Mátészalka és Vidéke, 1912 (7. évfolyam, 1-41. szám)
1912-08-09 / 32. szám
VH. évfolyam. M álésza lka, 1912. augusztus 9. Mátészalkai és Viöéke Társadalmi és közgazdasági hetilap. A MÁTÉSZALKAI JÁRÁS JEGYZŐI EGYLETÉNEK HIYATÄL0S KÖZLÖNYE. gfig MEGJELENIK MINDEN PÉNTEKEN. ,v > 1-*^ A nép és az általános műveltség. Az emberiség története folytonos, szakadatlan fejlődési és átalakulási processzusa úgy a külső körülményeknek, melyek között az ember él, valamint az emberi gondolkodásnak és magának az embernek. Az emberi történetnek ugyanaz a processzusa természetes következménye a soha meg nem szűnő harcnak, melyet az embernek ősidőktől fogva az őt környékező természettel folytatnia kellett, hogy magát fentarthassa. A létért való e küzdelem épp oly régi, mint maga az emberiség és annak sohasem fog vége szakadni, mig a világ áll. Ez a küzdelem abban nyilvánul, hogy az ember kénytelen megszerezni a létfentar- tásához szükséges cikkeket. E célból készit szerszámokat, ejti el a vadat, miveli földjeit, épít- házakat és országutakat, ás csatornákat és emelt töltéseket, irtja az erdőket, lehordja a hegyeket stb., szóval átváltoztatja az őt körülvevő természetet úgy, ahogyan az életmódjának és anyagi szükségleteinek megfelel. A külső körülmények folytonos változása következtében az emberi gondolkodás módja a különböző időszakokban nagyon különféle volt. Amennyire a múlt idők történelmébe visszatekintnetünk, abba a több évezredes időtartamba — mind-e mai napig, különféle gazdaságiés társadalmi alakulatokat, tehát az emberi gondolkodás épp oly különféle módjait láthatjuk. A távol őskorban, az emberiség bölcsőjénél, amikor még csak pásztorok és vadászok valának az emberek, amikor ijjon vagy husángon kivűl más szerszámuk még alig volt, — az emberek egymás közti viszonya, valamint gondolkodásmódja is nagyon egyszerű volt. Sokat, amit későbbi évezredek a természettudományok terén produkáltak, abban az időben még csak nem is sejtettek, nemhogy tudtak volna. A legtöbb dolog és tünemény, melyekről a mai kulturembernek tiszta képe van, az ősember előtt teljesen ismeretlen volt. Az egész világot az istenek titkának tartotta. Mindent, amit meg nem érthetett, természetfölötti hatalmak csodáintik vélte. így keletkezett az Isten fogalma. Ilyen istenei számtalanok voltak az ősembernek, mert a fizikai jelenségeknek minden tárgyát, melyet ésszel fel nem ért, külön istenségnek tartotta, mely az illető tárgyat vagy fizikai tüneményt okozza és intézi. Egy dolgot tehát az ősember már biztosan tudott: azt, hogy semmiből nem létesülhet semmi, hogy minden tárgynak, minden tüneménynek kell hogy legyen valami eredete. S ebben a körülményben már megvannak az emberiség összes kultur- és tudományos vívmányainak csirái s ez egyúttal az emberek által kitalált istenek pusztulásának a kezdete is. A történelem tanúsítja, hogy a kultúra és természettudományok fejlődésével párhuzamosan az istenek száma egyre csökken és egyik istenség a másik után tűnik el a történelem porondjáról. Mert attól a pillanattól kezdve, amint az azelőtt megmagya- rázhatlan tárgy vagy tünemény érthetővé válik, az illető istenség elveszti létjogosultságát. így például, amíg az ember nem tudta, hogyan keletkezik a meny dörgés az eső ős a hó, a menydörgésnek, az esőnek és a hónak külön istenei voltak. Most azonban, amikor az ember már tudja, hogy a villámot és a reákövetkező meny dörgést a légköri villanyosság idézi elő, amikor tudja, hogy eső és hő nem egyebek, mint a földben levő viz kipárolgásai, melyek eső és hó alakjában hullanak a földre, csak Levél e$y asszonyhoz. Asszonyom ! Jó néhány éve, hogy ösmerem Önt, de hogy Önnek valaha Írjak, arról még álmodni sem akartam volna, gondolni pedig igazán csak ép annyira gondoltam Önre, mint ahogy egy megtett hosszú ut alatt látott állomások közül néhanapján, hol az egyik, hol a másik minden különös ok nélkül az embernek véletlenül-[eszébe villan. Megengedem, ez nem valami poétikus és Önhöz méltó hasonlat, de a valóságnak mindig ellensége volt a poézis. Pedig ilyenkor, a bágyadt, forró augusztusi estéken, midőn a mozdulatlan légen át keresztülszürődő ünnepi csendben az ember valami derűs csillapitóképen elmerengene, igen sokan Önre gondolhatnának . . . Hisz Ön azok kategóriájába tartozik, kiket még „most is szép“ asszonyoknak mondanak. Nem vagyok iró, hogy szépségét részletezzem, a részletek különben sem érdekesek ... De nem is szépsége a fő. Szép asszony elég van igy is, több a kelletténél, mint amennyit a világ elbír. Én legalább azt hiszem, hogy kevesebb szép asszonynyal tán kevésbé volna tökéletes a világ, de biztosan boldogabb. Ez is egyike azon dolgoknak, melyekből a kevés több, mint a sok. — Inkább egynémely lelki tulajdonsága az, mi Önt az átlagból némileg kiemeli. Nem vagyok ugyan ósdi, jámbor idealista, ki az úgynevezett lelki tulajdonságokkal törődném. Kit érdekel ma a nőnek úgynevezett blkivilága ? Engem igazán nem. De Önnek ejyes tulajdonságai, ha talán nem is értékesek a nőiessége szempontjából, de mindenesetre ritkák s azért érdekesek is. Ön okos, andkül, hogy az akarna lenni. Sőt okosságát elejti a kiszámított, kínosan megfontolt beszédjébe, mely becsületére válnék egy pedáns akadémikus kipróbált „szabatosság“-ánal is. Ha férfi volna, márványszerii nyugalmátés hideg fölényét egy angol parlamenteréhez hasonlítanám. Bár azt hiszem, hogy Ön, mnt férfi, inkább rideg és okos üzletember voha, mint ravasz politikus. Nő létére nem hasmlitha- tom máshoz, mint egy márvány fararásu és hidegségü milői Vénuszhoz, tetőtől-taoig — felöltözve. (Minden hasonlat egy kis -ulzás- sal jár.) Nem szeretem az ismétléseket, ie nekem úgy tetszik, hogy Ön egy tökéHesen beburkolódzot, életét befelé élő assony. Magatartása, modora, olyan, mint am»lyre magyarul azt mondják : „come il faut.“ Közepesen előzékeny, gondosan vigyázva arra, hogy abban, az Ön által bizonyára számtani pontossággal kimért határon egy lépéssel se maradjon innen, vagy túl. Látására az elérhetetlenség Csimborasszója jut az ember eszébe. (Elég magas hegy és innét eléggé megközelíthetetlen.) Lehet, hogy emiatt sokan ki is fejezték Ön iránt nagyrabecsülésüket, de e nagyrabecsülésben ne higyjen. Egy fiatal nővel szemben a hódolat és a nagyrabecsülés egymástól elválaszthatlan. A nagyrabecsülés kifejezése ily esetben egy néma, szemérmetes vallomás. De az ily vallomás szertefoszló tömjénében is Ön eléggé komoly marad ahhoz, hogy azt ne vegye komolyan . . Ön tehát minden tekintetben alkalmas arra, hogy szabad óráiban az ember csapongó képzeletét foglalkoztassa. És én még a valóságban sem kerestem a közelebbi ösmeretséget Önnel. Pedig az én helyzetemben mások mennyire . iparkodtak volna a hódolat" babérját az Ön lábai elé rakni! Mily mohón használták volna föl jogcímnek és alkalomnak azt a véletlen köteléket, melyet én éppen azért nem találtam jogcímnek és nem akartam vele élni, mivel H 1 ■ a n. é. hölgyközönség b. pártfoglsát kérve vagyok tisztelettel I SCHWARTZ JENŐ férfi- és női divatáruháza a „Kala?-királyhoz<< MÁTÉSZALKA. rtesités! Van szerencsém értesíteni a n. é. hölgyközöiséget, hogy divatáru üzletemben a mai naptól c|iíj LoUintnl/ készítését vezettem be ésazok a legújabb divat szerint a legizlésesebb kezdve HŰI HdíítJJUlV kivitelben lesznek készitv. Állandó raktár valódi modell női-, leány-, gyermek- és gyászkalapokban. Átalakítások és igazítások azonnal eszközöltetnek. —
