Mátészalka, 1910 (2. évfolyam, 1-52. szám)
1910-06-17 / 24. szám
/ Mátészalka, 1916. II. évi. 24. (6,1.) szám. jaaics Ló 17. TÁRSADALMI HETILAP. MEGJELENIK MINDEN PÉNTEKEN, f* ELŐFIZETÉSI ÁRAK . Egész évre — — — — — — — 8 korona. Felévre _____ — ~ — —- 4 korona. Negyedévre — _ z_ _ — — — 2 korona.----——. E&y szám ára 20 fillér. ———Fe lelős szerkesztő: Dr. VIZS0wí! MANÓ. SZERKESZTŐSIG Es KIADÓHIVATAL : WEISZ ANTAL nyomdája (Vasút-utca). A hirdetési díjak előre fizetendők. (P) Hogy tűzoltóságunk nincsen, azt mindenki tudja, hogy lenni kellene, azt mindnyájan érezzük. Törvényes rendelkezés az, hogy min- den községnek állandóan, szervezett tűzoltósággal kell bírnia; de ha törvényes követelmény nem lenne is, az emberi szempontból egy pillanatra sem nélkülözhető. Sajnos azonban, hogy nálunk ez a törvény által, követelt intézmény, hosszú ideig nem létezett, sőt ma sem létezik. Bizonyította : ezt a vasárnap éjjeli, villámsujtásból eredt, ' Szatmár-utcai tüzeset. Itt ugyanis sajno- | san éreztük ennek a szervezetnek a hiá- j nyát, s a tapasztalt dolgok érdem szerinti j megbélyegzésére, alkalmas szavakat tanái- j nunk nem lehet. Elszomorító állapotok a maiak, de | tudjuk, érezzük és azt hiszem kimondhatjuk nyíltan, miszerint velünk együtt, az j összes polgárokat áthatja a kötelességérzet és azon tudat, hogy a mai szomorú állapotokat tovább tűrni, azokat tehetetlenség, nemtörődömség, vagy bármiféle okból továbbra is fentartani nem lehet, nem szabad! Nem feszegetjük a hibákat, bár talán szükséges volna; nem mutatunk rá senkire, hogy ez, vagy az az oka a mai állapotoknak, bár indokolt volna, — és pedig azért, hogy fátyolt vetve, a múltra, a következményeit érezve, a szükségletektől áthatóttan, ki-ki elfoglalhassa azt a helyet, a melyre tehetsége, akarata, ereje, embertársai iránti felebaráti szeretetének nagysága állítja. E hó 19.-én vasárnap délutánra, társadalmunk azon tagjai, a kik a vezetésre, az iráriyitásra hivatva vannak, értekezletet hívnak össze, hogy azon megvitassák mily alapon szerveztessék. községünk tűzoltósága, hogy az hívatásos, avagy önkéntes tűzoltóság legyen-e? s hogy bármilyen lenne is, mielőbbi felállítására a szükséges lépéseket azonnal megtegyék. Midőn ezt a tényt, vagyis azt, miszerint a társadalmunk vezetésére hivatottak végre a tettek mezejére' léptek, örvendetesen tudomásul vesszük, a felvetett eszme megvalósítását minden rendelkezésünkre álló eszközzel előmozdítani óhajtjuk és kötelességünknek ismerjük. A tűzoltó egvesület szervezésénél azokat, a kik most annak megvalósításán fáradoznak, az az eszme vezérli, hogy a megvalósítandó, felállítandó szervezet va| lóban a tűzoltásra, az élet és vagyon men- | tésre alakittassék. Hogy ne parádéra, ha- | nem azokra a dolgokra képeztessék ki, i a melyek a tűznél való gyors megjelenésüket, a tűz oltását és a mentőmunkálatok célirányos teljesítését, lehetetövé teszik, megkönnyítik. Ez a programm, ez a terv, örömmel tölt el bennünket, mert azt következtetjük i belőle, hogy végre a hosszas huzavonát, az „ereszd el a hajam1' kö-zségi politikát egészséges, már igen-igen régen óhajtott állapot váltja fel. A felvetett eszme megvalósítása, a programm életre keltése azonban áldozatot kivan és megköveteli, hogy minden egyes polgára e községnek ne csak azt érezze, miszerint a tűzoltói intézmény létesítése szükséges, hanem ébredjen tudatára kötelességeinek is és átérezze, hogy mindnyájunknak részt kell vennünk a közös munkában vagy testi erővel, vagy ha arra képesnek nem érezzük magunkat, jövedelmünkhöz mért anyagi támogatással. A társadalom ma széttagolt osztályai hagyjanak fel a kicsinyes, egymás elleni torzsalkodással, — a polgár a polgárnak nyújtson baráti jobbot, s az áldozatkéz- 1 ségben, a közért yaló munkásságban verUtcasarki legenda. Irta: Arthur Holitser. Fordította: Radváay Ernő. (2.) Ma ott voltam. Mennyi minden történt! . . . Az író asztalánál ült és kérdezett, hogy ki küldött? De mielőtt még egy szót szólhatott volna, úgy nézett rám, mintha megmerevedett volna, igy ő is mindjárt észrevette, mennyire hasonlítok hozzá. Egész kicsi lett a szeme. Közel léptem az íróasztalhoz, remélve, hogy egy bekeretezett képet találok ott, de csak egy kis, elhervadt ibolyacsokrot láttam, ezüstvázában. Eszembe jutott, hogy egyszer-kétszer nekem is hozott ibolyát, de nekem már nincsen, nem őriztem meg. Halkan kérdezte, mit akarok ? Ekkor, nem tudom hogyan, sírni kezdtem és csak, mikor egy kis darab idő múlva, már majdnem haragosan, kérdezte, hogy mit akarok, csak akkor szedtem össze magamat és szemtől szembe megkérdeztem, hogy mi van a kedvesemmel ? Először bámulva nézett rám, de sokáig nem bírta a tekintetemet: könnyek tólultak a szemébe, de csak nyelt egyet és elfordította a szemét. Ekkor már tudtam : meghalt és ő az oka. Ott álltam előtte és egyikünk sem beszélt, hosszú ideig. De végre már nem bírtam ki tovább és beszélni kezdtem. Hogy szegény lány vagyok, vidéki és a szeretőmmel akkor ismerkedtem meg, mikor az anyjánál dolgoztam. Alighogy kimondtam, már eszembe jutott: hisz akkor az anyjánál tudakozódhattam volna. Összezavarodtam. Ö meg fel kelt és az ajtóra mutatott: »Menjen innen ki! Rögtön menjen.« L>e én nem mozdultam, álltaríi és ránéztem. Az ajtó feletti tükörbe megpillantottam az arcomat: azt hittem megvetés látszik rajta, de az utca sarki ábrázatom volt, mely rármekintett. Az asszony a másik szobába ment és elbújt az ajtó-függöny mögé. A szobaleány bejött, de hozzám nyúlni nem mert. Ott álltam és beszéltem. Ha nincs senkid, aki szeretette! hallgat, ha a bajodat panaszolod, úgy annak öntöd ki a szivedet, akit legjobban gyűlölsz ezen a világon. Mindent elmondtam, hogy hogyan jött hozzám, hogy először őt, a másikat kellett ábrázolnom és hogy szájon csókolt, de azt is, hogy aztán is megcsókolta a számat, mikor ő róla beszélt és a gyerekükről, a gyerekükről is! Néhányszor elmondtam: hogy mesélt ő róla és a gyerekükről, habár csak utcalány vagyok; — . . . utcalány ! . . . A finom függönyt darabokra tépte, hosszú, lelógó rongyokra, melyek mögül a szeme látszott. Elállt a lélegzetein és le kellett ülnöm, úgy dobogott a szivem. Amint aztán egy kissé lecsen- desedeít, hallottam, hogy folyton néhány szót mormog maga elé . .. egy tiszta emlékről amely most bemocskolódott, a tiszta emlék, bemocskolódott... Nos, ha te a gazdag, müveit asszony nem találsz magadban többet, mint ezeket a szavakat, mondtam magamban, úgy nem gyűlöllek, nem gyűlöllek. Féltem a felkeléstől, mert akkor bizonyára kiabált volna : »Ne jöjjön közelembe!« és a kezét a ruhájához szorította volna, mint valami színdarabban. Pedig nem is akarok hozzáérni, sem jóban, sem roszban. Egészen megzavarodtam, ő miatta nem ínagamért és nem is a hazugság miatt, mint előbb hanem igazán azért, mert először éreztem sajnálatot, mióta csak gondolkodni tudok, egy ember iránt, aki nem én voltam. »Megyek«, mondtam, »nem akarom beszennyezni a leheletemmel, hisz én olyan nőszemély vagyok, akit mindenki pénzért vásárolÉkszerek, órák, arany* és ezustnemüek alkami ajándéktárgyak legolcsóbban elsőrangú ékszerésznél NYÍREGYHÁZA, VÁROSHÁZ-ÚTCZA 3. SZÁM. Tűzoltói intézmény szervezése.
