Mátészalka, 1910 (2. évfolyam, 1-52. szám)

1910-01-07 / 1. szám

7 4A&f Mátészalka, 1119. II. évi. 1.(40.) szára. január hé 7. TÁRSADALMI HETILAP. ^ MEGJELENIK MINDEN PÉNTEKEN. ^ ELŐFIZETÉSI ÁRAK : Eféka év»« — — — — — — FMvn — -w — — Nogjr«4évr« — — — — — — Bff bét« — — — — — —----Egy szám *r* JO fillér. — S korona. 4 korona. 2 korona. 1 k«r««a­F*l«lís tsferkewaté: Dr. YIZS9LTI MA Né.-=^—-'■ - - "" ' llj.—L1----Üj-jau^ ' niin LJI j.ggjiieaBg SZ ERKESZTŐSftQ ÉS KIADÓHIVATAL: WEISZ ANTAL nyomdája (Vaaút-utca), A hirdetési díjak elér« fizetendők. M^á^olygott titkok. Csakugyan nem hiába álmodozott a tizenkilencedik század a huszadiknak csu­dáiról! íme, még el sem múlt az első év­tized és évezredes titkok ködét zavarja fel az emberi kéz, a világ legnagyobb rejtel­meibe tekint az emberi szem. Akármerre nézünk, mindenütt meg­bolygatott titkok : a kormányozható léghajó, u repülő gép, meg a századok fehér arcu kisértete, mely rejtelmes szikláin le­begve, hideg gőggel rejtőzött el a kíván­csiságtól elepedő emberiség elől: a fölfe­dezett (?) északi sark. Csupa olyan titok, mely felé eltűnt és elporladt generációk néztek álmélkodva, majd merész gondolatok fénylő uszályába kapaszkodva vonszoltatták ma­gukat teléje. De az ábránd és a tudomány vakmerő. Kalandosan összetörve, vagy le­győzve hullottak vissza a régi kitaposott ösvényekre s a madár versenytárs nélkül repült tovább is a levegőben, az északi sark Circéje pedig egymagában mosta a haját a sarki fényben és ködben. Az Odiszsze- usok nem tudtak eljutni lábához. Mióta álmodozott és tervezgetett az ember arról, hogy meghódítja a levegőt és az északi sarkot? Az elsőnek a terve ben­ne volt talán az emberiség gyermekálma­iban, a másik terv pedig csaknem egyidős a komoly földrajzi-tudománynyal. És hasz­talan erőlködött az ember, hasztalan ön­tözte ábrándjainak útját verítékkel és vér­rel, nem tudott eljutni céljához. Csak egy- egy lépéssel közeledett hozzája. Az ilyen lépés néha századok, néha évtizedek mun­kájába került, de a vége mégis csak az volt erőlködésének, hogy kimerült, eler- nyedt izmai nem tudták tovább vinni en­nél az egy lépésnél. A tehetetlen évezre­dek és századok irigykedve bámultak a rejtelmes jövőbe, melynek egykor meg fog nyilatkozni a két nagy titok: a repülés és az északi Szfinx. A meghódított levegő és az északi sark. Miféle végzet lebeg századunk ez első tizedén, hogy magához csábítja a szeren­csének és a szerencsétlenségnek minden kóbor tündérét és démonát? Hiszen ami borzalmat annyi ezer év leforgásában vé­gigkóstolt az emberiség, azt a mi évtize­dünk mintha egyszerre kapná meg: Pom- pejit és Herkulánumot, Lisszabont, a tör­ténelem legvéresebb háborúját (az rosz- japánt), legszörnyübb forradalmát (az oroszt). De viszont az emberi lélek fenséges, cau- dás, misztikus vidékei is úgy tapadnak évtizedünkhüz, mint a hínár a hajó bor­dájához. Melyik évtizedben rengett meg Orosz­ország és a Kelet a szabadság lázától ? Gondolt-e arra csak a múlt évtized is, hogy Sztambul és Teherán, Pétervár és Odessza utcáin alkotmány és parlamentért patakok­ban fog folyni a tunya napkeleti vér, al­kotmány és parlament nevében keleti zsar­nokok trónját döntik le? Ez a csoda a huszadik század első évtizedéé, mely ha­sonlatos az Ezeregy-éjszakánoz. Minden éjszaka egy mese. Csakhogy ebből a me­séből reggel nem ébredünk fel csalódásra. Az ember nem csak a rege és az álom könnyű, aranyos lepleiben repül, vitetve halk röptű pillangó szárnyaktól, hanem ime, az egyik ember valósággal átszállt a ten­geren, a másik huszonhárom óráig lovagol a levegő hátán, elnyargalva tetszés szerinti „A- B. C.“ és szürke ruha. .— Egy tanító naplójából. — Irta: Ariel. (2.) IV. Egy uj világ tárult elém : zajos fürdői élet; szebbnél szebb nők ; elegáns toilettek; a társalgás, a beszéd szabad szárnyalása. Uj életfelfogás, uj gondolatvilág, mely folyton összeütközött az enyém­mel. A vérem bizsergett és éreztem, hogy gondo­latvilágom bilincsekbe van verve. Kedvetlen vol­tam; tudtam, hogy ha úszni akarok az árral, nagy átalakuláson, vagy rázkődtatáson kell keresztül­mennem. Éppen azért visszavonultam. Végeztem hivatalos tendőimet — egy pár órai Írásbeli munka — aztán gondosan néztem széjjel az egész telepen, amint azt rokonom, a jő Gyula bátyám előírta. Jöttem-mentem, sürögtem-forogtam, a személyzet­tel előzékenyen bántam és nem volt rám panasz. Egy motoros kerékpár állott az igazgatóság ren­delkezésére és én naponta bejártam a közeli vá- resba, a fürdőnek egy és más bajos delgait, ügyeit elintézni. A közönség már ezt tudta és s©k meg­bízással' láttott el. Különösen a hölgyek vettek körül kedveskedéssel. Mindég volt valami kérésük, sürgős bevásárolni valójuk. Én szinte gépies elő­zékenységgel vállaltam és gondos körültekintéssel intéztem el minden megbízást; megrakodva tér­tem haza a városból és délben, az ebédlőben, a közös találkozóhelyen kiosztottam mindenkinek a holmiját. Különösen egy szép, barna, molett hölgynek volt mindég valami rendkívül sürgős megbízása. Mindég oly kedves előzékenységgel kért, mintha Isten tudja, milyen szívességre kötelezném. S egy­szer, midőn a kívánt tárgyat az ebédlőben átadtam, köszönet helyett indignáiódva jegyezte meg: Maga csacsi, miért itt adja át, már egyút­tal elhozhatta volna a lakásomra? ! ... Ezen felháborodtam. Utoljára inas, vagy miféle, nem vagyok ? Nem elég, hogy fáradok, megvásárolok mindent, még a lakásra is vigyem el ? S még hozzá lecsacsiznak. Ki is kötöttem minden további megbízásnál, hogy megteszem szí­vesen, de a lakásra el nem viszem. Már ezt nem teszem ! . . , Korán keltem, korán feküdtem. Estefelé, mi­kor szabad voltam, kisétáltam az erdőbe. Tele tü­dővel szívtam a jő levegőt. A madarak énekükbe fogtak és két oldalról lassú, tiszta forrás®k esör- gedezését lehetett hallani. Egy-egy hangos kaca­gás szakította meg a nagy csendességet. Lüktetett körülöttem az élet és én éreztem, hogy kell lennie a gondolkodás egy más fajtájának is, az élet egy más céljának is, mely felszabadítja az embert az élet terheitől, a kétköznapok gondjaitól és fölre- piti egy magasabb regióba . . . Hangos társaság közeledett felém és egy­szerre egy szóke fejen akadt meg a tekintetem Lassan, nesztelenül, hajlékonyán közeledett felém, mint egy párduc. Ránéztem és mintha ő is ész­revett volna. Nyugtalanság vett rajtam erőt, mint­ha ezt az arcot már régen láttam volna. Hogy honnan: nem jutott eszembe. Talán álmainkból. Talán ott láttam, midőn kicsiny szobámban elha­gyatva gondolkoztam, a füstkarikák között . . . Nem tudtam megmagyarázni.. . Egy alkalommal a fürdő hivatalos ügyeit tárgyalva sétáltunk Gyula bátyámmal, az öreg fürdőigazgatóval. Sok mindenről beszélgettünk már, midőn az öreg egyszerre meglepetve nézett rám. Az arcom lángvörössé vált és zavartan néz­tem az öregre. A nyúlánk, szőke lány egy éltesebb nővel haladt el mellettünk. — Talán tetszik neked ez a szőke lány? — kérdé az öreg. Nagyon magasan kezded öcsém 1... Ezek fürdőnk legelőkelőbbjei közé tartoznak. Egy fővárosi gyáriparosnak,jSeer Istvánnak a családja. Láttad azt a szép villát a »Gizella« szálló mellett ? Az az övék. A lányt Annának hívják. Igen kedves, körülrajongott lány. Azok közé a gazdag lányok közé tartozik, kik jómódban nevelkednek és anyagi gondról fogalmuk sincs. Mintha egy más planétán laknának, csak lelkűknek élhetnek és van idejük azt finommá, műveltté tenni. Minden dologról köny- nyen, függetlenül alkotják meg véleményüket, de ha egyszer megcsapja őket az anyagi élet pisz­kos szele, az a finom máz lekopik róluk és igen szerencsétlen teremtésekké válnak. Minden, amit hallottam, szomorúsággal töl­tött el. Igyekeztem a szép leány alakját kiverni a fejemből. Búcsúztam az öregtől és gondolataimba mélyedve bandukoltam tovább. Csakhamar azon vettem magam észre, hogy a szép villa előtt ál­lok. Az ablakok nyitva voltak és zongora hang. Lapunk mai számához melléklet van csatolva.

Next

/
Thumbnails
Contents