Mátészalka és Vidéke, 1912 (7. évfolyam, 1-41. szám)
1912-02-01 / 5. szám
2. oldal. MÁT ÉSZALKA ÉS VIDÉKE 1912. február 1. az általa nagy általánosságban érintett kívánalmak teljesülésbe nem mennének. A „Községi Közlöny“ mostani újévi számában ugyancsak az országos jegyzőegyesület elnökének tolla mutat rá arra, hogy a legvitálisabb, legégetőbb kívánalmak közül egy szemernyi se lett teljesítve s a múlt évet parentáló elnöki rezümében csendül fel az az elegikus hang, hogy „------------a viszonyok aligha rá nem kénysz erítik a jegyzői kart egy nagy erőpróbára, hogy jogos kívánságának ott a hol kell érvényt szerezzen.“ Ebbe a sivár vigasztalan megállapításba bocsátja aztán le gyökereit az a fogadkozás, hogy: „Küzdelmeink célja ebben az esztendőben a jegyzők és segédjegyzők fizetésének a változott viszonyoknak megfelelő sürgős rendezése és olyan nyugdíj-törvény alkotása, mely kielégíti a nyugdíjasok jogos igényeit. Célunk elérésére felhasználjuk ha szükség lesz rá az agitáció minden megengedett formáját.“ Ha szükség lesz rá! Tehát elnöki felfogás szerint még nem tartunk ott. Az elnök a mai szkeptikus világban is még mindig bízik abban, hogy az elnyeltjónásokat partra teheti a cethal saját jókedvéből, csak legyenek teljesek istenfélelemmel. Igaz, hogy a „Községi Közlöny,“ melynek felelős szerkesztője és kiadója ismét csak az országos jegyzőegyesület elnöke, múlt évi március 26-iki számában a jegyzők fizetésrendezéséről Írva felveti azt a lehetőséget, hogyha a kormány a jegyzők fizetés rendezésének ügyét be nem állítja a legsürgősebben tárgyalandó kérdések csoportjába, esetleg a jegyzői kar is a közérdek fölé találja helyezni a maga jogos érdekeit, igaz hogy ugyancsak a lapnak december 17-iki száma szintén a jegyzői fizetésrendezés ügyével foglalkozva — ejnye. Hát ki hitte volna ? Hát nem az özvegy papné unokáját veszi el az uj pap ! * * * Tavasszal hazajött Erzsiké. Hazahozta a szive. Hiába marasztották, nem maradt volna már egy percig sem tovább, hiszen a szive is majd meghasadt már a nagy vágyakozástól. Mindig csak Szamosíalvára gondolt és Isten vétkül ne vegye tízszer is gondolt az uj papra egy nap, még álmodni is róla álmodott. Egyszer a többek Között azt álmodta, hogy a nagy körtefa oldalán a pap megtalálta azt a szivet, amelybe egy E. S. betű volt belekarcolva. Jaj, hogy szégyelte magát! Beh jó volt, hogy csak álmodta. Erzsiké hazaérkezésének napja, örömnapja volt az uj papnak is. Attól kezdve mindennapos vendég volt az özvegy papnénál. De hát nagy o- ka volt, hogy mindennap menjen. A kert berendezése felől tanácskozott Erzsikével. Elővettek egy nagy árkus papirost és azon méresgéltek, számíthattak. És az az Erzsiké olyan türelmes magyarázó volt. Tízszer is elmagyarázta, hogy minek hol van a helye, de a papon nagyon nehezen fogott a tanítás. Mit neki georgina, verbéna, szegfű —» nincs olyan szép virág, mint a búzavirág, A munka azonban egyszer csak mégis elkészült. Az uj papnak nem volt jogcíme a további látogatásokra. Három egész nap nem látta bár pazarul prolongál — utal arra, hogy a jegyzői kar egyetemének végső elkeseredése is mihamarabb előállhat, igaz ugyan, hogy a felelős szerkesztő kiadónak tudomással kell bírnia arról, hogy ezek a cikkek a saját lapjában láttak napvilágot s azokkal, mert aláirás nélkül jelentek meg felelős szerkesztői és kiadói voltánál fogva hallgatólag identifikálta magát — mégis mindezek nem indítják arra, hogy oly sok sikertelenség, annyi idei meddő várakozás után elérkezettnek lássa az ultima ráció beígért idejét s a kongresszust összehívja, e helyett az ad graecas calendas kapott határidőket úgy adja át a jegyzői karnak, a- mint kapta s rajongó lelkesedéssel vallja magáénak Fábius Cunctátor hadakozási módját. Ennek az elodázó magatartásnak első eredménye már előttünk fekszik abban a tényben, hogy az „Egyetértés“ cimü politikai napi lap az ez évi január 14-iki számában nyilatkozatra kérte fel a jegyzőket és segédjegyzőket: kivánják-e a kongresszus összehívását ? s ugyanez a lap január 21-iki számában már arról számol be, hogy a kongresszus megtartását kívánó értesítések halomszámra érkeznek be, a mi a jegyzők közt országszerte uralgó elkeseredett hangulatot tekintve fenntartás nélkül el is hihető. Az országos egyesület elnöke tehát most már kissé elkésve szerezhet megyőzödést arról, hogy most is csak 17 vármegyei egyesület jelentette volna-e be az ő felhívására a kongresszuson való részvételét, mint a régi jó időkben ? Őszintén megvallom, hogy a mennyire fájlalom azt, hogy a jegyzők hivatalos szervezete bátortalanságával, késedelmeskedésével legtartalmasabb, legsajátabb hatáskörét kiengedi kezei közül siklani, éppen annyira megnyugtatásomra szolgál, hogy a „nagy erőpróba“ előkészítése s talán teljes kivitele izmosabb, kevésbbé felkeztyüzött kezekbe kerül mert semmikép sem rokonszenves előttem, ha a magas röptű sas verébmódra a földön ugrálva keresgél elhullatott buzaszemeket a mik nem is neki valók a mihez nem is hozErzsikét. Ekkor azonban ismét beállított. Nem jó a tervrajz! A múltkor elfeledte mondani, hogy ő két szív alakú virágágyat is szeretne a kertben. E- gyiket a lugason erről, a másikat meg túl. Mikor ez a terv is készen van, akkor Erzsikének jutott eszébe, hogy mégsem jó a tervrajz. A két szivet egymás mellé kellene helyezni, mert annak csak úgy van értelme. Mig a két szívnek megtalálták a helyét, abba is bele telt egy hét. Most a látogatás megint szünetelt egy darabig. Most már nem jött mentő gondolata a papnak. Mit kellene kigondolni, mit kellene kigondolni? ! Kisegítette Erzsiké. Megkérdeztette a haran- gozónéval, hogy nincsen-e [szüksége virágmagra, mert nagyon szívesen ad ? . . . Hopp ! megvan! persze, hogy nincsen virágmagja. Ha már olyan szívesen kínálják, már azért csak el kell menni. A virágmag hordás megint eltartott egy jó darabig, mert azt megint nehéz volt megérteni, hegyennek a magnak ott legyen a helye, annak meg ott legyen a helye. Nem is lehet azt megmagyarázni, megérteni még kevésbbé lehet. Az lett a dolog vége, hogy a pap virágai mégis a legnagyobb összevisszaságban keltek ki. A harangozóné alig tudott közöttük rendet csinálni. Egy szép májusi vasárnapon aztán megtörtént, amit az egész falu óhajtva várt. Az uj pap meglátogatta az özv. papnét és feleségül kérte tőle Erzsikét, a ki majd elsülyedt szégyenében, zá méltó módon jut, nem hallgathatom boszan- kodás nélkül a kikiáltót, a ki idült rekedtségben szenved és nem rajongásom tárgya a hadvezér, a ki a harc előestéjén rokkát pörget vagy lágy fuvola szóval andalítja el a tábort. Miután alig hiszem, hogy tévednék ha azt állítom, hogy a jegyzői kar túlnyomó nagy többségének hü óhajtása az, bogy a jegyzői kongresszus mielőbb összehivassék s miután az országos jegyző egyesület elnöksége eddig mit sem tett a kongresszus összehívása céljából: Tisztelettel kérdem igen tisztelt Elnök ur <t nem tartja-e helyén valónak a járási jegyzői egyesületnek értekezletre való összehívását azon célból, hogy a- zon a járás jegyzői kara határozzon a felett, hogy 1. A járás jegyzői kara testületileg csatlakozik az „Egyetértés“ által megindított kongresszusi mozgalomhoz, vagy a testületi csatlakozást nem mondja ki, de tagjainak a személyes csatlakozást ajánlja s mindkét esetben hasonló eljárás céljából a vármegyei jegyzőegyesületet megkeresi. 2. A járási jegyző-egyesület az „Egyetértés“ kongresszusi mozgalmához sem testületileg nem csatlakozik sem tagjainak nem ajánlja a személyes csatlakozást de megkeresi a vármegyei jegyzői e- gyesületet, hogy a kongresszus egybehivását az országos jegyzői egyesület elnökségénél a leghatályosabban, a soron kívüli sőrgősség hangoztatásával szorgalmazza. Felszólalásom sorsát megnyugvással bízva igen tisztelt Elnök úrnak, a kari érdekek támogatásába közismert buzgalmára vagyok — Vitka, 1912. január 27. kiválóan őszinte tisztelője: Bállá Zsigmond, aljegyző. Csütörtöki strófa. Igazságügyminiszter ur, Hát az még sem igazság, Hogy elvigyék bíróságunk S vidéken szétoszlassák. Kegyelmes ur ügy látom jól Forgatja a beretvát, Mert ha viszi bíróságunk, Ezzel Szálkán eret vág. majd zavarában sírva fakadt, de mikor nagyanyja megkérdézte tőle, hogy akar-e papné lenni, köny- nyei között mosolyogva adta meg a boldogító feleletet. A nagy eseménynek csakhamar hire futott a faluban. Balog Áron uram azonnal felkereste az uj papot és mosolyogva mondta, hogy meggyógyult már a lova lába és hogy ő már nagyon szeretne menyasszonyt vinni. Már azt csak nem engedi, hogy az ő papjának a menyasszonyát más vigye az esküvőre, tehát a menyasszonyt ő fogja vinni. Csutak aram is nagyon meg volt elégedve. Mert szerinte ez a házasság sohasem jött volna létre, ha ö nem ajánlja, hogy a pataki fő-fő papot hívják meg. Mert ha őt meg nem hívják, akkor nem választják meg ezt a papot s akkor nincs meg a házasság. Özv, Bordásné azonban perbeszáll mindenkivel. Már olyau nincs, hogy ezt a házasságot más hozta volna létre, mint ő. Ha ő meg nem ajándékozza a papot a tyúkokkal, nem házasodott volna az meg. Így azonban nem volt mit tenni. Megkellett házasodni, mert nem volt a ki gondját viselje a két tyúknak. És a midőn az összes szomszédokat végig járta, büszkén mondta: hát bizony lelkem száz szónak is egy a vége, ezt a házasságot az én két tyúkom tette . . , (Vége.)
