Mátészalka és Vidéke, 1912 (7. évfolyam, 1-41. szám)
1912-04-26 / 17. szám
2-ik oldal. MÁTÉSZALKA ÉS VIDÉKE. 17-ik szám. például fog szolgálni. Naivság volna feltételezni, hogy a kivándorlási hiénák most már abba fogják hagyni garázdálkodásaikat. De igenis örülünk azon a tanulságon, melyet ez esetből minden józaneszü magyar merithet. Át kell látni a szitán, mit jelent az, ha az tmondják neked jó magyarom: ne menj el innen, mert itt még a krumpli is jobban Ízlik neked, mint odakünn a pezsgő, melyet mint e képből (Isten tudja, honnan vette a csábitó) láthatod, vederből isznak. Örülj a fillérnek, melyet hazádban keresel és ne kívánd a dollárokat, melyeket mázsaszámra visznek a repülő sültgalambok begyükben. (Mint a képen láthatod!) Maradjál szépen itthon, hol még a robotolás is édesebb, mint a nagy tengeren túl az utazás, mely ott egyedüli munkád. (Ezt is a képen láthatod !) Sohase gondolj arra, hogy ez, meg az a nagylelkű hajóstársaság potom áron, úgyszólván ingyen visz át, te csak nyomorogjál a szeretett hazában, ahol minden oly jól esik neked. Azt reméljük, hogy az ilyen beszédnek, melynek más a szava, más az értelme, az oregoni, négy fal közt védett professzor, többszörösen körözött csaló esete után immár kevésbbé fognak hinni azok, kik sorsuk javulását áhitozzák, tényleg azonban alig érhetnek el többet, minthogy csekély vagyonkájukkal szaporítsák a gazdag hajóstársaságok jövedelmét, maguk pedig a legbizonytalanabb jövő elé menjenek. Kevés a pénz! Sok biz az soh’se volt, de most már oly kevés, hogy még a nagy pénzintézetek is megérzik. Megérzik és sorra 'megvonják a hitelt, akiktől csak lehet. így aztán egyre-másra buknak a kisebb bankok, aminek hatását nemcsak az illető részvényesek, hanem a nagyközönség is megsínyli. A pénzszűke valóságos csapást mért egész közgazdaságunkra. Természetesen lelohadt a vállalkozási kedv, mindenki csak megmenekülni kíván már megkezdett vállalellenes szövetkezeteknek, mert hiszen nagyon is ellene vannak az alkoholnak, egy csepp alkoholos nedűt sem tűrnek meg a szájaikban, nem kiengedik onnan, sőt ellenkezőleg, leengedik torkukon, szóval isznak mindig, különcsen pedig akkor, ha van mit. No de nézzünk az utca balsarkára, ahol két cselédleány vízzel telt korsót visz a karján. Szembe jönnek vélük legények, akik egy korty vizet kérnek tőlük. Fesztelenül nyújtják oda a korsót, amelyből hörpintenek. Arra nem is gondolnak, hogy nyáluk összekeveredik a korsó vizével és igy ki tudja, milyen bacilusokat szállítanak a cselédleányok haza. Rágondolok az én cselédeimi’e és családomra, sietek haza, hogy figyelmeztessem és óvatosságra intsem őket. De aztán eszembe jut, hogy mennyi kellemetlenség származhatik ebből. Nem fognak merni otthon feleségem és gyermekeim vizet inni. A cseléd fel fog mondani. Utoljára én kapok ki az asszonytól. Lassanként rájövök arra a gondolatra, hogy legjobb, ha az ember nem sétál és fődolog, nem figyel mindenre, mert most már nem fogok tudni vizet sem inni. Az pedig nagy baj mert ,,korty-pótlékot“ nem kaphat az ember. Legjobb ha az ember nem tudja, hogy mit iszik ; ha még meg van az illúziója. mifecsa tános. kozásaitól és — a hitelforrások eldugulása következtében — semmi hajlamot sem érez kockázatos újabb kísérletekre. A pénzszűke kalamitása legérzékenyebben a kisembereket sújtja. Azokat a kisembereket, kik váltóikat eddig apró részletekben törlesztették, de most, amikor a kisebb pénzintézetek maguk is zavarba jutottak, tőlük egész adósságuk azonnali kiegyenlítését követelik. így érezteti pénz ő felsége irtózatos hatalmát, fenyegetvén az apró existenciákat, de keményen sújtva a tőkét is, melynek jövedelmei ugyancsak megcsappantak. Mert hiába drága a pénz, hiába szed a tőke nagy kamatokat, ha a közgazdasági fluktuáció, amelyből mindig ragad valami a tőkére, csak vontatva végzi folyamatát. A pénzüzlet kamat-jövedelme nem pótolhatja az egészséges közgazdasági működésből származó hasznot. A pénzüzlet csak segédeszköze a közgazdaságnak, mely nélkül a közgazdaság el nem lehet, azt nem nélkülözheti és amelynek bajait nagyon is megérzi — de a produkció tevékenységét maga a pénzüzlet nem képezi. E bajok ellen nincs egészen helyén az a sokat emlegetett tanács, hogy a nagy pénzintézetek, mint amelyeket nagyrészt a bajok okozóinak tartanak, ne fukarkodjanak any- nyira a hitellel. A nagy bankokat legfeljebb azzal lehet vádolni, hogy mindenek felett üzleti érdekeiket tartják szem előtt és egyes esetekben a közérdek szempontjából méltá- nyosabbak lehetnének. De azért a baj nem tőlük ered. Az egész világ ma már egyetlen nagy bolt, melyben az üzlet egy rendszer szerint bonyolittatik le. Oly szoros kontaktusban vannak egymással a világ pénzpiacai, hogy képzelni is alig lehet, hogy például Párisban bőségesen, New-Yorkban vagy akár Bukarestben is szűkén volna pénz. Csak egy remedium van mégis: a nagy bankok legkíméletesebb eljárása a kisebb megszorult pénzintézetekkel szemben, melynek következéseképp elvárható, hogy viszont a kis pénzintézetek is méltányosabbak lesznek adósaikkal szemben. A türelmet, amit úgyis kénytelen-kelletlen tanúsítani kell, nem ajánljuk, ezt az erényt ajánlás nélkül is kell gyakorolni. Csak azután ezzel a reánk kényszeritett türelemmel ne járjunk úgy, mint az egyszeri szamár, amelynek gazdája napról-napra kisebb adag abrakot tett elibe s épp amikor már legjobban elsajátította a koplalás művészetét — akkor adta ki páráját! A vármegyei fegyvertartási szabályrendelet. Mint már hírül adtuk, május hó 1-én életbe lép a fegyvertartási szabályrendelet. Nem érdektelen tehát olvasóink előtt, ha annak a nagyközönséget érdeklő részeit röviden ismertetjük. Nem zárkózhatunk el egyúttal attól, hogy azoknak, akiknek e szabály rendelet alkotása köszönhető, legteljesebb elismerésünkkel ne adózzunk. Régi hiányt pótol e szabály rendelet s annak erélyes végrehajtásából nemcsak pusztuló vadállományunk megmentését, hanem a vagyon- és életbiztonság megszilárdulását remélhetjük. Vármegyénk alispánja, életbelépő rendeletében ép ezen cél elérése érdekében a rendelet teljes és szigorú végrehajtására hívja fel a hatóságokat, De lássuk a szabályrendeletet. A régiséggyüjteményekben elhelyezett fegyverek kivételével minden nemű fegyver tarthatására hatósági (főszolgabírói) engedély szükséges. A kérelmek az illetékes községi elöljáróságoknál adandók be. (1. §.) Aki máj. hó 15-ig engedélyt nem nyer, azoktól a fegyver (puska, pisztoly stb.) hatóságilag el fog koboztatni. (11. §.) A fegyvertartási engedélyt a fegyverviselés alkalmával a tulajdonos magával hordani köteles, mely fel- szóllitásra felmutatandó. Aki ezt felmutatni nem tudja, attól a fegyver elkobzandó. (10. §.) Minden év lejártával az engedély megújítandó. (1. §.) Aki vadászati kihágásért, személy vagy vagyon elleni vétség vagy bűntettért jogerősen elitéltetik, az engedélyt nem nyerhet (6. §.), de megvonható az engedély ezek nélkül is egyesek, vagy egész községektől is (8. §.). ha a közrend, személy és vagyonbiztonság azt úgy kívánja. Aki lőport, kész töltényt, töltény-hüvelyt, szóval robbanó anyagot óhajt beszerezni, engedélyét okvetlenül vigye magával a kereskedésbe, mert csupán ennek felmutatása és nyugtája ellenében kaphatja meg a kívánt lőszert (15. §.) de az engedély felmutatása nélkül fegyvert sem vásárolhat (17. §.), mert ez a kereskedőnek szigorúan tiltva van s aki a kiszolgáltatott fegyverekről és lőszerekről nyilvántartást tartozik vezetni. (18. §.) Aki ezen szabályrendelet szabályait megszegi 500 kor. pénzbüntetéssel sújtható (20. §.) és ha engedélye van, azt elveszíti. Aki tehát fegyvertartási engedélyt óhajt szerezni, annak célszerű lesz kérelmét fegyverének bemutatása mellett az illetékes községi elöljáróságoknál mihamarabb benyújtani, nehogy ellene a hatóság eljárást indítson, mert ez esetben engedélyt semmi szin alatt nem kap, sőt fegyvere el fog koboztatni. Mint látjuk, e szabályrendelet igen sok üdvös intézkedést tartalmaz s mindnyájunk nyugalmát van hivatva megszerezni azért a kis utánjárásért, ami ezután kötelességünk lesz. Bár régen tettek volna hasonló intézkedéseket közbiztonságunk érdekében. Sok ártatlan vért lehetett volna a kiöntéstől megóvni, mint a legutóbbi esetben, melyről lapunkban más helyen megemlékezünk. Mizériák a hodászi vasútállomáson. Huszonöt éve lesz augusztusban, hogy a nyíregyháza—mátészalkai vasút megnyílt. Nagy öröme volt akkor az egész környéknek, hogy végre érintkezésbe jöhet a külvilággal, mert addig bizony nagyon nehézkes a sok járhatatlan utak miatt mindenfelé. Nagyot fordult azóta a világ sorja és ma már van bőven vasúti összeköttetésünk, ha nem is a legjobb, de minden irányban. Talán több is ma már a vasút nálunk, mint amennyi kellene. Természetesen a forgalom is óriási arányokban növekedett a nyíregyháza—mátészalkai vonalon, főképen Nyírbátor és Hodász állomásokon. Éhez képest Nyírbátorban át is alakították az eredetileg épített szűk és már meg nem felelő állomás felvételi épületet ős raktárakat, azonban Hodászon, amely állomás forgalma óriási mértékben emelkedett, maradt minden a régiben. Az „állomás épület“, melyet ma már csak viskónak lehet nevezni, úgyszintén a raktárak és magában a pályatest sem felelnek meg már a mai követelményeknek. Az állomási épület szűk és kicsi. Az állomáskezelő lakása egy ^intelligens embernek meg nem felelő. Az irodába, ha két ember bejön, a harmadiknak már nincs helye, pedig a hodászi állomás kezelőjének kell a magántáviratokat is ellátni, mert Hodászon és környékén nincs táviróhivatal és magánfelekkel is, kiknek a vasúttal nincs dolguk, sokat kell bajlódnia, de megfelelő irodája nincsen hozzá. Váróteremről pedig ne is beszéljünk. Dacára annak, hogy naponta 30—120 utasnak adatnak jegyek ki, van a jegykiadásnál egy kis odú, melyben talán 6 ember elfér. De ha véletlenül szeles, esős idő van és cigányokkal és más eféle alakokkal nem akaródzik egy intelligen s utasnak összegabajodni, akkor egy embernek az állomáskezelő előzékenységéből az irodában adhat helyet, de a többi az ázhatik és fáz- hatik a szabadban. Hiszen jól tudjuk, hogy milyen késések vannak mindig Hodászon. Nem is lehet máskép! Egy állomáson, melynek 7—900 kocsi áruforgalma van és a legprimitívebb módon van berendezve úgy, hogy rendesen nem lehet a kevés vágány miatt a forgalmat lebonyolítani, még szerencse, hogy vasúti katasztrófák nem történnek. Mielőtt a nyíregyháza—mátészalkai vasút beolvadt a Szabolcsvármegyei Helyiérdekű Vasutak kötelékébe, már egyszer osztalékot is fizetett, jeléül annak, hogy egy jó forgalmú vonal. Azonban azóta úgy látszik, ennek a vonalnak kell nyögnie a többiek
