Mátészalka és Vidéke, 1911 (6. évfolyam, 1-51. szám)

1911-04-13 / 15. szám

MÁTÉSZALKA ÉS VIDÉKE.

,6. oldal.

— Honny sóit qui maly pense!

A disszónok újra meghajtotta magát s zavartalanul folytatta:

— Manchester Glasgow, all right derby, United Staates Booz dickens strike, Glabe, Albion, king of Indien.

Újabb meghajlás, újabb éljenek, a diszszó- nok szerényen elvonul s halkan magyarázza a körülötte levőknek, hogy milyen tömör ez az angol nyelv. Abban a pár szóban amit elmondott dicsőítette z manchesteri nagyférfiut, a világcultura gócpontjait képező angol városokat, a sport kedvelő angolnépet, mely a lóversenyekkel ajándékozta meg a világot, Angliát, mely az Egyesült Államoknak vetette meg alapját, azt az Angliát, mely nagy költőkkel dicsekedhet s mely nagy és hatalmas az alkotó munkában, mely a sztreikban nyert betetőzését, Angliát mely az egyedüli Albion a földkerekén s végül az angol királyra az in- diák császárára ürítette poharát.

Ez alatt a k. f. u. megrántva kabátom szárnyát fülembe súgta — csak bátorság 1 A diszszó- nok már szerencsésen leadta az első angol leckéjét. — Pszt! Pszt! hangzott most minden oldalról. Egy bájos arcú fehér-ruhás hölgyecske 1 ejtett most elém, elragadó pukedlit csinált előttem, kecsesen átnyújtotta a magával hozott csokrot s édesen csicsergő hangon igy üdvözölt:

— „Kuirejon mi eniris Pipon el la poso-tiris,

Séd bruligi ne devigis,

Car la pipo jam fumigis“

El voltam ragadtatva a kedves kis esperan- tistától csak azt furcsálottam, hogy a magyar nők a kikről eddig mindig csak azt hallottam, hogy különösképpen jó gazdasszonyok és mesésen főznek pipával forgolódnak a konyhán. No de ez nem tesz semmit. A kedves kicsike szavai végeztével átnyújtotta a „Poesie“-t, melyet nem felejtett o- dahaza és autogramot kért. Jónak láttam a mai nap emlékéül bejegyezni egy lapra a következő szavakat:

„Sehr hübsch war, sehr hübsch, lieber Engel ! Vergiss mein nicht!

Legmegvesztegetőbb mosolyommal nyújtottam át neki a könyvet de a „lieber Engel“ a mint belepillantott felhúzta az ajkát s könnyedén sarkon fordulva szó nélkül ott hagyott. A k. f. u. aztán megpirongatott, hogy, hogy juthatott eszembe olyan közönséges paraszt nyelvű szavakat firkálni egy „Poesie“-be. Tudhatnám, hogy a német ma már nem előkelő nyelv.

Én szántam, bántam a bűnömet, de már nem segíthettem rajta.

A következő szónok egy Suhanc fiatal ember volt, ez a k. f. u. stenographiai jegyzetei szerint igy üdvözölt :

„Beatus ille qui procul negotiis Út prisca gens mortalium Paterna rura bobus esceret suis Solutus omni fenore . . . etc.

Meghatva mondtam rá köszönetét a követk. átérzett szavakban:

— Salkerhéts taendickor, utansrafel ock phosphor tända endast mot ladans klán.

Úgy látszik a szónoklat nem elégítette ki, vérszemet kaphatott az autogrammtól mert a tenyerét tartogatta elém. A k. f. u. a fülembe magyarázta, hogy a szónok valami emléktárgyért esd a mit majd az ismerőseinek megmutogasson.

Ünnepélyesen átnyújtottam neki egy valódi angol jávorfából készült fogpiszkálót. Ezzel tökéletesen boldoggá tettem s sietve engedte át a helyét másnak. Egy igen előkelő hölgy segítette azután magát elém a könyökeivel. Structollakkal gazdagon díszített széles kalap, finom pasztelkék szövet derék, tüneményes rózsás mintával ékített battist alig volt rajta, apró lábain pompás zöld chewreaux cipők feszültek meg, amiket nem sikerült egészen befűzni, kebléről vastag doublé aranylánc folyt le a piros bőrövbe préselt derékig, fülein mogyorónyi üvegbutonok himbálóztak, egyik kezében papirlegyezőt, a másikban krokodilbőr táskát szorongatott, amerre lepett fehér sávot hagyott a padlón az arcáról lehulló porcellán pouder, utánna pedig elviselhetetlen inoschus illat terjengett. A bizalmas természetű urhölgy egyenesen ide nyújtotta a glacékesztyüs kezét legyezőstül csak ennyit mondott:

— Also ifistefen hofztafa moi ami. hafanefem afaztáfán hüfü mafarafadjofon mefert:

i louve ju!

— Merci, merd, ma chere!

válaszoltam a könnyekig meghatva és átnyújtottam a nyakkendőm fél ágát.

A k. f. u, hízelkedve szorongatta a kezemet s örömtől reszkető hangon suttogta fülembe:

— Jól tette, hogy" az előkelők nyelvén válaszolt. Őnagysága megsértődött volna, mert előkelő helyen szolgál. Most már szakácsnő. Most egy kövérképü, kacskaringósra pödrött bajuszu mánd- lis ur toppant elém s igy szólt:

— Kezdetben vala az ige. Az originális bekezdést folytatta azzal, hogy Isten megteremtette a világot és elválasztá a vizet a földtől és lön nappal és éjj és megteremté az embert és lön az emberek sokasága és lőnek az emberek kevélyek az ő szivükben és építenék a babyloni tornyot és megzavará őket nyelvükben az Ur és elszéledé- nek és lőnek magyarok, tótok, muszkák, angolok, sőt isten csodájára még nimetek is.

A k. f. u. figyelmesen megkérdezte, hogy nem óhajtok-e a szónoklat alatt megvacsorázni, mert a magyar szónoklat legalább egy óra hosz- szat tart. Ez honi szokás. Én azonban bíztam türelmemben s figyelmesen Végig hallgattam, hogy milyen szívélyes jó viszony köti össze az angolokat meg a magyarokat. Mert az angolok meg a magyarok meg még a tótok is mind kinn vannak Amerikában és ott az ángolok, az urak, akik a magyarokat jobban szeretik mint a tótokat amiben igaza is van az ángoloknak mert a tót menjen fazekat drótozni meg ablakot reperálni, a mihez a magyar nem tud és ne egye el Amerikában a magyar elől a kenyeret, mert a Monzoe doctrina szerint Amerika az ángoloké meg a magyaroké.

Csalódott a k. f. u. A szónoklat csak háromnegyed óráig tartott s annak végeztével melegen megráztam a nagy angolbarát kezét elismerőleg mondogatva:

— Nátyon szép folt nátyon szép folt! Készének, Keszenek!

A szónoklatok után rövid cerde következett s nekem mindenkihez volt egy pár nyájas szavam. A kik valami kis emléket kértek tőlem azoktól azt sem tagadtam meg. így elosztogattam a mellényem összes gombjait, a fél mandzsettámat, az Íróasztalom kulcsát, s a penecilusomat. Már semmi elosztogatni valóm nem volt, mikor elém toppant az én kedvencem, a fiakkeres kocsis. Ő is ott volt vagy öt más kocsissal s a mint hozzám férkőzhetett kivette az agyara közül a kurta- száru cseréppipáját s egy hegyeset sercintve a cipőm orrára enyelegve szólt hozzám :

— Hallja maga ánglius ! Nekem adhatná az óraláncát úgyse való az aranylánc ilyen keserves pofához.

Engem erre a szóra úgy elfutott a pulykaméreg, hogy a szivem a fejem tetején akart ki- ugrani dühömben. Csak annyit üvöltöttem rá, magyarul, hogy:

— Adnék én neked láncot kezedre-lábadra te gézengúz! S a magyar szó amitől a k. f. u. olyan erélyesen eltiltott csakugyan meghozta rám a veszedelmet. A magyar szóban valami bűvös, csodás tűznek keil lennie a mivel nem fér össze e higgadt fontolgatás. Én is elvesztettem tőle angol hidegvéremet ez izgalmas percben s úgy bele boxoltam az illedelmes kocsis ur képibe, hogy menten kiesett három zápfoga, azokat ijedtében hiánytalanul le is nyelte. Hanem egy pillanat alatt én is tisztába jöttem a helyzettel. Észrevettem, hogy a kocsis népség egy szempillantás alatt összeröffent, nem kértem én se első pincértől a rendőrt, hanem a k. f. u. fedezete alatt az udvarfelőli ajtóig hátráltam, azon egy szökéssel kint termettem, a kulcsot ráfordítottam, aztán a markába nyomtam a hetesnek 10 pengőt, leszedtem róla a ruhát, ott hagyva neki cserébe a magamét és Manchesterig megse álltam.

Hogy aztán épitünk-e mi valaha Mátészalkán egyenes utat azt most már nem tudom megmondani. — Good báy!

Magyar Közös Bevásárló Szövetség.

Mint az országos ref. lelkész-egyesület (O. R. L. E.) kebelében alakult magyar közös bevásárló szövetség (M. K. B. Sz.) egyik igazgató- sági tagja, megbízatásomhoz képest jelen soraimban hivom föl e vidék vevő közönségét, ebben első sorban lelkészeink, jegyzőink, tanítóink, továbbá kereskedőink s iparosaink figyelmét e szépen fejlődő s nagy horderejű bevásárló szövetségre, az ebben való tömörülésre s közös érdekeink megvédésére.

Mindenekelőtt ki kell jelentenem, hogy a nagy vevő közönség ezen tömörítésére s az ebben rejlő hatalmas erő kifejtésére és érvényesítésére való törekvés távolról sem-kereskedőink, iparosaink érdekének rovására, kárára történik, mert ha a dolog igy volna, az O. R. L. E. ebben egy lépést sem tett volna. Sőt ellenkezőleg, meg akarjuk őket is menteni az egészségtelen versenyektől, ezeknek minden káros következményeitől, biztosítani akarjuk őket a közös bevásárló szövetség kebelében a nagy vevőközönség egységes és hathatós támogatásáról s ez alapon tisztességes megélhetésükről. Mert a M. K. B. Sz. elve: „élni s élni hagyni.“ Mert csak nagyon természetes dolog, hogy ha a kereskedők, iparosok a vevő közönség egyesitett nagy tömegére s épen az O. R. L. E. kebelében alakult s onnan kiindult M. K. B. Sz. tagjaira támaszkodhatnak, nem kell silány árukkal kisérletezniök, hanem azokat jó minőség mellett is szolid árakban juttathatják a vevő rendetkezé- sáre, bizonyos percenteket ajánlván fel a szövetség tagjainak; megszabadulnak azon telemes kiadásoktól, melyekkel az ösineretes nagyhangú reklámok járnak, teljesen elegendő lévén bizonyos évi összeg lefizetése a szövetség pénztárába hirdetési dinen. Nagyon természetes tehát más oldalról az is, hogy a bevásárló szövetség keretén belül való egyesülés célja a nagy vevőköziinség érdekeinek is megvédése. A vevők tömörülnek azért, mert tapasztalati igazság, hogy a kereskedők, iparosok a vásárlók nagy tömegének biztosítása mellett áruikat olcsóbban, bizonyos %-tek megadásával és pedig kifogástalan jó minőségben adhatják. Tömörülnek a vevők azért, mert érdekeiket egy szövetség keretében, ennek igazgatósága utján jobban megvédhetik esetleges túlkapások ellen és pedig úgy a túlhajtott egészségtelen verseny silány és drága áruival szemben, mint a trösztök, a kereskedők szövetkezései ellen, melyek egyenesen a vevőközönség kizsákmányolására irányulnak. E bevásárló szövetség célja tehát, hogy a kereskedők, iparosok ne egyoldalulag állapítsák meg az árakat, hanem ezeknek megállapításához a vevőközönség is hozzájáruljon és pedig mindkét fél érdekét kielégítő módon. Tudjuk azonban, hogy a vevők nagy tábora irányítatlan, ha szabad igy szó- lanom : tehetetlen tömeg, mely nincs kellő tudatában annak, hogy a nagy tömörülésben mily hatalmas erő rejlik, mily nagy előnyökre tehet szert szövetkezés utján. Vagy ha tudatában van is nagy erejének, apafhikus, széthúzó.

Éppén .azért fordulok elsősorban lelkésztársaimhoz, jegyző és tanító urakhoz, általában a szövetkezés terén vezetni hivatott férfiainkhoz, hogy erejök s tehetségükhöz képest szervezzék tovább e szövetséget, irányítsák erre a közönség figyelmét, indítsák a vásárlókat e szövetségbe való belépésre s arra, hogy csakis a velünk szerződött kereskedőktől s iparosoktól vásároljanak, akiknek megbízhatóságukról meggyőződtünk, aki bizonyos %-ban részesítik a szövetség vásároló tagjait s cégüket a szövetség lapjában hirdetik.

De fölhívom kereskedőink, iparosaink figyelmét is e szövetségre való belépésre, ajánlataik megtételére, mert feladatunk, hogy a vevőközönséget csakis a velünk szerződött kereskedők felé irányítsuk.

Mondanom sem kell, hogy e szövetség kivétel nélkül, a társadalom minden rétegét magában foglaló intézmény.

Ez a magyar közös bevásárló szövetség 1910 október 5-én tartotta meg alakuló közgyűlését. Akkor volt e szövetségnek: 2103 tagja, ezek között sok tekintélyes testület, az ország 33 vármegyéjéből, összesen 98 községből tömörültek a szövetség zászlaja alá. Továbbá 31 kereskedés iparos összesen 14 városból van szerződéses viszonyban e szövetséggel, kik összesen évi 1211 kor, hirdetési dij fizetésére kötelezték magukat s ezen kívül 2—13% engedményt ajánlottak föl a szövetség tagjainak vásárlásaik után.

Végül ezek alapján teszünk egy kis számítást. Tegyük föl, hogy a szövetség mindenik tagja évi 100 koronát ad ki vásárlások céljából, a fentem- litett 2100 tag már 2100 szór 100 -210,000 korona forgalmat csinált a szövetség említett 31 kereskedője és iparosa számára s ha 2%-ot adtak is ezen kereskedők, úgy a szövetség vásárló tagjai részére 4200 korona térült vissza.