott elég hatalmas vágás. — Se vágás tette önt oly boldoggá ? kérdezte naiv csodálkozással az orvos. — Csak ennek következményei barátom. De türelem rátérek. A párbajt követő napon ép, az ön távozása után látogatóm érkezett: Bartha Lajos, az én ellenfelem, Csodálatos örömérzet fogott el magpillantásakor, Szerettem volna őt ösz- szecsókolni. Szivem öröm repesése, érzéseim elemzésére indított, úgy hogy mire vendégem helyet foglalt, tisztában voltam magammal. Éreztem, hogy szeretem Margitot mondhatatlanul, megszerettem abban a pillanatban, mikor tekintélyt követő szaraimra ingerlő kacagással felelte: »Nem hiszem*. Úgy kellett történnie, mert azóta szüntelenül azt a különös, rövid kacajt hallom, azt az édes arcot látom. — Hugóm kívánságára jövök — kezdé látogatóm, — a kit nagyon bánt, hogy miatta szenved valaki. Különben Margit nem oka semminek, én gyanúsítottam szegénykét, mikor ön az állomásnál, hova én elébe mentem, úgy merte megszólítani. Követelő tudakozódásaimra kénytelen volt elmondani az önnel történteket. A párbajról csak annak megtörténte után értesült, s most kétségbe van esve, ha netán miatta ember-élet esnék : áldozatul. Hugóm kívánságát megtettem, eljöttem önhöz, most megyek megnyugtatni, hogy önnek nem lett komoly baja, s mivel ügyünket a lovagiasság szabályai szerint elintéztük, nyújtsa kérem ide búcsúszóra épen maradt kezét. —- Nem addig, felelem, mig húga is elégtételt nem szolgáltat nekem. Csodálkozva nézett rám az ifjú. Igen, folytatám, húga megsértett, mert kételkedik szavaim ^igazságában, szemembe mondta, hogy nem hiszi, hogy én a megyei tanfelügyelő vagyok. — Hát ha olyan nagyon a szivén fekszik, hogy azt elhigyjük, bizonyítsuk be. — De igazoló irataim otthon vannak, s én akarom, hogy a kisasszony hihetetlenségét még ma jóvátegye. A fiatal ember vállat vont olyan arckifejezéssel, mintha mondaná: »Szegénynek az agy sejtjei nem működnek rendesen«. Igen, akarom, hogy még ma-jóvátegye, folytatám, mert a szerelmes embernek mindennap egy örökkévalóság s én szeretem Margitot. Látogatóm eddig hideg arca erre mosolygó csodálkozást fejezett ki. — Tegye meg nekem kedves Bartha azt a szívességet, hozza meg még ma Margit válaszát arra, hogy elhisxi-e, hogy én vagyok a tanfelügyelő és kérem, hogy legyen ő a tanfelügyelőn« ?! — Elhitte? — kérdezte kíváncsian a kis doktor. A paciens felelet helyett boldog mosolylyal emelte fel kisé fájó karját, s ujján a tompa esthomályban, a kékesszürke füsthullámokon keresztül, megcsillant a keskeny karikagyűrű. 1 ÉRTESÍTÉS! I Van szerencsém Mátészalka és vi- déke nagyérdemű épittetö közönsé- get értesíteni, hogy Mátészalkán. |::: (Nagyvég-,,.) ::: p 1 ÉPÍTÉSI iRODATl-#5 nyitottam. — Hivatkozva 30 évi ön- ffr álló működésemre, elvállalom minden- & nemű lakó- és gazdasági épületek f0- •$f tervezését és felépítését a leg- & jobb beosztás és ízléses kivitelben & :: a legjutányosabb árak mellett. :: Í&- 41 Az építések f. évi márc. hó 15.-től kezdve Fodor Sándor budapesti oki. művezető felügyelete alatt fognak ::: történni. ::: Szives pártfogásukat kérve, vagyok 1* teljes tisztelettel Borbély György épitési vállalkozó. 8—to jj^ «É Karczag ü MOTORh Testvérek motortelepe Budapest Aulich-utca 7. szám. Leválbeli megkeresésekre árjegy- fékkel és költségvetéssel díjtalanul szolgálunk. Ajánlják a legjobb és legbiztosabb járatú szivógáz, nyersolaj- és benzinmotor-gépüket, benzinlokomobil cséplökészletüket a legkedvezőbb fizetési feltételek mellett. Lovélboli megkeresésekre árjegyzékkel ée költségvetéssel dijí«la- nul szolgálunk.
