Mátészalka és Vidéke, 1912 (7. évfolyam, 1-41. szám)

1912-04-26 / 17. szám

17-ik szám.

MÁTÉSZALKA ÉS VIDÉKE.

3-ik oldal.

gyöngeségét és ezen vonal jövedelméből dédelgetik a többit! Már az ősszel Hodászés a csatlakozott községek, valamint magánosok által aláirt kérvény lett a kereskedelemügyi minisztériumhoz beterjesztve és tud- tunkkal apnak utasítására az üzletvezetőség tett is valamelyes lépéseket, de eddig annak eredményét nem látjuk. Pedig itt a legfőbb ideje, hogy valami történjék. Elvégre a legkevesebb az, mit az ember elvárhat, hogy rendes tiszta helyiségben várhassa meg a vonatot és a vágányok hiányossága végett ne kelljen óraszámra az úgynevezett „tolatásának kínjait végig szenvednie. Reméljük, hogy äz őszi forgalomra segítve lesz a bajokon. Mi pedig éber figyelemmel fogjuk ezen tarthatatlan állapotot kisérni és addig nem nyugszunk, inig ezen sérelmeken alaposan segítve nem lesz. Reméljük, az üzletvezetőség, mely már annyiszor adta tanu- jelét helyes érzékének az ilyen dolgok pótlására, most is erélyesen fog a nyíregyháza —mátészalkai vasutrészvénytársaságra hatni ezen bajok sürgős orvoslása miatt! Majd meglátjuk!

Szilánkok.

A Titanic. — Schwarc Gizella. — fl mátészalkai kis nyomöászfiu.

*

Ma mikor hatalmas aroplánok szeldesik a levegőt, mikor a baleset ellen biztositó társaságok óriási haszna mellett, pazar kényelemmel berendezett hajók nagy biztonsággal szállítják az utasokat az egyik világrészből a másikba, a természet kicsufolta az elbizakodott dőre ember egyik legcsodásabb alkotását, a világ legnagyobb hajóját a Titanicot. A természet egy úszó jéghegy képében rálehelt a hajóépités diadalára és 1600 emberrel együtt megsemmisítette, elsülyesztette ezt a tenger fenekére.

Az asszonyok a szalonban kártyáztak, csevegtek. A zenekar éppen a Himnuszt játszotta. Közelebb Isten tehozzád ! Egyik, másik asszonynak a kellemes milieuben bizonyosan eszébe jutott életének egy-egy érdekes epizódja. A férfiak a dohányzóban kártyáztak, beszélgettek. Lehet, hogy némelyiken bizonyos halálsejtelem vett erőt. Lehet, hogy egyik éppen egy történetet beszélt el, melyben nem veszítette el lélekjelenlétét, hanem rettenthetlen bátorságot tanúsított. Aztán jött a jéghegy ... Az emberek levetették az álarcukat. így lettek a legbátrabbakból a leggyávábbak, a legszerényebbekből sokszor hősök, sokan nyomorúságos életükért könyörögtek azokhoz, akik gazdagok voltak s lelkűkből kiteheti egy kis önfeláldozás. Mert mindnyájan meg nem menekülhettek, kevés volt a mentőcsónak. Először mentek a mentő- csolnakra a nők, a gyermekek, a férfiak közül azok, akik mindég olyan csodás élményeket tudnak előadni, melyekben bátran és lovagiasan viselkedtek. A hajón maradtak a bátrak, az erősek, mert a természet mindég értékes áldozatokat követel magának . . . De hogy a hajóról az összes nők és gyermekek megmenekültek azt mutatja, hogy a hős Smith kapitány ha egy pár revolverlövés árán is, de fentudta tartani a rendet és hogy a hajón legnagyobb részt lovagias angolok voltak. Mert más nemzetek féríiai között akadnak igen sokan, kik lovagiasan önfeláldozőan csak a saját rángjukbeli hölgyekkel szemben viseltetnek. Mondom, ez mind szép, felemelő volt a szerencsétlenség rettenettességében is, a csúnya csak az volt, hogy a White Star Line hajőstársaság ezzel a luxushajóval gyorsasági rekordot is akart teremteni és 10.000 dollárt Ígért a kapitánynak, ha ezt az utat hamarább teszi meg, mint azt eddig más hajók tették.

A kapitány szemei előtt az utasok biztonsága kárára a gyorsaság volt a legfőbb körülmény. Csúnya csak az volt, hogy Ismay a társulat igazgatója volt az első férfi, aki a mentőcsőnakba szállt.

*

Immár kétségtelen, hogy a tizenkét éves kis Schwarc Gizella kéjgyilkosság áldozata lett. A gyilkost Münchenben letartóztatták.

Megrendülve állunk meg a kis holttetem előtt, melyet a budapesti Ördögárok közelében, virágos bokrok tövében falevelek közt elrejtve találtak meg.

Előttünk lebeg egy szerény körülmények között élő tisztes család vasárnapja, mely a családfőnek hat napi verejtékes munkája után pihenőt, örömet jelent az egész kis családra nézve. Készülődik a háziasszony, mert ilyenkor sült tészta is kerül az asztalra, sőt még gyümölcs is. Hamar kis Gizikém — szól az anya — szaladj le a sarki kofához, itt a pénz és vegyél néhány narancsot, de aztán ügyes légy és szépet válasszál. A kis leány örül, hogy narancsot is fog enni, még egyszer visszanéz az édesanyjára, aztán köte- lességtudóan elsiet, hogy vissza ne térjen többet, hogy annak a vasárnapnak minden actusa, hogy utolsó pillantása marcangoló kínokat hagyjon hátra egy egész életre nézve. Nem telik bele egy-két óra és a kis leány egy német szörnyeteg, hármas nevet viselő Seel-Derék-Rumpf Ádám könyvkötő segéd nyomorult vágyainak áldozata lesz. óh én tovább megyek Darwin elméleténél, hiszen én sejtem, hogy sok ma élő állatfajból külömb emberi lények keletkezhetnek, mint a milyen ez a Seel-Derék-Rumpf Ádám. Eke elé kellene fogni ezt az embert és ezzel kellene drót végii korbács sürü csapásai között beszántani Gróf Károlyinak nem tudom én hány ezer hold földjét. Kevés ennek az akasztófa. És ezt az embert elmebetegnek fogják nyil- vánitani, tébolydába fogják csukni, hol olyan rendesen fog viselkedni, hogy pár év múlva mint gyógyultat a jő koszttól meghízva fogják elbocsájtani, s kérdem én mire való a büntetések elrettentő hatása? A büntetőjog csak determisztikus alapon fogja kielégíteni a szociális élet követelményeit. A Seel-Derék- Rumpf Ádámok sohasem fognak uralkodni bűnös vágyaikon, ha nem lebeg előttük a büntetés-szörnyü példája. Az nem humanizmus, mely az ilyen bűnt nem veszi a legsúlyosabb beszámítás alá. Az csak a humanizmusnak buta felfogása lehet, vétkezni milliók ellen egynek a kedvéért. Akasztőfát neki — ez volna a legkisebb büntetés számára. De ez is csak úgy, ha Báli Mihály helyett egy reszketős kezű ember hajtaná végre a műveletet és ennek Schwarc Lajos főpincér a meggyilkolt gyermek édesatyja volna a pribékje.

*

A hőt valamelyik estéjén történt, hogy az inasok jöttek ki az ipariskolából és az egyik rendőr a Kossuth utcán püfölni kezdett egy nyomdászinast. A máskor csendes utcán nagy csődület támadt. Kiabálás, sirás, vihogás. Hiszen régi dolog, hogy az iparosiskolából csordamódra jönnek ki a tanulók. Zajjal, rendetlenül s sokszor tettük szóvá a dolgot, ügy látszik, hogy a rendőrség most felügyel rájuk. Nagyon helyes dolog. De mégis különös, hogy az erélyesebb fellépést egy nyomdászinas provokálta, aki annyiszor görnyedett a betű mellett és betűnként oly sokszor szedte ki, hogy az iparos-tanoncoknak rendetlen utcai viselkedése ellen, — mikor az iskolából kijönnek, — tenni kell valamit. S éppen ő . . . mondom furcsán jött a dolog és bántott is. Oda mentem, a kis nyomdászfiu ordított, akkor a rendőr szájon legyintette, persze még jobban ordított és fenyegetődzött az istenadta, érezte, hogy ő részese annak a nagyhatalomnak, melyet szabadsajtónak neveznek. Tetszett nekem, hogy ez a kis fiú érzi, hogy ő ennek a hatalomnak, ha oly kicsi mértékben is, de mégis csak részese. Azt mondta a rendőrnek, hogy elcsapatja, miért nem fogja meg a betörőket, éjjel alszik, mikor ébernek kellene lennie stb. Úgy látszik ez a kis nyomdászfiu, érti amit szed, tehát jól szedhet és kitűnő lehet a maga szakmájában, — gondoltam magamban. De hát mégis furcsa, éppen azt nem értette volna meg a szedéséből, a mely ő rá is Aronatkozott és amelyről annyiszor Írtak a helyi lapokban ? Kikérdeztem a rendőrt is, a fiút is. Mindegyik úgy adta elő, hogy neki volt igaza. Mindenesetre szigora vizsgálatot kérünk. Nem vádolhat bennünket senki érdekeltséggel, mert a kis nyomdászfiu nem a mi lapunkhoz tartozik. A rendőr kezében a pálca

félelmetes eszköz lehet, de azok a kis ólomdarabkák a kis fiú kezében még félelmetesebbek lehetnek, ha egyszer megnyomjuk a tollat.

Máté Sándor.

HÍREK.

— Személyi hir. Róth Ferenc kir. törvény- széki elnök és dr. Fabó Zoltán vezető kir. ügyész, a helybeli kir. járásbíróság, továbbá az ügyészségi megbízott ügyvitelének megvizsgálása céljából f. hó 23-án városunkba érkezett.

— Mező Károly m. kir. pénzügyi szám- tanácsos a múlt hét végén a helybeli kir. adóhivatal ügyvezetését vizsgálta meg és azt kifogástalan rendben találta.

— A járásbíróság bérlethelyiségeire vonatkozólag megírtuk, hogy a m. kir. igazságügyminiszter a bérletet a községnek felmondta. Ugyanekkor aggodalmunkat fejeztük ki az ügy jelenlegi körülményei felett és felhívtuk az illetékes tényezőket, hogy pár száz koronáért ne engedjék elmérgesedni az ügyet, mert az igazságiigyminiszterium ilyen határozott elutasító magatartása rosszat sejtet velünk a bíróság kérdésében városunkra nézve. Azóta laptársunk a „Mátészalka“ is kőt ízben foglalkozott az üggyel és velünk ellenkező álláspontot fejtett ki és a miniszter elutasító álláspontját hadicselnek nyilvánítva, arra ösztönzi a községet, hogy ne engedjen. Tudjuk, hogy a „Mátészalka“ intenciói a legjobbak, de bár mi is ezen az állásponton voltunk az ügy kezdetleges stádiumában, most látva az ügy fejleményét, az igazságügyminiszter leiratát a járásbíróság felosztása iránt; ismételten felhívjuk a községi elöljáróságot, a képviselő-testületet, hogy pár száz korona diferenciáért ne idézzen fel végzetes körülményeket. A község megtette a magáét, a község anyagi érdekét a lehetőségig megvédelmezte, további erőfeszítés, a végletek előidézése, nem. okos dolog. Az a pár száz korona nem menti meg a község háztartását. Azok, akik a község ügyei vezetésére hivatottak, hozzák be a községnek ezt a hasznot más utón és ne fecséreljék energiájukat ilyen meddő küzdelemben és ilyen hatalmas ellenféllel szemben. Mi nem hisszük azt, hogy a miniszter álláspontja holmi ,,kis hadicsel“ volna és bármilyen hathatós érvek szólanak is a község álláspontja mellett lehetségesnek, sőt határozottnak tartjuk a miniszter intézkedését a bíróság felosztása iránt. Megerő- sitette ezen hitünket a kir. törvényszéknek jelenleg városunkban időző érdemes elnöke, ki lapunk egy barátjának fejezte ki hasonló véleményét és felhívta figyelmünket arra, hogy a járásbíróság bérhelyiségeinek ügye végzetessé lehet a községre nézve. Hasonló eset különben már fordult elő és semmi reményünk sincs arra, hogy ha a miniszter beváltja fenyegetését a kópviselőház bizalmatlansággal fog iránta viseltetni. Ne érezzük tehát ezen kérdésben magunkat olyan biztonságban, mint az utasok a Titanicon. Mert a Titanic is elsülyedt, hiába biztatták a tisztek az utolsó órában is a közönséget, hogy nincs semmitől tartani. Bennünket is érhet jéghegy módjára egy dermesztő meglepetés. Éppen azért ne vádoljon bennünket senki azzal, hogy az utolsó órákban meg nem adtuk a szikrajelzést: közeledik a jéghegy vagy talán már jéghegyen vagyunk! . . .

— Megvadult lovak. Csaknem végzetessé válható kellemetlenség érte f. hó 20-án Bakos kocsordi gazdálkodó kocsisát. Az itteni építkezésekhez Ko- csordról téglát szállított be és lerakodás után a lovak valamitől megbokrosodtak és őrült iramodással a Kossuth-utca felé vágtattak. A hirtelen kanyarulat következtében a szekér felborult és a rajta levő kocsis hatalmas Ívben Kerekes János udvarába repült. Kisebb horzsolásokon kívül komolyabb baja nem történt.