Mátészalka, 1910 (2. évfolyam, 1-52. szám)
1910-12-25 / 51. szám
7. oldal. MÁTÉSZALKA 51. (tO.) Ha az asszony megtagad valamit. Irta: Q. Major Anna. (ósz utólja. A nap lemenőben, langyosra melegíti a levegőt a félhomályos szobában, a hol egy karcsú fiatal asszony térdére font kezekkel ül egy angol karosszékben. Ueges, nyugodtan tekint némán, hosszan a vele szemben ülő fiatalúrra, ki a nagy csöndben egyik cigarettát a másikon gyújtja meg és égő szemmel, izzó arccal várja, hogy az asszonyka fog beszélgetést kezdeni. Mert ő nagyon jdl tudja, hogy az aszonyokat nyugtalanná teszi a hallgatás és nem szeretnek sokáig csendben ülni. Nézik egymást; szó nélkül, pillantásta- lanul; az asszony mindig idegesebb, a keze már babrál a gyűrűivel, már harapja az ajkát. De ő is vár, mert az utolsó szó, ami elhangzott, egy kérdés volt, melyet ő vetett fel. Feleletet nem vár, de mégis, nem akar megint ő kérdezni. Minda- ketten érzik, hogy a helyzet szörnyen fonák.) (A kicsi asszony végre feláll és az ablakhoz megy, Kihajol rajta és mélyen sóhajt. A fiatal ur utána néz de ülve marad.) Az asszony. (Végre odalép a fiatalúrhoz és kezét egymásba kulcsolva lassan megismétli a kérdést.) De hát miért épen . . . én . . . engem ? A fiatalúr. (Szembe fordul vele és mélyen a szemébe tekintve, meghatottan, gyöngéden, mosolyogva felel)... már az első kérdésre is felelhettem volna, Devártam. Azt hittem, a hosszú hallgatásban megtalálja a választ, amit erre adhatok. — Nem tudom, Jolán. Nem tudom,|mért maga ? Kérdezhetném én is; miért épen én — miért épen engem . . .? De én tudom, hogy hiába kérdem, nem tud elég szót mondani, a mi feletet számba mehetne. — Nézze, maga karcsú, szőkehaju, barnaszemü, rózsásajku, kerekvállu, édes, jókedvű. Ezért szeretem. Nagyon, forón, igazán. De szeretném, ha gyapjas fekete hajú, sárga szemű, sápadt, komor, barátságtalan, rossz volna is. Szeretném. Mert magát szeretni rendelte nekem a sors, a végzet, a természet, vagy nevezze akárhogy azt a csodás erőt, mely egész bizonyosan céltudatosan hajtott, engem a maga útjába, mely egész bizonyosan nem ok nélkül sodorta magát elém, hogy megmutassa magát nekem. Magát és magában a ragyogó, tiszta, kívánatos életet, a rózsás, igaz bolgogságot . . . megmutatta, mint egy rezgő, fényes délibábot . . . csak azért talán, hogy annál meddőbbnek, forróbbnak, kietlenebbnek erezzem a magam pályáját, melyen egyedül kell végighaladnom ...és... Az aszony, (Reszkető hangon) . . . panaszkodik ? A fiatalúr. Nem. Nam panaszkodhatom. Nem le panaszkodom, Hiszen tudom és e percben érzem, hogy szeret, talán éppen úgy, mint én magát, — és íz nekem elég. Az meg, hogy láthatom, a mikor akarom, hallhatom a hangját, — boldoggá tesz. Lássa, ilyen szerény vagyok . . . Az asszony. (Könnybe borult szemmel, csendesen nyújtja oda a kezét és majdnem suttogva, összeszoritott ajakkal szól) Kedvesem 1 (Mindaketten körülnéznek a szobában, mely immár az ezüstös félhomályból megejtő sötétségbe borult. A pillantásuk ide-oda vándorol, fonnyadó rózsák lehulló szirmairól a nehéz redőkben omló függönyökre és a fénytelen keretekre, amelyekben felcsillanak az üveglapok, mintha lankadt férfiszemek asszonyi sóhajra visszanyerik egy-egy másodpercre a fényüket. A két nyugtalan szempár végre megpihen. Egymást nézik. Aztán újra az asszony szólal meg. Lélekszakádtan, erőszakosan kezdi) De hát nem tudjuk-e mindaketten, hogy ez őrültség, hogy . . . hogy ennek semmi értelme, hogy . . . gyalázatos dolog ... A fiatalúr. Édes Jolán . . . csak arra kérem högy ne gondolkozzék; ne töprengjen, ne gyötörje magát fölösleges megállapításokkal, amelyeknek úgy sincs semmi haszna, — mert hiába rakunk le síneket az érzéseinknek, hiába állítunk magunk elé programmot, — mégis minden fog jönni, minden fog következni, ahogy kell, ahogy szabad. . . . Az asszony.., szabad? De hiszen ez sem szabad! Ezt sem szabad, hogy én itt a sötétben ülök magával. Azt sem szabad, hogy egyáltalán beszélek erről a nyomorult érzésről, mely tudtomon kívül, orvul lepett meg ... és mire megéreztem, már . . . nagyon későn volt! (Gyöngén mosolyog és simogatón teszi tenyerét a fiatal ur kezére) Már akkor későn volt ... de . . . úgyis mindegy volt; mert jólesett megtudnom, hogy . . . szeretem magát. Ha ez bűn, akkor . . . azt nekem éreznem kellene. Nem akartunk semmit, ugy-e semmit egymástól ? A fiatalúr (forrón csókolgatja a puha kezecskét és mámorosán temeti ajkát a rózsás, bársonyos tenyerekbe) Semmit . . .semmit! Én csak látni akarom magát! Nekem elég lesz, ha ideadja újból a kezét, hogy beszivhassam az illatát, hogy érezhessem a lüktetését és. . . . Az ásson y. (Fájdalmasan) Lássa, ezt már nem szabad megint (Visszavonja a kezét). ., egy kicsit szégyenlem magam, kedvesem . . . (Megint hallgatnak. A fiatalúrnak verejték száll a homlokára, az asszony arca izzó fehérre gyűl. Nagyon hosszú szünet után az asszony odahajol és soká csókolgatja a fiatalúr kezét. Ez nagyon meg van döbbenve és eleintén el akarja huzni a kezét, de aztán mégis nagyon édesnek találja a lázas, lágy ajkak érintését és lehunyt szemmel ül, mig egyszerre meleg könyyeket érez a tenyerére gördülni. Akkor fölüti a fejét és az asszony állát megfogva néz az édes, könnyes halvány arcácskába.) A f i a t a 1 u r. Ne sírj! nem akarom, hogy csak egy könyed is csorduljon értem! ne sírj, ne ... ne sírj, édes . . . drága. . . . Az asszony. (Lihegve rejti előbb arcát a fiatal ur keblére, aztán vakmerőén csókra nyújtja az ajkát. A fiatal ur rátapad az ajkával a piros, nedves szájra és zihálva engedi nagyon sok idő múlva, bogy az asszony kicsit borzasán, de ragyogó szemmel és nagyon gyöngéden kibontakoz- zik a karjaiból.) A fiatalúr. (Kicsit rekedten) Látod . . . kicsike asszony drága mégis nem bírjuk ki egymás nélkül. . . , Az asszony. Igen . . . gyalázatosak vagyunk. Itt ülünk . . . nézzük az egymás száját és sóvárogva kérdjük magunktól; Melyikünknek lesz bátorsága kezdeni, melyikünk bírja tovább az önsanyargatást, . . . A fiatalúr. (Még mindig nagyon felindulva elborult szemmel) Kérlek, nagyon kérlek, összet tt kezekkel könyörgök. ne gondolkozz! Mert ugy-e látod, elvben milyen könnyű megmaradni a rideg korlátok, a nem szabad, nem lehet, nem való határai mögött: de mihelyt csak oly közel érünk egymáshoz, hogy kinyújtott karral elérjük egymást. . . . Az asszony. (Nagyon hevesen, nagyon fellázadtan.) Igen . . . igen ... ez az! Ez az ami fáj nekem! Látod, szavalgatunk szép mondásokat ; Hangsúlyozva benne főként a kettőnk eszményien tiszta szerelmét, amit egy légies barátság ruháiba öltöztetünk. Emelgetjük az önzetlen, kívánság nélküli, egymagában mennyien boldogító ideális szerelmet és verjük a mellünket, hogy soha . . . soha . . . semmit . . . semmit! Ez cudar, becstelen . . . hazug eljárás magunkkal szemben. . . . A fiatalúr, (össze ráncolja a homlokát s idegesen csapkodja öklével a térdét.) Az asszony. (Halkan) De hát mi történik velünk. . . . ? Én a találkozásunk első órájában éreztem, hogy nem mehetek el az élet utján maga mellett úgy hogy a kezét megne szorítsam, hogy a szemébe ne mosolyogjak ; ezt lehetetlennek éreztem és ma ott tartok, hogy elhomályosuló szemeim előtt magasra tornyosulnak a falak, melyek elzárnak engem a régi énem, a megelégedett, szerény asszony elől . . . A fiatalúr. Jolán .. . életem 1 Hát nem veszi észre, hogy nekem irtózatos gyötrelmeket okoz ? és ezt nem is bánja ? Az asszony. Mit tud magáról mi fáj nagyon, ml fájhat legjobban, és mitől őrül meg az ember ? A fiatalúr. (Szótalanul csóválja a fejét és rágja az ajkát.) Az asszony. (Lángolva.) Dehát mi less igy velünk ? . . . Nem bírjuk az egymás közelségét . . . megcsalni nem akarunk senkit . . . beestelenül nem tudunk élni. . . . A fiatalúr. (Nagyon csendesen) Elszakadjunk ? Az asszony. (Szivszaggató pillantással) . . . Azt most már nem tudom, hogy el birnám-e viselni ? De meg kell próbálnunk . . . mindenná- ron ! mert mi lesz és mi lehet igy a vége ? Mi történhet igy ? El tudnád-e fogadni, hogy itt az uram lakásában áldozzam fel szerelmemnek asszonyi becsületemet . . .? Ugy-e, összehúzod a szemöldöködet, nem kellek én sem neked ... itt . . . Mihelyt egymás lehellete megcsap bennünket . ... elvesztjük ezt a kis maradék eszünket, e!hágy az erőnk, minden izomszálunk megfeszülé- sig tágul, minden idegünk, a vérünk halk, majd ordítássá fajuló dudolását zizegi fülünkbe .,. Hát mi is ... ? Miként is csak a vérünk, a forró, a fiatal, félgerjedt vérünk hajt csak egymáshoz ?.. . Lehet ez ? Az, hogy én szégyentől eltorzult arccal majd csak azért, hogy a maga karjaiban egy lopott . . . összelopott . . . összecsalt, összehazudott órát töltsék . . . hogy én azért . . . szégyentől őrjöngve apró hazugságokból, apró bujkálásokból építsek magamnak egy menedékházat, ahol meghúzódhatom lelkifurdalásommal együtt, mig piszkos szállodákban a maga oldalán járom a házasságtörő asszonyok kitaposott, járhatóvá egyengetett ösvényét. . . , Ha azt akarja . . . (Tikkadtan fül el a hangja az izgalomtól.) A fiatalúr (megadón) ... hát elszakadjunk. . . . • Az asszony. (Kétségbeesettem.) De hát nem látja, hogy nekem talán még nagyobb kin, mint. . . . A fiatalúr (tiltakozva emeli fel a kezét.) Hagyjuk! ... (Pár másodpercig szembe néznek egymással. Az asszony ajka lassan remegni kezd. A fiatalúr arcán veres foltok gyulladnak.) A fiatalúr. (A láztól dideregve.) Még . . . most . . . utóljára Jolán . . . egyszer . . . csak . . . egy csókot ... Az asszony (lehajtott fejjel tűri, hogy a fiatalúr előbb szapora, forró csókkal árassza el az arcát, nyakát, aztán hosszú, harapós csókok után egész az ajkára tapadva tördeli.) A fiatalúr. Elszakadjunk. . . . Az asszony (vergődve rejti arcát a fiatalúr vállára.) A fiatalúr. Zavartalanul csókolja, öleli, harapdja tovább. Az asszony keze tétova babrá- lással turkál a fiatalúr hajában és vacogó foggal érzi, hogy meg kell őrülni . , . meg . . . kell. .. (Végre a fiatalúr zihálva mondja) Mikor akarsz az enyém lenni ? Az asszony (önfeledten lehunyt szemmel, elcsukló hangon) Most . . . most , . . A fiatalúr. (Az ajkába harap, és tűnődve néz egy másodpercig a lihegő asszonyra, aztán egy forró hosszú csók után) Itt . . . nem szabad ... De másutt . . . mikor . . . ? Az asszony (Kábán mered rá és egy kicsit lecsillapodik, de nem felel.) A fiatalúr (erősen magához szorítja, aztán sürgetően szól) Mondd ... mondd . . . mikor ? Az ásson y. (összeszoritstt ajakkal, reszketve. karjait szorosan a nyaka köré fonva) Amikor akarod . . . • MOTOR! Karczag Testvérek motortelepe Budapest Aulich-utca 7. szám. Levélbeli megkeresésekre árjegyzékkel és kölségvetéssel díjtalanul szolgálunk. Ajánlják a legjobb és legbiztosabb járatú szivógáz, nyersolajat és benzinmotor-gépüket, bezinlokomobil cséplökészletüket a legkedvezőbb fizetési feltételek mellet. s-t Levélbeli megkeresésekre árjegyzékkel és költségvetéssel díjtalanul szolgálunk.
