Mátészalka és Vidéke, 1912 (7. évfolyam, 1-41. szám)
1912-06-08 / 23. szám
4~ik oldal. MÁTÉSZALKA ÉS VIDÉKE. 23-ik szám templom mellett összeszólalkoztak, a melyből nagy zene-bona lett, két pártra szakadtak és valóságos kis háború keletkezett. Egymást agyba-főbe verték és a késelések sem maradtak el a kántorjánosii csendőrség egy egész kis lisztát nyújtott be a csendőrsőghez, melyen harminc legény neve szerepel. A neveket nem közöljük, mert igazán nem érdemlik meg a nyomdafestéket. — Eivi határozat. A szatmári kir. törvényszék Kovács János, nagydobosi tanitó büntető ügyében elvi határozatot hozott. Lapunk múlt évi október 26-iki számában közöltük, hogy Kovács János ref. tanitó tanítás közben Kovács István cselédember 10 éves Zsuzsánna nevű leányán oly testi fenyítéket alkalmazott, mely a kivett orvosi vélemény szerint nyolc napon belül gyógyuló sérülést okozott. Az emiatt Kovács ellen megindult büntető eljárás az itteni járásbíróságnál felmentéssel végződött, mely felmentő Ítéletet az utolsó fokon eljáró szatmári királyi törvényszék azzal a toldással hagyta helyben, hogy a büntető törvény azon szakasza, mely házi fegyelemre jogosítottnak ezen fegyelem gyakorlása közben elkövetett 8 napon belül gyógyuló könnyű testi sértés miatti vétség elkövetőjét a büntetés alól mentesiti, a tanítóra is vonatkozik. — A katonaság és a választói jog. Érdekes rendeletet bocsátott ki a közös hadügyminiszter. A rendelet a fegyvergyakorlatra behívott tartalékosok képviselőválasztási jogának gyakorlására vonatkozik. Eddig ugyanis úgy volt, ha valakit a tartalékból behiva- tik fegyvergyakorlatra, a gyakorlat idejére mintegy felfüggesztődött polgári jogának gyakorlása. Ez a jövőben megváltozik, amennyiben a hadügyminiszter legújabb rendelete kimondja, hogy a tartalékosok a fegyvergyakorlat, tehát a tényleges katonáskodás ideje alatt is gyakorolhatják szavazati jogukat. A liadügyminiszteri rendelet még az iránt is intézkedik, hogy a képviselőválasztások napján a szavazati joggal biró tartalékosok polgári ruhában szabadságolandók. — Katonák szabadságolása aratási időre. A magyar királyi honvédelmi miniszter rendeletben tudatja, hogy az aratási munkálatokra a közöshadseregbeli katonák három hétre szabadságolhatok. Akik ezt a szabadság időt igénybe akarják venni, azok kihallgatáson személyesen kérhetik, mely kérelmet lehetőleg minden esetben teljesíteni fogják. Az ily kérelmek az aratási határidő előtt egy hónappal térj esztendők elő. CSARNOK. A hatéves zongoraművésznő. (Megjelent a „Magyar Hirlap“-ban.) Szeretném az ébredő tavasz minden ibolyáját egy csokorba kötni, hogy egy ibolyának adjam, a kis Faragó Ibolykának. A tavasz kőkszemü hírnöke sem tudja, hogy apró kelyhe a legédesebb, legértékesebb illatot leheli ki magából — és ez az öklömnyi, aranyhaju, csöpp leány sem tudja, hogy arasznyi életének alig ébredő tavaszában már csodás szépségében, bűvös erejében kiviritott a legszebb, legértékesebb virág: a művészet. A gyönge, félénk kis ibolya ártatlan szerénységében épp úgy nem ismeri illatának bűvös édességét; mint ahogy ez az alig életre ébredt embervirág mosolygó ártatlanságában nem tudja, milyen csodának a reveláciőja az ő megfoghatatlan talentuma. Eseményszámba megy szombati hangversenye, amely müértőt és laikust egyaránt megdöbbenthetett. Mert oly csodálatos, amit produkál, hogy már nem is bámulat az, amivel szemléljük, hallgatjuk, hanem az a megdöbbenése az észnek és a léleknek, amelyet csak olyankor érezhetünk, amikor valamely, felfogásunk és megértésünk körén kívül álló tüneménynyel állunk szemben. A legmeglepőbb az, hogy nem az ismert, típussá váló csodagyermek lépett fel a dobogóra, hogy az emberek százait ámulatba ejtse. Nem mesterségesen fiatalított, szülői szeretet nagyitóiivegén át, betegesen hajtatott gyöngye, művészi sarjacska; nem egy kora-vén, beteges testű, satnya fejlődésü, beteg idegzetű, öreglelkü kis penészvirág. De nem is lenge, hófehér ruháju, átlátszó bőrű, aranyhaju, átszellemült, törékeny, kis földre szállott angyal, a kinél attól félne az ember, hogy szemünk láttára szárnya nő s visszaszáll az égi karba, ahonnan a jó Istenke csak rövid időre küldte a földre kis muzsikusát. Nem, nem és ezerszer nem! Mert sem mesterségesen hajtatott, üvegházi, erőtlen hajtása, sem korán érett, beteges, izetlen, zamatnélküli gyümölcse a művészet csodanövényének ; de nem is túl világi jelenség, akinél a sejtő lélek mindent sejteni vél, mert semmit meg nem ért. Az első visszataszít, a második részvétet kelt, a harmadik a meghatottság könyét fakasztja. Faragó Ibolyka e három család egyik kategóriájába sem sorozható, mert ő önálló, helyesebben mondva, egyedül álló típusa a gyermek-művésznek. Nem az a csoda, hogy művész, de az a csoda, hogy gyermek, a szó legtisztább, legszebb, legszentebb értelmében. Mikor pici-kicsi lénye feltűnt a sok-sok, nagy katona bácsi között (katona zenekar kísérete mellett zongorázott), azt hitte volna az ember, hogy egy francia baba tévedt véletlenül a hangversenyterem dobogójára. Komoly, fekete bársony ruhácska, egyszerű kis ircsipke gallér, biedermeier kontyba tűzött, két csillogó aranyszőke fonat, hóvirág teint-ü, finom vonásu, mosolygó, édes babaarc. Ilyen ez a kis ember-virág. Ha egy nagy csomó ibolya, amelyre aranynapsugár tévedt, állt volna előttem a pódiumon, akkor is ugyanaz lett volna az impresszióm. Mert igy is a tavasz, az alig ébredő, ibolyafakasztó, napsugaras tavasz volt ott, amelynek az öntudatlan ártatlansága adta meg az ibolya-illat illúzióját. Tehát az édes csöppség bejött és máris meglepetést okozott — pusztán a külsejével. Ha mozdulatlan marad, újra a franciababa impresszióba estem volna. De nem, a baba jár minden félénkség és félszegség, minden elbizakodottság és izgatottság nélkül jár, mozog, mosolyog, meghajtja magát, nem úgy mély pukkerlivel, mint amilyenre a kis leányokat betanítják. Fessen, fiúsán meghajtja szöszke fejét az előtte idegen és rá nézve közömbös, százfejii szörnyeteg előtt, amelynek látásakor hány müvészsziv remegve dobban meg. _____Ez a kis tavaszi ibolya csak kérdő, ny ílt, gyemlékszemével néz körül és hat évének utolérhetetlen bájával, naivitásának isteni nyugalmával helyet foglal a zongora előtt. Egy meghitt, jóbaráthoz közeledik igy egy felnőtt ember. Egy hatéves csöppség igy rendesen a mama ölébe szokott ülni. Tehát leül a baba, nézegeti kíváncsian, barátságosan azt a temérdek sok nénit, bácsit, akik mind őt nézni, őt hallani gyűltek össze. Ennek a horderejét azonban dehogy mérlegeli, dehogy éri fel ószszel az ő hatéves szőke feje. A karmester hozzáhajlik, kérdi, hogy megkezdthetik-e. ó igent int, mint egy kis uralkodó és játszani kezdenek a katona bácsik; mindegyik előtt hangjegy, felettük a karmester pálcája őrködik. A nagy, fekete Bösendorfer nyitva. Nincs rajta kottatartó, nincs hangjegy. Előtte egy kis feketeruhás gyermek, akire sem zongoratanár, sem karmester nem ügyel. Ő pedig vár csendesen, aránylag nagyocska kacsóit mintegy simogatóan rajta tartja a billentyűkön. Elhangzanak Mozart D-moll koncertjének első ütemei és egyszerre csak belekapcsolódik, szinte magától, az első zongorahang. A zenekar elnémul — és Mozart szelleme beszól tovább a pici ujjak interpretálásán keresztül. Hogy hogyan játszik, hogy mit tud ez a pici leány, azt szinte elmondani nem lehet. Olyan művészet az, amely a fizikai akadályokat is leküzdve, ámulatba ejti a hallgatóságot, hogy én jelzőt itt hiába keresek. Mint valami egészen uj dolognak; uj szavakat kellene komponálni, mint ahogy nevet kellett lelni a villanynak, a rádiumnak, amikor felfedezték. Érces akkordok, tiszta futamok, játszi trillák, relative hatalmas erő, leheletszerű piánók, a dallam állandó markirozása, ideális precizitás, ütemérzék és átérzete a zenei gondolatnak — mindez karakterizálja az Ibolyka játékát. Ha felnőtt művész játszik igy, akiben az értelem és az érzés kibontogathatta már szárnyait a művészet megértésére hivatott lélekben, akinek volt ideje az évek gyakorlata alatt a technikai ügyesség megszerzésére, akkor rendben van a dolog. Örülök neki, gyönyörködöm benne, élvezem azt, a mit nyújtanak — de nem gondolozom tovább felette. Itt azonban megáll az eszem. Mert, ha csak egy csodálatos szerkezetű gépről volna szó és mechanikus művelet volna a zenei produkció, annak is sok csinja-binja van, annyi gyakorlati és elméleti tudást kíván, mint mondjuk, egy hajónak a vezetése. Hogyan irányíthatná annak az útját egy hatéves gyermek kezecskéje a tenger hatalmas hullámain át?! És viszont a zene, amely a maga teljes értékében csak a lélek érzékéből fakadhat, hogyan leli meg az útját egy hatéves gyermek lelkecskójében, amely lélek még a boldog gyermekkornak szinte öntudatlan álmát álmodja. Mintha Mozart lelke küldött volna kristálytiszta álmot a Harmónia szférájából. Irni-olvasni még csak most tanul. Oly pici, hogy inkább áll, mint ül a zongora előtt hogy kis lakktopános lába elérje a pedált. És kotta nélkül, nagy zenekar kísérete mellett, játszi könyedséggel, művészi bravúrral eljátszik egy Mozart Concertet, olyan lelkinyugalommal, mint egy felnőtt nagy művész — vagy egy hatéves kis lány, úgy, mintha a babáival és nem a legnagyobb huros hangszer elefántcsont billentyűivel játszanék. Ez az, amit megérteni nem, csak ámulva csodálni lehet. Hiába töpreng a gondolkozó agy, hol rejlik ez a hatalmas zseni; a még Óvszerek, gummiáruk! Fényképészeti cikkek! Saját gyártmányú bőrkeziyök, § II iyi DFD|] InTcnf kettő koronától kaphatók O S_ U IM D L l\ ^ j ÖZSCl keztyü, Kötszer és fűzőgyárában betegápolási cikkek nagy raktárában Nyíregyházán, kath. parochia épületében. — Telefon 796. Külön próbaterem. Illatszerek. Szappanok.
