Mátészalka és Vidéke, 1912 (7. évfolyam, 1-41. szám)
1912-09-12 / 37. szám
2"ik oldal. MÁTÉSZALKA ÉS VIDÉKE. 37-ik szám A jegyzők kongresszusa. Egy évben másodszor gyülekezett most össze országosan a kizközségek jegyzőinek kara, hogy egzisztenciális igényeiről s szervezeti, hatásköri és eljárási ügyeiről tanácskozzék. Az első kongresszus junius első napjaiban Budapesten folyt le, amikor a nagygyűlés az ő formulázott kívánságait emlék iratban terjesztő lcüldöttségileg a kormány, illetve a belügyminisztérium vezetésével megbízott miniszterelnök elé. A kincses Kolozsváron megtartót mostani kongresszus főtárgya ama leirat kihirdetése volt, melyben Lukács László miniszterelnök, a júniusi memorandumra válaszolva, közölte a jegyzői karral a kormány álláspontját és elhatározásait. A leirat egész eszmemenetéből, irányzatából és hangjából meggyőződhetett Magyar- ország jegyzői kara, hogy e fontos közigazgatási ág jelentőségének, a helyhatósági funkciókból jókora feladatokat ellátó nótáriusok érdemeinek s a néppel közvetetten érintkezésre utalt eme szervezet korszerű reformszükségletének a kormány teljes tudatában van. A falusi jegyző általán a falu esze. A kis község lokális életét a megyei közélettel összekapcsoló szálak nagyrészt a jegyzői hivatalban, a nótárius Íróasztalán futnak Össze. Hozzá fordul a falusi nép is az ő sokféle ügyebaj ával. Bizalmi ember a közönség számára, de bizalmi ember a közhatalomnak is, eksz- ponens fölfelé és lefelé egyaránt, feladata, hogy mindkét irányt összhangzatban tartsa, vagy ezt közbenjárólag előmozdítsa. A községi közszellem, haladás, lendület nem ritkán annak köszönhető, hogy a falunak jó jegyzője van. Lukács László miniszterelnök leiratában élénken emeli ki, hogy ezt a testületet s annak érdemes tagjait meg kell becsülni s az állam egyik eminens feladata, hogy tisztes ellátásuk, gondtalan megélhetésük a javadalmak kellő rendezésével mielőbb biztosit- tassék. A kitűzött célban tehát a miniszteri leirat a júniusi memorandummal találkozik. Az eszközök megjelölésében sincs köztük eltérés. A jegyzők is azt kívánják, amit a kormány kilátásba helyez nekik, hogy státusrendezésüket a fizetésrendezés s nyugdíjalapjuknak állami dotációval leendő fejlesztése valóban hathatóssá tegye. Közjogi helyzetük és szolgálati pragmatikájuk dolgában ezek felől érdemlegesen csak a közigazgatási reform alkalmával, az uj községi törvény keretei közt lehet majdan a szükséges jogszabályokat megalkotni. Egyetlen pont, ahol a kormány fenntartással él, a státusrendezéssel járó terhek mértékében s a tehervállalás terminusában való határozat. A leirat utal a kérdés bonyolult, gondos előkészítést igénylő s az állam pénzügyi helyzetétől is függő voltára. Megnyugtatásul azonban kiemeli, hogy az előkészítő munkálatok már megindultak s a belügyminiszter gondosan felügyel ama rendelkezésének végrehajtására, hogy beszereztessék minden adat, mely a valódi szükségletnek megállapításához s a jegyzők javadalmazásának a többi tisztviselők fizetésével összhangba hozatalához szükséges. Csakis ez adatkincs birtokában jöhet a miniszter abba a helyzetbe, hogy a státusrendezés s a nyugdíjalap dotálása iránt döntő lépésekre tökélhesse el magát. Ezek s az állami finánciák figyelembe vétele nélkül felelős kormányférfi ily fontos dologban kötelező Ígéretet valóban nem tehet. Modern babonák. A babona még nem halt meg, sőt még csak nem is alszik, hanem legfeljebb ha szőkébb területre szorult és komolyságából veszített valamit. Egyébként azonban él és virul és pedig nemritkán ugyancsak kiáltó cáfolatával a következességnek. így például vajmi kevés ember meri bevallani, hogy hisz a kísértetekben, aminthogy talán meg is van győződve róla, hogy nem hisz bennök, de azért teljes áhítattal vesz részt a spiritista seánceokon és bár kineveti azokat a félénkeket, kik éjfélkür nem mernek egy temető közelébe menni, maga semmi rendkívülit se talál abban, hogy az elsötétített szobában rég meghalt emberek lelke felel a hozzá intézett kérdésekre. A babona életének szívósságát megmagyarázza, hogy oly ösztönökre támaszkodik az emberben, melyek kiirthatatlanok. A babonát a jövő tekintetében való kíváncsiság és a sors befolyásának vágya szüli. A babonás szokások mindegyike vagy az elkövetkezendők titkának felfedezésére, vagy a sors hatalmainak befolyásáról, bekövetkezhető szerencsétlenségek elforditására irányul és mert igy a jövőt illető tudásvágy, mint a sors szeszélyeitől való rettegés mélyen benne gyökeredzik az emberi természetben, előáll a bizar helyzet, hogy a tudományos gondolkodás minden hódítása sem bir erőt venni a babonán. Még pedig nemcsak az együgyüeknél, de gyakran azoknál sem, kik a felvilágosodás élén haladnak. És hogy mennyire az ösztön dolgozik, mutatja, hogy akárhány kabala olyan friss keletű, hogy a régiek semmikép se gondolhattak reá. így például tudunk igen kitűnő embereket, kik a villamos-kocsi számából, transparensek kivilágosodásából és elhomá- lyosodásából, az elébük akadó bérkocsi-ló színéből vonnak következtetést arra nézve, hogy amibe belekezdtek, sikerrel fog-e járni, vagy pedig kudarc lesz a vége? Nemritkán maguk is mosolyognak ezeken a számvetéseken ; de hogy mégsem tudnak szabadulni kabaláiktól, az csak annál jobban mutatja a babonás hit erejét. Az uj babonánál azonban sokkalta nagyobb azoknak a babonás szokásoknak a száma, melyek a múltból szálltak örökségképpen a mai emberre. Ami a hívők megoszlását illeti, nagyjában útbaigazításul szolgálhat az a szabály, hogy mig hogy úgy mondjuk, saját készítményei kabalák legkivált a színész világban és a játékosok társadalmában, tehát oly emberek között, kik vagy általában a rendesnél impresszionabi- lisebb idegrendszeriiek vagy pedig folyton mintegy szemtől-szemben állanak a sorssal, virulnak; addig a régi babonák főként a „civil1' világban otthonosak. De itt aztán annál nagyobb kiterjedésben, roppant demokratikus megegyezéssel és annál szaporább változatokban. Szinte végtelen a sor, mely a belajstromozásnak kínálkozik, a foglalkozások szerint épp úgy, mint az élet- körülményekre Araló alkalmazás tekintetében. Mert egyrészt jóformán minden ősfoglalkozásnak megvan a maga babona-kódexe, amiről minden vadász, halász stb. tanúságot tehet, másrészt pedig alig van életviszony, mely hiányával lenne a megfelelő babonás sikerével s most már semmise tartotta vissza, hogy közhírré ne tegye a nagy újságot. Futótűzként terjedt el Bodden Billy szerencséjének hire s félóra múlva lázban Arolt az egész falu. Mindenhol izgatott csoportok tárgyalták az esetet s találgatták, mittevő lesz most már Billy. Egy pontban teljesen egyetértettek a falu hölgyei: Podden Billyt meg kell házasítani. — Negyvenezer font vagyonnal nem maradhat agglegény-sorban —mondotta mrs. Tutten, három csinos leánynak szülőanyja — mindenek előtt derék fiatal feleségre van szüksége . .. — Ne legyen nagyon fiatal — vágott közbe egy koros hajadon. — Derék, fiatal feleségre van szüksége — ismételte mrs. Tutten rendületlenül — aki tisztességesen vezeti a gazdaságát s ápolja, ha a podagrás betegség bántja. Eközben Podden Billy visszatért szegényes szobájába s összecsomagolta acókmók- ját. Temérdek látogató kopogtatta meg a zárt ajtaját, de valamennyien ki nem elégítve távoztak, mert a zárt ajtó mögül kijelentette, hogy nagyon el van foglvalva. Mikor végre, ócska, nagy kézitáskájával, horgászó szerszámaival s egy üres madár- kalitkával felszerelve, kilépett, ott várta már a fél falu. Mindenki szerencsét kívánt neki s megakarta rázni a kezét és sok időbe telt, mig folytathatta útját. A legtolakodóbb va- lamennyiök között özvegy Bartonné, a falu trafikosnője volt. Podden Billy néhány héttel azelőtt elég vakmerő volt, megkérni a kezét s az arcán látható vörös folt még most is bizonyságot tett a feleletről, melyet ajánlatára válaszul kapott. Az özvegy most hirtelen megváltoztatta elhatározását. Karon ragadta s igy tartotta szóval, mig a többiek mind Arersenyre keltek a tisztességért, hogy vihessék utána a podgyászát. A menet végre megindult. Élén Podden Billy-vel és Barton- néval, nyomukban az egész falu izgatott népe. Ujjongó csirkefogók zárták be a menetet. A Vadmacskában már várta vendégét Judson és Judsonné s nagyon elszörnyedtek, meglátva a menetet, mely lassan közeledett házukhoz. Kezdetben azt hitték, hogy Pod- dent valami szerencsétlenség érte, de megnyugtatta őket az a méltóságteljes arckifejezés, melylyel Boddle, a rend óre, követte a menetet. Megérkezve a vendéglőbe, Podden oly módon igyekezett lerázni magáról a kéretlen kíséretet, hogy eltűnt a szobájában. Egy tucatra való férfi a söntéshez tolakodott, abban a reményben, hogy potyasörben lesz része. Ellenben miss Barton feljogosítottnak vélte magát arra, hogy betola- kodhassék a szentélybe. Kifelejtette számításából Judsonnét, ki elálta az útját. — Szabad kérdeznem miss Barton, hova megy ? — kérdezte válogatott udvariassággal. — Látni akarom a Billemet. — Kicsodát? — Podden Billyt, úgy vagyunk, mintha már jegyben járnánk. — No persze, jegyben, öreg maga már hozzá. — Hazudik, vén gömböc, fiatalabb vagyok én nála. — Nem hittem volna, de a látszat néha csal. — Hát engedjen be most már hozzá. — Éppen azt nem teszem. Ki hívta magát az én házamba ? Mr. Podden most nálunk lalik. — Tolvajok vagytok, kiakarjátok forgatni szegény Billyt a vagyonából, ismerlek már benneteket. Ez mégis sok volt a kövér vendéglős- nének. Eredj, szaladj el mr. Boddleért — mondotta az egyik csirkefogónak, ki az ablak előtt nagy gyönyörűséggel hallgatta Értesítés! Van szerencsém értesíteni a n. é. hölgyközönséget, hogy divatáru üzletemb en a mai naptól nfli |#o|onn|/ készítését vezettem be és azok a legújabb divat szerint a légizlésesebb kezdve "vl KalapUK kivitelben lesznek készítve. Állandó raktár valódi modell női-, leány-, gyermek- és gyászkalapokban. Átalakítások és igazítások azonnal eszközöltetnek. — A n. é. hölgyközönség b. pártfogását kérve vagyok tisztelettel SCHWARTZ JENŐ férfi- és női divatáruháza a „Kalap-királyhoz“ MÁTÉSZALKA.
