Mátészalka és Vidéke, 1912 (7. évfolyam, 1-41. szám)
1912-07-12 / 28. szám
és Viöéke Társadalmi és közgazdasági hetilap. A MÁTÉSZALKAI JÁRÁS JEGYZŐI EGYLETÉNEK HIVATALOS KÖZLÖNYE. ^ MEGJELENIK MINDEN PÉNTEKEN. Vll. évfolyam. Mátészalka, 1912. julius 12. szám. Olvasóinkhoz! (st.) Uj szerkesztőtől uj programra dukál. Vagy legalább is ilyesféle. Ezt megszokta a közönség és megszokta a szerkesztő, Pedig egyiknek sincs arra szüksége. A szerkesztő alkalmasint úgy is tisztában van elveivel; a közönségnek pedig igazán mindegy, hogy a régi harangláb alatt ki huzza a régi kötelet. Az ily programmok olvasásánál ugyanis önkéntelenül is a harangnak egyhangú, változatlanul mindig ugyanazon kongása jut eszünkbe. Mert az ilyenkor messze hallható érchangon elkongatott általános elvek mindig ugyanazok: a hazugságnak, a képmutatásnak s minden emberi bűnöknek könyörtelen lebunkózása s az igazságnak, a becsületességnek s egyébb emberi erényeknek tántoríthatatlan diadalra juttatása . . . Ennél se nem több, se nem kevesebb, mit minden egyes sajtóorgánum prö^raromezorö feladatul maga elő kitűz. Magasztos feladat ez, mert bizony reáférne^ az emberiségre egy uj megváltás. És ez talán már be is következett volna, ha az eszmék terjesztésének e hatalmas tényezője : a sajtó egyértelműen az igazságot hirdette volna. De nem hirdette az igazságot, hanem igazságokat, a subjektiv értékelésen, a sokféle módon befolyásolt egyéni felfogáson keresztülment különböző igazságokat. Ha minden dolognak két oldala van, úgy az igazságnak épen annyi oldala van, ahány oldalról azt nézni akarjuk. Csak ép az után az igazság után epekedünk hasztalanul, azt az igazságot takaró saisi fátyolt nem tudjuk fellebbenteni, mely az egész emberiség boldogságának és jólétének a titkát előlünk eltakarja. A modern ember birtokában van a kultúra nagyszerű termékeinek, de csodálatoskép nem az élet nyugodt megelégedettsége és az ebből folyó lelki harmónia hatja át, hanem állandóan valami nyugtalanító izgalom, valami forrongó láz, emésztő vergődés egy boldogabb, egy szebb élet után tartja hatalmában. A régi, — egymást felváltó eszmék hitelüket vesztették, régi ideálok s előítéletek nyomtalanul eltűntek s helyükbe uj ideálok, uj előítéletek támadtak. A társadalom régi .Alappillérei gyengülnek, korhadnak vagy mint az uj korszellem csákányütéseitől ledöntött bálványok szanaszét hevernek . . . Érezzük egy uj korszellem eljövetelének a szükségét, sejtjük a küszöbén álló nagy gazdasági és társadalmi átalakulások előszelét . . . Ez átalakulások homályos körvonalai a messze távolból sötőtlenek felénk s mi aggódva, szivszorongva hallani véljük az elkövetkezendő nagy tilsaknak, őlet-haiálharcoknak morajló dübörgését, mint az egymással összecsapó problémák és vajúdó eszmék az emberiségen keresztülviharozva az összeütközés forrongó indulatainak, a lángbaboritó szenvedélyeknek villamos szikráit pattantják ki . . . És e tulfeszültségü légkörben a sajtó hirdeti a sokféle igazságot. Min- denik orgánuma a maga igazságát. S lehetetlenné tették-e a hazugságot? Nem ül-e véres diadalt napról-napra az álnokság ? Az ököljog nem tombol-e mámoros elszántsággal a becsületes szerénység fölött? A malasztos igét csak hallgatjuk, de a sikerrel véghezvitt bravúros tett előtt meghódulunk, bármilyen legyen is annak erkölcsi mérlege. Nekünk a vidéki sajtó e szerény orgánumának ezzel számolni kell. Nem lehet ami feladatunk a távolabbi jövő ideális hirdetése, hanem csakis a jelen viszonyaiba, mint keretbe beleilleszkedve, ami szükebb körünkben szolgálni a köznek érdekét, ébrentar- tani a közönségben a közös érdekek öntudatát és az összetartozandóság érzetét s ezzel közvetve a haladás és fejlődés fontos ügyét előmozdítani. Mi nem lehetünk mezítlábas apostolok, Panasz a régiekhez, újakhoz. Irta: Krüzselyi Erzsiké. Nem néztek hát már sohasem felém, Ti emberek, ti büszkék, szabadok, Mikor nagy, néma csendben, feketén — Keresztem súlyát némán hordva — én Köztetek haladok ? Nincs hát a sorotokban senki sem, Aki velem még szivesen beszél? — Mintha csak árnyék lennék a vizen, Melynek nyomán még a hab is pihen, És egy hullám se kél ? . . . Oh, úgy lesem, hogy nézzetek reám És ne legyen a szótok oly rideg . . . Az én magányos, hangtalan tanyám Dérfedte lombbal, hol borul reám! Nem kérdi senki meg! . . . Közületek lantszómra hány megáll, (S egy-egy akkord tán könnyet is fakaszt) De egy se kérdi, egy se tudja már, Hol él, hol szenved a szürke madár, Mely eldalolta azt Levél Mátészalkáról—Budapestre. Jegyezte: Veridikus. Kedves Juliskám! Igaza van panaszodnak, hogy már régen nem Írtam neked, de szolgáljon mentségemül azon körülmény, hogy ilyen kis helyen alig történik valami jelentősebb dolog; egyformán telődik az idő és egyik nap úgy hasonlít a következőhöz, mint egyik tojás a másikhoz. Levelem elején tiltakoznom kell az ellen, hogy mindig ócsárolod Budapestet és azt állitod, hogy itten, vidéken van csak igazi természetes élet, őszinték az emberek egymáshoz, élvezik a természet szépségeit és a nyári időszak minden kellemetességét! Hát igaz édesem, hogy falun lakunk itten, csakhogy hiányzik a természet! Bizonyos, hogy itt van a nyár, csillagosak az éjszakák, csakhogy megkezdődik az a bizonyos piszkos, fojtó por, mely ellepi a szemedet, szádat és tüdődet. Nappal munkáját végzi az ember és ha este az utcára megyünk, hát a porfelhő miatt valóságos tüsszentési görcsöket kapunk. Azt feleled erre, hogy estére menjünk ki a szabadba, az erdőbe, a hegyre, de hát sajnos, mindezekkel nem rendelkezünk Mátészalkán, mert az erdőt csak hírből ösmerjük, van ugyan egy homokbuckánk, de hát a felét elhordták, a másik felén pedig a gyermekek csuszkáinak. Pár év előtt vadgesztenyefákat ültettek szép kettes sorjában, egész a vasútállomásig, de hát mire felcserepedtek szegény csemeték, ki tördelték és kipusztitották azokat. Valahányszor egy ilyen derékban kettétört fács- kát láttam, úgy megsirattam, mintha egy zsenge korban lévő ártatlan gyermek pusztulását látnám. Bámulatos, hogy népünknek semmi érzéke sincs a fák és madarak iránt, pedig elsősorban mezőgazdasági terményeket produkáló állam vagyunk, úgy hogy teljesen jogosult a „madarak és fák napjának“ behozatala az iskolákban; tanulják meg ezeknek a természeti szépségét és becsét az iskolában; ha felnőnek, talán jobban megfogják becsülni azokat! Van szerencsém értesíteni an.é.hölgyközönséget, hogy divatáru üzletemben a mai naptól l/nlonnl/ készítését vezettem be és azok a legújabb divat szerint a legizlésesebb kezdve NH* KdlcipUK. kivitelben lesznek készitve. Állandó raktár valódi modell női-, leány-, gyermek- és gyászkalapokban. Átalakítások és igazítások azonnal eszközöltetnek. ........... zza A n. é. hölgyközönség b. pártfogását kérve vagyok tisztelettel SCHWARTZ JENŐ férfi- és női divatáruháza a „Kalap-királyhoz“ MÁTÉSZALKA. Értesítés!
