Mátészalka és Vidéke, 1912 (7. évfolyam, 1-41. szám)
1912-01-18 / 3. szám
1912. január 18. MÁTÉSZALKAÉSVIDÉKE Maga e mezőgazdaság sem szenved ez által oly nagy ^ kárt, mint az egész ország. Mert amit a mezőgazdaság a kisgazdák ósdi gazdasága által vészit azt — ha nem is teljesen — de mégis pótoija a nagybirtokosok okszerű alko- miája. Ám mi pótolja azt a veszteségét, mely a nemzetet az által éri, hogy a helytelenül gazdálkodó zsellér, ithon fentartani nem tudván magát, kivándorolni kénytelen ? Az állami segélyt első sorban ennek a bajnak az enyhítésére kellene fordítani a gazdasági egyesületeknek. Arra nem elég ez a segély, hogy minden esetben anyagi támogatást lehetne belőle nyújtani a megszorult kisgazdáknak. De arra biztosan telik belőle, hogy a kisgazdákat gyakorlati útmutatásokkal rácionális gazdálkodásra lehessen tanítani és szoktatni. Ha erre fogják fordítani a gazdasági egyesületek az állam szubvencióját, úgy annak áldásait előbb-utóbb az egész ország fogja élvezni. A leányíársaság bálja. Levél a szerkesztőhöz. Kedves szerkesztő ur! Bocsánat — bocsánat! ... Ezt a közönségnek mondom. De maga becsapott engem szerkesztő ur! Magát fontos teendői Budapestre vitték akkor, mikor az első igazi bál Mátészalkán lezajlott és igy lapja elesett egy hivatott tollú tudósítástól. Hiszen sok báli tudósításában gyönyörködtünk már és ez az ön végzete, hogy a legfényesebb báltól elesett, pedig itt mutathatta volna ki csak tollának rátermettségét. Szóval bajban volt és a bajból úgy éviekéit ki, hogy a bajt áthárította én rám, mint jóbarátjára és beugratott báli tudósítónak. Nem vette tekintetbe azt, hogy én nagyon is hatása alatt vagyok a káp- rázatnak, a gyönyörűségnek, melyben a bál révén részem volt. Én csak a bájos kezeket láttam és nem láttam azaz, hogy láttam, de nem tudtam jól leírni azokat a csodákat, melyeket ezek a bájos kezek müveitek. Engedje meg teh át, ho tudósításomat kipótoljam a következőkkel : A bált m rsze kiható agitátió előzte meg Péchy Lászlón és Szálkái Sándorné uriasszonyok mint a bál p tronessei részéről, kiknek köszönhető, hogy Gróf Teleky Sándorné két művészies kivitelű aquarellt ajándékozott a bál bazárénak s igy történt aztán az, hogy a mi kórházi alapunkhoz közvetve hozzájárult egy távolban lakó főúri hölgy s nőegyletünk szegény szemeiből lepergő hálakönnyekből okvetlen fog fakadni egy áldás azon kezekre, melyek ezen két szép festményt készítették. De ha számon veszik még valahol a jócselekedeteket, akkor arany könyvbe kerülnek Szálkái Annuskával és Berger Irén kével az élükön a következő nevek: Béress tnci, Bányay Juliska, Éless Juliska, Gál Ilonka, Keller Margit, Rohay Bertus, Schwartz Aliz, Schwartz Margit, Szobosz- lay Margit, Szoboszlay Piros, Weisz Ilonka és Weisz Piroska, kik mindnyájan hetekig tartó munkát végeztek, hogy egy-egy szép dísztárgyat tegyenek le a jótékonyság oltárára. Hátha még kezük munkájához hozzá számítjuk azt a jótékonyságot is, melyet a másoknak okozott gyönyörűséggel követtek el. Mert tessék elhinni ez a legnagyobb jótékonyság, mert olyan sivár az élet (kevés a beteg, szerk.) és nagyon ráfér az emberre egy bájos mosoly, egy felvillanyozó tekintet, melyek hatása alatt egész lénye megváltozik. Mese volt kérem, mese és behunyt szemmel igen sokszor idézem vissza azokat a feledhetetlen órákat (úgy látom, hogy a leány társaság nemcsak a bálrendezés műnk ;ját vették ki a fiatalemberek kezeiből, de teljesen megacélosodtak a férfimunkában és az ábrándozást, ezt a bakfis tulajdonságot lerázva magukról, átruházták a fiatalemberekre (szerk.) és 1912. január 6-ika kitörölhetetlenül fog élni emlékezetemben és ennek a bálnak még a meghívója is díszhelyet foglal ej. emlékeim között. Tisztelettel: K.—n. Segély a gazdáknak. A földmivelésiigyi miniszter a folyó évi költségvetésbe első részletképp 200.000 koronát vett fel azzal a czélzattal, hogy a törvényhatósági gazdasági egyesületeknek oly államsegélyt létesítsen, amelyet nem évröl-évre kell kérniök, s mely összeg állandó költségvetési tételként tiz évre biztosíttatnék. Mindenki ismeri a gazdasági egyesületek áldásos működését, melyet még ellenlábasuk, a merkantilisták sem vonhatnak kétségbe. Ez a működés azonban még nem öleli fel a gazdaság minden ágazatát, üdvös hatásait még nem érzi a gazdaközönség minden rétege. S ez természetes is, mert ez az intézmény n ég csak gyermekkorát éli. Annál biztosabb azonban folyton növekvő fejlődése, terjeszkedése, mely garancziát nyújt arra nézve, hogy idővel hatalmas lendületet fog adni mezőgazdaságunknak. Nem lehet a gazdasági egyesületeket azzal sem vádolni, hogy nem volna érzékük a kisgazdák sorsát illetőleg. Azt hisszük azonban, hogy ezen ■ren még sok, igen sok a tennivalójuk. Nem i zt arról szó, hogy mulasztások terhelik őket ebben a tekintetben, mert hiszen éppen fiatalságuknál fogva még minden szakkérdés megoldására elegendő idejök nem volt, de bizonyos, hogy feladatuknak csak úgy fognak híven megfelelhetni, ha ezentúl fokozottabb figyelmet fordítanak akisgazdák ügyeinek. Tisztában kell lennünk azzal, hogy az ipar és kereskedele» többet kívánt, mint elért nagy- ranövelése nem oldhat fel attól a kötelességtől, hogy ezt a kiválóan agrikulturára predesztinált országot leghívebb, legjelentékenyebb^jövedelmi forrásának kibővítéséhez kell vezetnünk. Erre csak a rácionális gazdálkodás alkalmas. Ezt pedig kisgazdáink nem értik még. Egyik-másik pedzi ugyan már, de egyrészt hiányzanak neki a szükséges theoretikus előismeretek, másrészt meg nem tud a hozzávaló anyagi eszközhöz jutni. 2. oldal. __________________________________ Si várság. Az erdők mélyén jártam ősz utolján, Csendes haldoklás volt a természet képe; Úgy csörgött az avar lent a tölgyek alján, Mint a rab lábán aláné, hogyha egyet lépe. Kihalt a madárdal, csendes lett a tájék, Úgy éreztem mintha temetőben járnék. Láttam kimagasló szirtet a tengerben, A felhőket verte meredek ormával, Sivár volt, felette még madár sem rebbent, Nem játszhatott mással, csak a napsugárral. Nem volt beszélnie senkivel se mással, Csak sötét felhővel vagy hablocscsanással. Láttam elhagyott sirt, kinn a temetőben, A keresztje is már régen el volt törve, Virág se volt rajta, dudva az volt bőven, Láttam még sok zordat benn az életkörbe. De nincs a világnak nagyobb pusztasága, Mint az egyszer megcsalt szívnek sivársága! Galim Berti Két tyuk mint házasságszerző. Kosa Vince. III. Az uj pap. Egész Szamosfalva nagy izgatottsággal várta az uj papot. Kiváncsiak voltak rá, hogy milyen ember? Eddig még mindenki csak jót mondott róla. Balog Áron a kurátor, meg különösen Csutak uram, meg a másik két presbiter nem győzték eléggé dicsérni. Már pedig azoknak helyén van a szeme. Járt a faluban két tárkonyi tüzká- rosult, azok is azt mondták, hogy olyan pap messze járó földre nincsen. Olyan az a szegény emberhez, mint a falat kenyér. Ha csak teheti, mindenkin segít. Ha jó tanácsra van szüksége valakinek, csak menjen hozzá, bizonyosan ad. Örültek ennek a beszédnek a jó szamosfal- viak és amikor megérkezett az uj pap, kíváncsian nézegették. Sokan egészen a paróchia kerítéséig mentek és a kerítés tetején, meg a deszka ha- hasadékok között nézegettek be az udvarra. Tengersok tudománya lehet, mondogatták. Azt mondta a harangozó, hogy abban a nagy ládában, a melyet az egyik szekéren hoztak — csupa könyv van és hogy azt mind tudja az uj pap, de még azonkívül is nagy tudománya van, hogy nem büszke azt már abból is látták, hogy kezet fogott mindenkivel, aki az udvaron várta és mindenkivel váltott egy pár jó szót. Mikor a beköszönő beszédét tartotta ott volt a templomban az egész falu. Még más faluból is eljöttek, hogy meghallgassák az uj papot. Arról vette fel a leckét, hogy »az én fiatalságomat közületek senki meg ne utálja« és beszélt olyan szépen, hogy sírva fakadt volna ott még a kőszívű ember is. Mikor pedig a megboldogult öreg tiszteletesről beszélt, akkor még maga is könnyezett. A nép egyszerre megszerette. Igazuk volt azoknak, akik annyira dicsérték. Bizony hálát adhatnak az Istennek a szamosfalviak. hogy ilyen jó papot adott nekik. Nem feledkeztek meg nagy tiszteletű Parag Jeremiás úrról sem, megköszönték neki is, hogy olyan jő papot ajánlott nekik, írattak neki a tanítóval egy szép levelet. Az uj pap az özvegy papnénál kapott ellátást. Úgyis egy fedél alatt laknak és olyan jó figyelmes fiatalember kérését kár lett volna megtagadni. Az özvegy papné egy nagy szobát akart neki adni, de ő szerényen visszautasította és a legkisebbet fogadta el és bocsánatot kért, ha alkalmatlan volna valamikor. Viszont mikor a kosztpénzről volt szó, akkor meg az özvegy nem fogadta el a pap által felajánlott összeget. Hogy is ne 30 forintot egy hónapra ! Hogy volna neki lelke annyi sok pénzt elfogadni. Ennyiről szó sem lehet, majd megegyeznek barátságosan. Az uj pappal eleinte csak étkezés alkalmával találkoztak. Lassankint azonban a közös elintézni való dolgok összehozták őket. Az uj pap mindig olyan okosan tudott beszélni. Vigasztalta az özvegyet és Erzsikével is szívesen elbeszélgetett. Látszott rajta, hogy mennyire sajnálja az e- gész kis árva családot. Későbben már egészen családtagnak tekintették. Erzsiké egyszerre csak azon vette magát észre, hogy elpirul, ha az uj pappal találkozik és ezt nagyon szégyenli, pedig jól esik neki, ha találkozik vele. Milyen okos, kedves ember is. Hogy szereti a virágot . . . milyen szépen tud a virágokról beszélni. Erzsiké a virágokról nem hallott még olyan szép dolgokat és. kétszeres buzgalommal öntözgetett azután kis kertjében, midőn pedig az uj pap arról beszélt, hogy milyen szép a kis
