Mátészalka és Vidéke, 1912 (7. évfolyam, 1-41. szám)
1912-02-22 / 8. szám
2, oldal. 1.912. február 22. Nagy árvíz veszedelem Szatmármegyében. A panyolal katasztrófa. — Tönkrement falu. Nagy katasztrófa történt, szerencsére azonban nem olyan nagy szabású, mint azt a múlt számunk hozta. Az említett községek veszélyben voltak cs vannak, de csupán Panyola szenvedett óriási kárt. Emberéletben azonban mindez ideig nem történt kár, ami első sorban annakszáz ' nemes lelkű és önfeláldozó .embéfrfék"köszönhető, a kik életük kockáztatásával mintegy 90 embert mentettek meg az elpusztulástól. Igazán laikus ember is azonnal észre veszi, hogy az egész veszedelem oka a gát hiánya volt, a mit a panyolaiak elmulasztottak megcsinálni. Takarékosak akarnak lenni, azt mondták: nagyapáink sem emlékeznek arra, hogy Panyolán árviz lett volna, pedig 1886-ban veszély fenyegette a községet. A Szamos majdnem derékszögben érinti a község határát. Ez volt legfőbb oka, hogy a jég feltornyosult és a vizáradat jó része uj utat keresve, a községnek tört, ellepve, elpusztítva váratlanul. Panyola mintegy 1600 lelket számlál és 200-an felül van a házak száma, melyből mintegy 150 összedült. A község a Szamos, Túr és Tisza közelében fekszik. Józan, vagyonos nép lakja. A veszély azzal kezdődött, hogy Vásárosnamény- nál Tisza jege 8—10 méter magasságra feltorlódott és a Szamos jegét felfogta. Az óriási víztömeg villámgyors terjedésére iszonyú pánik keletkezett, melyet a szemtanuk valami rémesen írnak le. Mindenki menekült haza, kapkodott jobbra-balra. Anyák gyermekeiket vették karjukba, a férfink értékes holmijok után nyúltak. Elbocsájtották a lábas jószágot, mely vészt sejtve rémes hangot hallatott. MÁT ÉSZALKA ÉS VIDÉKE Sokan pedig a papilak és komp felé menekültek, mely tudvalevőleg a legmagasabb pontja volt a községnek. Sokan pedig házuk padlásán húzták meg magukat a percről-percre feltartóz- hatlanul növekvő ár elől. Ekkor már besötétedett és az ár magasabbra emelkedett egy méternél. Az egész falu viz alatt állott. A papi lak, templom, és a komp területet kivéve, ahol mintegy 700 kétségbe esett menekülő gyűlt egybe. Ezekben a válságos órákban néhány derék ember, Földi őrsvezető, Kerekes László gátbiztos, Szarka Boldizsár ref. lelkész igazán emberfeletti munkát végeztek. A vizérdekeltség készenlétben lévő csónakjaiban, fákjákkal kezükben „halló“ kiáltásokkal járták be az összes utcákat és szedték be az élet-halál között lebegő megszorultakat. Úszva, vagy derékig érő jeges vízben közelítették meg a segély után kiáltókat s nem törődve azzal, hogy életüket is kockáztatják. Földi őrsvezető 30 embert mentett meg, maga mellé emelvén azokat a nyeregbe. A vízfürdőtől ő sem menekült meg egy párszor. Hajnali négy óráig tartott a mentő munkálat. 90 embert helyeztek biztonságba. Egy anya, kit Kerekes mentett meg, a csolnakon szülte meg gyermekét. Az éjszakát a százakra menő tömeg a ref. lelkész lakásában, csürjében, tornácán és a szabad ég alatt töltötte leírhatatlan kétségbeesés közepette. F. hó 14-én reggelre Panyola, a merre szem ellát jégtorlasszal és vízzel volt körül határolva. Gondolni sem lehetett arra, hogy valaki bevagy kimenjen a községből. Keérről 6 ember 4 teljes órai küzdelem után tudott bejönni Panyolá- ra, ahol a menekülteket már-már az éhínség fe- fenyegette, pedig a lelkész teljes élelmi készletét rendelkezésükre bocsátotta. 14-én reggel újra kezdetét vette a mentés és élelmiszer összehordás. A délutáni órákban a lelkész összegyűjtötte a híveket a templomba. Valami megható volt az a pillanat, a mikor az erősen próbára tett község lakossága mély áhítattal bele kezdett a „Tebenned bíztunk eleitől fogva . . . ." cimü zsoltárba. Sirás, zokogás töltötte be az Ur házát. Szuhányi szolgabiró, aki elévülhetetlen érdemeket szerzett a válságos percekben. Sós halász- szal a jégzajlásnál még f. hó 14-én neki vágott. Az ár a csónakot egy jégtömegnek vágta úgy, hogy mindjárt kiborultak. Szuhányi szolgabiró szerencséjére elkapott egy fatörzset és igy sikerült megmenekülnie. Több órai nehéz és veszélyes küzdelem után nagy kerülővel értek szárazföldet. Ettől a perctől kezdve vette kezdetét a mentő akció. F. hó 15-én reggel 5 ember Kerekes gátbiztossal és Szarka lelkésszel szintén neki merészkedtek a jégtorlaszoknak és sikerült partot érniök. Ekkor már ott várta őket Ilosvay Aladár alispán kormánybiztos, Jékey Sándor főszolgabíró, akik előzőleg minden intézkedést megtettek, hogy a szerencsétlenül jártaknak segítséget nyújtsanak. Egy szekér kenyér már ott állott a parton szállításra várva, csak azt nem tudták, hogy miként juttassák a rendeltetési helyére. Nyárády László felügyelő, Bodnár József szakaszmérnök is megjelentek és igyekeztek a viz- áradatot feltartóztatni. A délelőtti órákban Ilosvay Aladár alispánnal az élén egy csolnak neki akart vágni a veszélyes útnak, hogy Dejusson Panyolára, de nem sikerült. Néhány száz méterre megrekedtek a jégtorlaszon, úgy hogy térdig érő vízben kellett visszatérniök Dél felé megjöttek a hidászok. A kemény legények nehéz munkával helyezték el pontjaikat az áradatban, utat kellett vágniok csákányokkal a jégtorlaszok között, amig végre szabadabb vízre juthattak, illetve megközelíthették Panyolát. Ők szállítottak élelmi-segitséget a kétségbeesetteknek. Amikor majd tavasszal hazaérkezik a fecske és gólyamadár; amikor az első meleg napsugár végig csókolja a fák bontakozó rügyeit; uj életre ébred a nagy természet és valami kimondhatatlan vágy és életösztön serkenti az embert a szabadba : akkor majd megkezdődik itten a por, a fojtó, nehéz, piszkos por, a mely belepi a szemedet, az orrodat és tüdőd minden porcikáját. És amikor ebben a porfelhőben kell itten járncm-kelnem, de sokszor gondolok Budapestre, amelynek sokkal jobb levegője van. Nem is értem én azokat a nagyfejü orvostanárokat, miért küldik a tüdőbetegeket vidékre ; megfordítva kellene eljárni, az ilyen fajtájú falusi helyekről a pesti városligetbe, népligetbe kellene terelni a betegeket, ahol tiszta, friss levegőt és nagyon jó tejet kaphatnának. Mostan pedig felülök a »sebes-szárnyú sas«-nak mondott képzelet szárnyaira, hogy elvigyen engem egykori iskolánkba, ahol annyi szép, hasznos és nemes dolgot tanultunk valamikor. Emlékszel-e még egykori physikai tanárunkra, a ki többször emli- tette előttünk Liebig, hires német tudós azon mon- dásását, hogy annál civilizáltabb valamely nemzet, minél több szappant használ el? És ebben teljesen igaza van . Minél civilizáltabb az ember annál inkább használja a szappant kezének, testének, mosására a fürdésre stb. A szappan fogyasztás bizonyos tekintetben a kultúra fokmérője. Nem is gondolod édesem, hogy ilyen kis helyen az ember önkénytelenül is összehasonlításokat tesz : gondolkodik és lassankint philosophus lesz. Tudod úgy késő ősszel, mikor a hideg szél végig sivit a fákon, a megsárgult levelek zörögve hullanak a földre »Jupiter pluvius« megereszti az ég csatornáit és szakad az eső, mintha dézsából öntenék: akkor az ember visszahúzódik kis odújába és a kandalló durozsoló hangja mellett elkezd elmélkedni. Egy ilyen alkalommal édes Juliskám rájöttem én valamire, amiről fogadni mernék, hogy te sem hallottál és nem is olvastál soha és sehol, hogy a kis városok kultúrájának fokmérője ... a cukrászda. Csudálkozol rajta, pedig ez igy van és mindjárt ki is fogom fejteni, hogy miért. Ottan, a hol cukrászda van, fel kell tenni, hogy nagyobb intelligentia van; sok tisztviselő, diplomás ember, tanultabb kereskedő és iparos osztály van, sőt a nép is bizonyos tekintetben e- lőrehaladottabb Nálunk is volt Mátészalkán hosszú esztendőkig egy igen helyes kis cukrászda, de sajnos, hogy csak volt. Mikor a forrd nyári napok estéjén kiültünk a helyiség elé és villanyfény mellett elfogyasztottunk egy jeges kávét, egy kugler süteményt, hát jól esett egy kis illusióval hozzáképzelnünk a pesti corzót, a Dunapartot. a (Jeliért hegyet, olyan helyzetben voltunk, mint mikor a cabaré művész azt mondja a vidéki közönségnek: >a keretet tessék hozzáképzelni. € Egyszer a kerepesi temetőben egy márvány síremléken ezt az egyetlen kurta, árva szót olvastam: »Fűit.« Nem tudván latinul, megkérdeztem bátyámtól a szónak értélmét. Azt mondta, hogy »fűit« annyit jelent, hogy »volt.« Mikor társaságban a szálkái cukrászdáról beszélünk, én is azt mondom rá resignátió vle »Fűit« . . . Te azonban édesem mindezekre azt feleled : „szegény ember vízzel főz, ha nem kaptok friss dobos tortát, hát igyatok jó hideg vizet.“ Hát innánk mi lelkem már jó hideg vizet is, ha Mátészalkán elegendő mennyiségben iható kutviz kapható volna. De elég volt ebből egy sütetre, más alkalommal még egyebekről is foglak tudatni, addig is ölel a viszontlátásig a te falusi Mariskád. CÖ cö P £ -3 •rH rtf S O P > Sérvkötöket, haskötőket, fűzőket készít: Bumberg József, keztyü-, kötszer- és füzö gyára, betegápolási cikkek, orvosi műszerek nagy raktára. Külön próba terem! Nyíregyháza, kath. paróchia épület ’■o CD M (X GC N CD >-í ?r W* CD 7?
