Mátészalka, 1910 (2. évfolyam, 1-52. szám)
1910-12-31 / 52. szám
4. oldal. MÁTÉSZALKA 52. (91.) szám.. öreg ember buzgón fohászkodik. Rögtön tisztában voltam vele, hogy az öreg a cukrászdát összetévesztette a zsidó templommal és valami nagy bánata lehet, hogy oly buzgón imádkozik. Nem akartam megfosztani illúziójától, de mert láttam, hogy rongyos, szegényes külsejű ember, egy par koronát markomba készítve, oda leptem az öreghez : — Hallja öreg, nem éhes ? — kérdeztem és kezébe akartam csúsztatni a pénzt De az öreg durván ellökött magától és tovább imádkozott. Láttam, hogy nem éhes, de kétségbeesett emberrel van dolgom és részvéttel álltam meg a háta mögött. Egyszer csaic mintha magyar szavakat is vegyitett volna bele mormoló imádságába, melyekből csak ennyit vettem ki: „ Drága gyermekem, drága gyermekem“. Ezen szavakból azt kivetKeztettem, hogy az öregnek bizonyosan egy hozzátartozója .nagy bajban, vagy betegségben lehet és az öreg igy nagy vásári útjában az általa zsidó templomnak vélt épület előtt haladván el, ilyen frappáns módén ad kifejezést keservének. Néztem . . . néztem, hogy merül el az öreg jobban, jobban, szinte átszellemülte!! az imádságába, midőn egyszerre váratlanul, háta mögött megjelen, egy rendőr! — Hé öreg dutyiba! — mondta ás vállára tette a kezét. . . . Minek mondjam tovább? . . . Hát az igaz, hogy az öreg nagyon zajos volt, de amilyen éber rendőrségünk van —• tessék elhinni — nem szeretnék ■éjjel az utcán imádkozni! . . . * Kiábrándulások érhetik az embereket. Lehet, hogy sohasem lesz aszfalt az Újváros-utcában. De hát újév van, a jókívánságok ideje. Az igaz, hogy egyelőre jó volna, ha a Fő- és Vasut-utcán volna aszfalt, de uj esztendőben többet is óhajthat az ember. Az emberek mulatva, ünnepelve mennek az uj esztendőnek és megeresztik kívánságaikat. Csomagok jönnek, cso«z. Folyton unszoltak. Sohasem kapok ilyet. Mi lesz belőlünk, ha atyám kidől. Nem ígértem semmit, csak tűrtem Qyőryt. Nemsokára azonban bámulni kezdtem azt a rajongó imádatot, amivel körülvett. Figyeltem. Komoly kedélyt, nemes őszinte lelket ismertem fel benne. Kezdtem érezni, hogy vonzódom hozzá. De jöttek a te leveleid. Reszkettem. Mit írjak? Hazugságot? Nem tudtam megérteni, hogyan változhattam meg ennyire. Úgy magyaráztam, hogy a mi viszonyunk bizonyára csak olyan gyermeki ragaszkodás volt, mit a távoliét feledtetett. Azt hittem, te is igy gondolkozol, csak nem akarod bevallani. Aztán . . . aztán az imádó mindennap boldogabb lett . . . szüleim is . . . Bocsáss meg, Gyula, te kívántad. Elmondtam. Felejts el engem. — Köszönöm Jolán, hogy oly őszinte voltál. Nekem felesleges már szólnom. Boldogságot, megelégedést adjon neked az Isten. S ha majd talán bánatod lesz, enyhítse fájdalmadat az a gondolat, hogy ott fönn egy lélek szívesen osztozna szenvedéseidben, s ha boldogság ér, fokozza azt, hogy e lélek kétszeresen örül annak . . . s arra kéri az Istent, úgy szeressen téged, mint ő . . . . . . Érzéketlenül siet tova . . . nem ura ondolatainak . . . összetörve szívben, lélekben . . . szinte volt . . . bevallotta . . . nem is annyira szülei kedvéért . . . megszerette őt . . . elfeledte a régit ... ha oly könnyű volna az eszre hallgatni, mint neki . . . Hol van ? Letarolt mező, fák, cserjék száraz ágai . . . hamuszürke égbolt, búgó süvöltés ... a természet haldoklik . . .elmúlt a nyár . . . ősz . . . a halál nincs már messze... . . . Mielőtt még a léltk végleg távoznék, rettenetes világosság gyűl a túlterhelt agyban : a gyermekkor örömei ... az atya halála ... a feladat ... a túlvilágra készülő arc bánatos tekintete, parancsoló meghagyása ... az örömtől sugárzó kedves arcok, amint vigyázva hímezik a kis vánkost ... az anya a jövő reményével boldogan figyeli Őket . . . S ő utolsó erejével görcsösen szorítja kezét a mély, sötét sebre, melyből kiszökelve buzog a piros, meleg vér ... A kis vánkos készen találja őt ... az álom örök . . . . . , Hulló felevél . . . . , , Suttogva beszél . . . irtatok mennek. Levelek, ajándékok fűszerezik az uj évet. A levélhordók megrakodva, mosolygós képpel járnak-kelnek. A levélhordók, a postások közvetítik az uj esztendőt az emberekkel. Igen, a szegény postások, kiknek nincsen újévük, legalább nincsen kedvük újévben mulatni, mert tömérdek munka terhe alatt roskadoznak. S ilyenkor lehetetlen inegilletődéssel azokra a gyöngéd, finom női kezekre nem gondolni, melyek teljes igyekezettel lankadatlan szorgalommal igyekeznek fenntartani a mátészalkai posta régi, hires nívóját . . . S mégis! . . . Ha egy csomag idejében, nem érkezik meg, (mert nem adják lel) ha a pénz kellő időben itt nincs, (mert nem küldik el) de gyakran okozzuk bosszúságunkban minden mulasztásért a postát. S ha netalán — Isten mentsen — a szerelmes levél nem érkezne meg idejében, ha a kis lány csalafintaságokat követ el (rossz fát tesz a tűzre) .... oh be sokan hajlandók a szegény postát bűnbakként szidni, szapulni. Miért ne? A posta nagyon hálás médium. Ott dolgoznak és nem ügyelnek a kétségbeesett emberekre. Ariel. HÍREK. ELŐFIZETŐINKHEZ ! Felkérjük azon t. vidéki előfizetőinket, kik előfizetési dijaikkal HÁTRALÉKBAN vannak, szíveskedjenek azt kiadóhivatalunk címére MIELŐBB beküldeni. A KIADÓHIVATAL. á Uj A „Mátészalkád-nak régi krónikása, Repedt hanga, szerény, öszhaju flótása, Köszönitek olvasó : „Adjoh Isten !“ újra S hangszeremet teli nagy tüdővel fajva, Beköszöntök ismét hozzátok a végett, Hogy kívánjak áldást és boldog uj évet! Ismét többet ir már egy számmal a naptar S az újévtől ki-ki szebbet meg jobbal vár. Én meg, mint jövendőmondó, ezeréves, Ki látnoki szemmel a jövőbe nézek: Elárulom nektek mi lészen ez évben És ha nem hiszitek, az sem lesz nagy szégyen .. : Ez uj esztendőben (Rohay azt mondja) Egész Mátészalka ki lesz aszfaltozva. Egyenes ut“ most már „biztos“-an elkészül, Jngyerj kapja Szalka örökös hübérül. Bizony megérdemli, küzdött erős karja S ö vitte a zászlót végső diadalra . . . Tavasszal fölépül a finom nagyszálló, Lesz benne kasinó, színház meg pipázó. A nagy kávéházat nem látni be szemmel. Lesz telikertje is díszes étteremmel. Csak én attól tartok, attól félek folyton, Hogy az „Öreg“ ott is úgy segít a dolgon, Hogy bekiált szépen a „vendég“ fülébe: ,,Bejött már a vonat! Menjen a fenébe!“ — * A „világítás“-sál bevallom megjártam, Mert az uj dinamói még múlt évre vártam. Deltát az igényünk hiába is dagad, Mert a rat állapot egyre tovább marad. Ámde a reménynek zöld szinü a fája És én várok, várok, hátha nagy sokára Akad mégis egyszer néhány derék ember, Kik törődni „mernek“ e nehéz ügyünkkel. Lapunknak — mint tudjuk — versenytársa támadt. (A nagy „tamadds“-ba egész belefáradt!) Lekritizál szörnyen, lekicsinyel minket, Húzogatja helykén mindakét fülünket. Helytelennek tartja minden kritikánkat, De ő bírálatot mondhat akár százat. Azt kellene most hát „Rendelet1‘-be termi, Hogy a kritikára „Engedély' ‘-t kell venni. Nohát jó uraim, nem agy áll a dologi Nekünk e kritikán létérdekünk forog. Mi, kik itt születtünk e kis nyíri fészken, Itt ringott a bölcsőnk' nem is olyan régen : Szivünk e várossal össze van már nőve, Családfánk itt nyugszik, künn a temetőbe, Ismerjük töviről-hegyire e népet, Velük éltünk által minden rosszat, szépet. Hát hogyan lehet az orvosa a bajnak, Kit a múlt emléki nem hívnak, nem csalnak ? Kik köztünk csak alig egy pár éve élnek, Kiket nem ismernek sem ifjak sem vének. Mi kik itt szeretnénk talán meg is halni S „egész függetlenül“ tudunk is akarni: Önzetlenül ring vünk a nagy, nemes h arcba, Szülővárosunknak a javát akarval * A jövendőmondó im elakad itten, Kitér a válasszal s hogv magán segítsen: Az őszinte, nyájas olvasóra bízza Hogy bölcs ítéletét majd megállapítsa S igazságos szemmel a jövőbe nézve Kis lapunkat zárja szerető szivébe ! CYRAM. — Újévi számunk is, éppen úgy mint a karácsonyi a szokottnál nagyobb terjedelemben jelent meg. Karácsonyi számunk 12, uj évi számunk 8 oldalon jelent meg. S ha olvasóközönségünk számba veszi azon körülményt, hogy a lap eredeti terjedelme csak 4 oldal, megítélheti azt a nagyáldozatkészséget, melylyel kiadónk a közönség igényeinek kielégítése iránt viseltetett, de megítélheti azt az igyekezetei is, melylyel e lap szerkesztősége, belső dolgozó-társai ezen rendkívüli számok előállítása körül, sokszor a késő éjszakába nyúló munkássággal fáradoztak. Midőn olvasóinktól bocsánatot kérünk, hogy egyszer egy évben, uj esztendőben mi magunkról is megemlékeztünk, nem mulaszt- hatjuk el egyúttal az alkalmat, hogy a technikai vezetésért teljes clösmerésünket Markovits Herman művezető iránt, az éjjelt nappalá tevő munkásságáért ki ne fejezzük. Hivatalvizsgálat. Mátészalka község községi hivatalát Péchy László főszolgabíró és Szilágyi Lajos járási számvevő, folyó hó 19.-én megvizsgálták, mikoris mindent rendben találtak. — Vörhenyjárvány van Kocsordon. Szórványosan járásunk más községeiben is fellépett e ragályos kór. így : Ópályiban és Mátészalkán i*. A hatósági intézkedések megtétettek és igy reméljük, hogy sikerül a betegség elterjedését meggátolni. — A Szanatórium-egylet bálja megbeszélése végett dr. Fárnek Lászlóné elnök e hó 19.-éré ülést hivott össze. Az ülés nagyon népte- len volt. Különösen az ifjúság tartotta teljesen távol magát. De választmányi tagok is igen kevesen voltak. A gyűlés a részvétlenség dacára is eredményre vezetett, amennyiben egy jövő évi február hó 4.-én rendezendő s hangversenynyel összekötött mulatság megtartását határozta el. — Papok inkompatibilitása. Egy uj pápai dekrétum a róm. kath. papokat súlyos kánoni büntetés terhe alatt eltiltja pénzügyi természetű vállalkozásokban való minden közvetlen, vagy közvetett részvételtől, kivéve a fogyasztási egyleteket, a kölcsön egyleteket és más oly közhasznú (!) intézményeket, amelyek a lelkészség védnöksége alatt állanak. A csuha zsebe tehát nem forog veszélyben. — Hol az 1000 korona ? Radványt Jó- zsefné györteleki lakos Szatmárra akarván utazni bevásárlás végett nagyobb pénzösszeget vett magához. Amint a györteleki vasút állomáson (Jéi key-tanya) jegyet akart váltani az a kellemetlen meglepetés érte, hogy 1000 koronája elveszett. A nyomozás megindult. — Letették az esküt. A legsötétebb középkorban sem tettek ennél külöinb esküt. Az anti- modernista esküről van szó, melyet végre a szatmári egyházmegyéhez tartozó római katólikus papság is letett. Bár eddig sem voltak valami túlságosan modernek a mi papjaink, ezentúl el lehetünk rá készülve, hogy az eskü ereje vissza fogja riasztani a pap bácsikat attól a kevés haladástól is, amire eddig a korszellem kötelezte őket. Kissé ugyan mintha maga alá vágná a fát a nagymél- tóságu Egyház ezzel az antimodernista esküvel. Mert hiába maradiaskodnak, hiába próbálnak mindenféle apróbb limlomot dobálni] a nagy 'gépezet kerekei közé, jönni fog valaki, aki nagyot csap az öklével az asztalra; hogy »Eppur si mouve!« — Újra disznólopás, éspedig ezúttal Vitkában, hol Dávid Sándor 150 kort. érő hízóját emelték el eddig ismeretlen tettesek. — A szolgabirói hivatal f. hó 27.-én a városháza uj épületének e célra épített emeleti helyiségébe átköltözött.
