Mátészalka és Vidéke, 1912 (7. évfolyam, 1-41. szám)

1912-06-14 / 24. szám

Társadalmi és közgazdasági hetilap.

A MÁTÉSZALKAI JÁRÁS JEGYZŐI EGYLETÉNEK HIVATALOS KÖZLÖNYE.

MEGJELENIK MINDEN PÉNTEKEN.

Szerkesztőség :

Mátészalka, Kossuth-utca 245.

(Dr. Török Árpád ügyvéd irodája.)

Kiadóhivatal:

Felelős szerkesztő : Főszerkesztő :

Dr. TÖRÖK ÁRPÁD. Dr. DIENES DEZSŐ.

Szerkesztő-társ:

Manyák Károly könyvnyomdája, Nagykároly. Kaszinó u.

Hirdetési dijak előre fizetendők. — Nyiltter sora 40 fillér.

MÁTÉ SÁNDOR.

Előfizetési árak :

Egész évre ..................................................... 8 korona.

Fél « ..................................................... 4 *

Negyed« ..................................................... 2 «

Jegyzőknek, segédjegyzőknek, tanítóknak egész évre 5 korona.

Egyes szám ára 20 fillér.

Udvariassági liga.

Németországban valahol egy ily cimü egyesület alakult azzal a céllal, hogy az emberek közti érintkezésben az udvariasságot meghonosítsa. — Az újságok bőven foglalkoztak e hirrel, egyesek élcelődő megjegyzésekkel kisérvén azt, mások pedig komoly elmélkedéseket fűzvén hozzá. Azt hiszem, nem lesz érdektelen, ha egy pillanatra mi is megállunk e hirre s a mi speciális honi szempontjainkból a dolog fölött kissé elgondolkodunk. — Nem az egyesület fölött, mely, oly kevéssé fogja meghonosítani az udvariasságot, mint amily kevéssé a jótékony egyesületek megteremtik a jólétet, hanem maga az udvariasság, illetve az udvariatlanság fölött, vagy ha úgy tetszik mindakettő fölött, mivel — mint méltóztatnak majd látni — a mi különleges viszonyainkban mindkettőnek elégséges, sőt túlzott mértékével találkozunk lépten — nyomon, — ha kissé nagyon is bizarr, kiforratlan társadalmi állapotokra valló s összetételeiben merészen túltengő alakzataiban is.

Mi a többi nép előtt mint »lova- gias, vendégszerető nemzet« diszelgünk. — Idegent, ha közibénk vetődik, mint egy magasabb szellemi régióból idecsöppent fétist — tejbe — vajba fü- rösztjük, ki a nagy megtiszteltetés fölötti ámulatában még szóhoz se juthat, ámbátor igaz, hogy havanákkal s egyéb országunkbeli javakkal úgy tele fűtjük szegényt, hogy lélegzeni is valósággal nehezére esik. De ez nem baj, hisz aztán mi magunk is kiutaljuk magunknak a »lovagias« s egyéb diszepitetonokat. — Egyesek szerint ugyan az idegenek ilyetén tömjénezése, oktalan körülrajongása nem egyéb, mint a saját alsóbbrendűségünk, infe- rioritásunk ünnepélyes elismerése s egy árnyalattal sem áll magasabb erkölcsi alapon a négerek ama hódolatánál, mellyel a fe ér embert, mint magasabb kultúrájú és fölényü lényt körülveszik. — Ősrégi örökségként szállottak-e reánk ezek a jelzők — a fölött ne vitatkozzunk, de az bizonyos, hogy sehol a világon nem esik annyi apró neveletlenség, sértegetés, kraké- lerség, nyerseség, mint a mi »lovagias országunk«-ban. Kötetekre menő példákkal lehetne illustrálni, hogy a közhivatalokban — tehát kizárólag az intelligencia terrénumán a közönséggel való érintkezés az előzékeny udvariasságtól nagyon is távol áll, Nagyjában

— kivételekről nem szólva — nem türelemmel s emberi jóindulattal, hanem »snajdigul« mások egyéni önérzeten s érzékenységen keresztül gázolva intézik ott el az ügyes — bajos embert.

— Untig elcsépelt panasz, de nem a frázis a lényeges, ha uj is. — Ép ezért ezredszer sem ártana beleharsogni, hogy nemcsak »noblesse oblige,« hanem a magasabb állás is kötelez udvarias magaviseletre. Ez azonban nem kiütköző jelensége a mi társadalmi viszonyainknak, hanem egyik szépen beleilleszkedő képe annak a mozaikszert! sokféleségnek és ellentétnek, mely együttvéve egyben a mi kultúránk hű tükrét is adja.

A legtökéletesebb ellentéte ennek például az az émelyítő udvariaskodás, mely az egészséges érzékű ember idegeit valósággal próbára teszi. Hajlongó, hizelgő, alázatoskodó tömjénezők, mosolygó arcú, szolgálatkész kedvesen bókoló stréberek, — ugyan ki ne taHiába . . .

Hiába is mcsoloygsz Te másra S mondsz forró szavakat,

Enyém mind-mind a vallomás.

Mi elhagyja ajakad.

A sok-sok hófehér virág Másnál hiába hervad el,

Illatuk feléin száll s beszél,

Hogy érteni szenvedek

Remegő betűid illatos levélben Hiába küldöd messze, messze,

A betűk mind felém suhannak,

Hogy lelkem betemesse.

S álmatlan éjeken, halkan rebegve, Hiába suttogsz más nevet,

Lelkeddel egybeforrva lelkem,

Engem szeretsz, tudom, csak engemet.

Kellényi midbe.

Az újfajta párbaj.

A kor haladásával nemcsak a remek- művészet, a tudomány mutat nagy különbö- zetet a múlt és jelen között, hanem az erkölcs, a szokás és a divat is napról-napra csodásabb alakban tünedezik fel előttünk. Ne feledjük, uraim, hogy most a 3000-ik évben vagyunk.

*

Egy szép májusi nap délutánján némi pihenés után vágyván, ledültem a pamlagra. Alig hajtám le a fejemet, szobám villamos csengője éktelenül kelepelni kezdett.

— Oh, azok az istentelen, jött-ment, sohasem látott rokonok csak nem hagyják ar embert rövidke pár percig pihenni — morogtam boszusan, abbeli félelmemben, hogy az kiállítás már újra valami friss vendéget terel felém. Pedig teremtugyse, május 16-ig máris ötvennél több rokonféle fordult meg lakásomon.

Pár pillanatig gondolkoztam: beeresz- szem-e vagy sem az uj alkalmatlankodót.

Ejh, egygyel több vagy kevesebb, nem sokat nyom a latban; hadd lássam meg az istenadtát, hátha ez érdekesebb lesz a többinél.

Kinyitottam az ajtót.

És az egyszer a félelmem alaptalan volt, mert rokon helyett egy kebelbeli ifjú barátom volt az érkezett.

Csepressy Béla tehetséges fiatal festőművész nyitott be.

— Barátom, tengernyi veszély fenyeget, ments meg, ha lehet, adj tanácsot, mitevő legyek ős nevedet gyémántbetükkel vésem emlékezetem aranykönyvébe — szőtagolta rövid köszöntés után és oly képet vágott, mintha legalább is a hóhér kötele elől szabadult volna.

— De hát, mi a baj, mi csínyt követtél el, hogy ily kétségbeejtőleg kerülsz hozzám ? — kérdeztem elképedve, mert jól tudtam, hogy e nemes ifjú véteni nem szokott.

— ügy igaz, amint Csepressy a nevem, hogy ártatlan vagyok és . . .

— Csak nem öltől meg valakit ?

— Azt nem, de — lábát törtem el.

Erre már megállt az eszem. Ő, a jámbor ifjú, ilyesmire volt képes.

— És lehetséges-e, hogy te követted volna ezt el ?

— Fájdalom, de megtörtént.

— És az áldozatod ?

Van szerencsém értesíteni a n. é. hölgyközönséget, hogy divatáru üzletemben a mai naptól nßj készítését vezettem be és azok a legújabb divat szerint a legizlésesebb

kezdve HŰI KdSdjjUK. kivitelben lesznek készítve. Állandó raktár valódi modell női-, leány-, gyermek- és gyászkalapokban. Átalakítások és igazítások azonnal eszközöltetnek. ................' —

A n. é. hölgyközönsőg b. pártfogását kérve vagyok tisztelettel

SCHWARTZ JENŐ férfi- és női divatáruháza a „Kalap-királyhoz“ MÁTÉSZALKA.

Értesítés!