Mátészalka és Vidéke, 1912 (7. évfolyam, 1-41. szám)
1912-09-27 / 39. szám
VII. évfolyam. Mátészalka, 1912. szeptember 27. 39. szám Mátészalk és ViÖéke Társadalmi és közgazdasági hetilap A MÁTÉSZALKAI JÁRÁS JEGYZŐI EGYLETÉNEK , ^ HIVATALOS KÖZLÖNYE. L MEGJELENIK MINDEN PÉNTEKEN. H A pénzfeszültség orvoslásának eszközei. Mindinkább érezhető pénzszűke nem valamely természetes alakulat íolyamánya, hanem mesterségesen teremtett szituáció. Némi esőrelátással, a vele járó veszedelmet meg lehetett volna előzni és a baj terjeszkedésének további folyamata megállítható még ma is. Rég bebizonyított, elméletileg és gyakorlatilag elfogadott alaptétel, hogy a világforgalomba nincs és nem is lehet több pénz, mint amennyi a vele szemben álló áruk értéke. A mérleg kőt serpenyőjének — áru és pénz — nyelvecskője mindenkor egyensúlyban van. Az alaptételből következik, hogy nem a pénz mennyiségének növesztése fokozza az áruk többletét, de megfordítva, az áruk tömege szaporítja a pénz mennyiségét. Amikor én a molnárhoz elviszek egy métermázsa búzát, hogy ő ebből a nála megrendelt lisztet előállítsa, kell hogy neki a búza ellenértéke meglegyen, avagy államilag gondoskodni kell oly institúcióról, mely a búzáért adott váltót készpénzben beváltja. Amig liszt létezik, a vele szemben álló pénz közkézen forog. Mi helyest a liszt elfogyott, ennek a pénznek nincs többé létjogosultsága — mert hiányzik a vele szemben álló áru — és tényleg el is tűnik, mert a váltó be lesz váltva és az azért fizetett banknóták a bankhoz visszakerülve, ott már csak mint nyomtatványok kezeltetnek. Bemutattam egy esetet százért, ezerért. Minden pénz igy születik, igy szűnik meg. Nincs kivétel. És ha nincs kivétel, nem is hiányozhatik a pénz soha; legalább is nem természetes módon. Ha azonban — mint hónapok óta tapasztaljuk — mégis hiányzik, a hiány mesterséges utón állott elő. Amikor a termelő búzáját, melyre a köznek szüksége van a piacra hozza, munkájáért jogosítva van oly dokumentumot követelni, melyet a köz értékel és melyért a búzával hasonló értékű ellenszolgálatot nyújt. E dokumentum a pénz, vagy annak a modern gazdasági életben innert helyettesi tője, a váltó. Az ily váltót nevezzük kereskedelmi, gazdasági váltónak, megkülönböztetésül a finánc-váltótól, mely utóbbi létjogosultsággal nem bir, mert teljesített előmunkálat nélkül igyekszik egy ellenszolgálatra szóló dokumentumra, pénzre szert tenni. Ez okból a német Reichsbank alapszabályilag visszautasít minden finánc-váltót, még ha azt Rothschild, Vanderbild és Astor is szignálná, ellenben elfogadja Pénztelen Jancsi papirosát is, ha felismeri rajta, hogy az egy teljesített előmunkálatról szóló utalvány. A fizetési berendezkedés rendszerét nem szabad egy állami jövedelem forássá alakítani. A mai pénzhiány csak a megadóztatott pénzjegyek folyománya s mint ilyen mementó arra nézve, hogy a megadóztatás szisztémájával a legközelebb alkalommal hagyjunk fel. A bankjegyek megadóztatása a köz érdekének sokkal többet árt, mint amennyit használ a fiskus- nak. A pénzkibocsátás, mint a gazdasági fejlődés egy segédeszköze, nem képezheti egyidejűleg az állam direct jövedelmi forrását. Ez contradictió in adjecto. A nyomában járó tragikomédia szemünk előtt játszódik le: ott van egyrészt a pénzhiány, a fizetési eszköz hiánya a forgalmi élet minden rétegében, másrészt tehetetlenségre való kárhoztatás a bank oldalán, melynek kezét az 5% adó köti. Hát nem a fogalmakkal való abszurd játék ez? Bennünket köt az 1910-ben némileg kibővített, de relative még mindig Csévélni oly kőnyü . . . Csevegni oly könnyű, biztos csengő hangon, Mintha húr pendüine, édes hangú lanton, De ha lelked beteg, vajh’ tusz-e csevegni? Nem fog-e a hangod néha megremegni ? Dalolni is könnyű, gondtalan lélekkel, Sziveket megejtő, édes érzelemmel, De tudsz-e dalolni, ha zokog a lelked ? Nem meg-meg csuklik-e olykor az az ének? Könnyezni is könnyű, ha szabad az árja, Hogyha bánatodat száz vigasz szó várja, De ha könnyed rejted, hogy senki se lásson, Szived vérzik el e rejtett zokogáson. Én tudok csevegni s nem remeg a hangom, Dalolni is tudok, oly vidám a dalom Könyezni nem tudok, nincs már nekem [könyem Pedig tán zokogni tudnék legkönnyebben. Kelényi Micike. A séía. Leon Frapié. Mademoiselle Sophie de Pulgis harmincöt éves magános leány volt. Páris hivatalnok- negyebében ó-divatu előkelőséggel berendezett bérlakásban lakott, melyben szülei majdnem egy fél századon át éltek. Sophie kicsiny és finom, vékonyalkatu leány volt. Csinosnak lehetett volna mondani, ha a világ örömeitől való teljes elzárkózása nem tette volna élesebbé vonásait s haloványabbá arcát. Azzal töltötte minden idejét, hogy olvasott, zongorázott és varrt. Különösen a varrás volt a főfoglalkozása s abban lelte a kedvét is. Atyja, az öreg, megcsontosodott, városi hivatalnok, halálos ágyán igy véste emlékezetébe a végső akaratát: — Be fogsz lépni az elbocsátott fegyenc- nők segítségére alakult bizottságba s nem bocsátkozva semmi más kötelezettségbe, megfelelő időközökben bizonyos mennyiségű ruhadarabot fogsz küldeni az egyesületnek, a leginkább reáutalt nők közt való szétosztás végett. Mert a tisztességes ruhára a legnagyobb szüksége van annak, aki vissza akar térni a kenyérkeresetet nyújtó, tisztességes, szabad élethez. Sophie megértette, hogy ezeket a ruhadarabokat, melyek arra valók, hogy segítsék törekvésükben a polgári társadalomba visszatérni akaró számüzötteket, szorgalommal és gonddal kell megvárni. Ennek következtében azzal az erős meggyőződéssel dolgozott rajtuk, hogy fluidumot önt e ruhákba a saját erényéből, szorgalmából és lemondásából, melyek talán jobban fogják óvni viselőiket, mint a „szív nélkül“ készített, pénzen vett ruhák. Egy évvel atyja halála után Sophie betegeskedni kezdett. Az orvos rendszeres, hosszú sétákat ajánlott neki, mert a szabad levegőn való mozgás a legjobb szer, az ideges gyöngeségi rohamok ellen. Sophie, ki addig alig jutott messzebbre lakásának közvetlen környezeténél, most kezdette felfedezni Párisi. De a zajos avenue- ken s a száguldó automobilok közt kellemetlenül érezte magát. Szívesebben sétált a csöndes, távoleső utcákon, a munkásnegyedekben, hol a mindennapi kenyérért küzdők nagy tömege lakik. A kora délután csendes és néptelen volt. A gyermekek az iskolában, a fétnőttek a műhelyben voltak. Csak nagyritkán döcö- gött végig egy-egy szekér a kövezeten s Uj és használt iskolai könyvek az összes debreceni és vidéki iskolák részére kaphatók Csáthy fcrcncz íanpirVeíe™yéSben, DEBRECZEN, PIACZ-UTCZA 8. SZÁM. Ügyeljen a cimre
