Mátészalka és Vidéke, 1911 (6. évfolyam, 1-51. szám)

1911-04-13 / 15. szám

2. oldal.

MÁTÉSZALKA ÉS VIDÉKE.

Közigazgatás.

A múlt év tavasz folyamán a mátészalkai járás főszolgabirája a következő rendeletet adta ki.

Az 1896. évi 158 bjkv. kir. sz. a hozott vármegyei tüzrendészeti szabály rendelet értelmében, a községek belterületén tilos a cséplés és a nyomtatás.

Kazlakat, boglyákat, asztagokat és szérűket a legközelebbi lakóháztól 40 méternél közelebb elhelyezni tilos.

Nagy építkezéseknél bő víztartalmú kút építése feltételül tűzendő ki

Az egyes háztulajdonosok kötelesek magukat ellátni: egy a tetőzetig erős támasztó létrával, tüzhoroggal, szikracsapóval, 2 vederrel, egy lámpával, végre 2 hektoliter kapitány vizzel.

Kötelességet teljesítünk ha a szabályrendelet ez intézkedéseire olvasó közönséget felhívjuk, mert mint a múlt évben is a főszolgabírói hivatal részéről ez intézkedéseknek szigorú betartása ellenőrizve lesz s a mulasztást elkövetők eltekintve egyébb bekövetkezhető veszélyek és kellemetlenségektől még büntetésnek is kiteszik magukat.

E helyen még meg említjük idézett szabály- rendelet 20. §-át, mely a tűzoltó intézmény létesítésére a községi elöljáróságot kötelezi. Szól ez a figyelmeztetésünk mint ama községek elöljáróságainak a mely községekben a tűzoltói szabályrendelet megalkotva nincsen. De főleg Mátészalka község elöljáróságának, ahol im már 2 éve nincs gondoskodva a tűzoltóságról.

Nyirmegyes példája nem ad elég okulást, hát fejünk felől égjen le előbb a fedél ?

Létesítsünk Ipar vállalatot.

A „Mátészalka és Vidéke“ f. évi 10.-ik számában egy hir jelent meg, mely szerint Nyírbátor társadalma és egyik pénzintézete ismét tanu- jelét adta mennyire szivén viseli a város és közönsége érdekét, ezért a jólét előmozdítására egy uj ipar vállalatot létesít. Biztosit 50—60 talán 100 munkásnak kenyeret, megélhetést, bár regisztrálhatom, hogy Nyírbátornak van oly néhány,

I. Bánat.

Mikor még te kökényszemii kis lány voltál Minden este ott ültem az ablakodnál.

Te daloltál közbe én is segítettem, ■

Hiszen olyan szépen tudtuk azt ml ketten.

Azóta te vigkedélyü asszony lettél,

Csak az fáj, hogy olyan könnyen felejtettél, Jó kedvemet azóta nincs ki lássa,

Ajkaimról kiapadt a dal forrása.

II. Életem.

Gyakorta elnézem az eget Mint űzi a szél a felleget.

Ilyen felleg vagyok magam is,

Kit az élet szele tovavisz

Gyorsan úszik tova az égen,

Fekete és terhes egészen;

Én is hordok terhet magamon,

Engem is az élet terhe nyom.

De a felhő, hogyha megtelik,

Hullatja hűséges könnyeit,

Aztán megkönnyebbül. Én bizony Könnyeim hullatni nem tudom.

III. Sóhaj.

■Sors viharja bánthat,

Érhet minden bánat,

El tudok viselni minden lehetőt;

nagyobb iparvállalat, hol több mint 40 hivatalnok és 300 munkás állandó foglalkozást talál.

Vártam: akad-e városunkban oly egyén, aki e hírtől felbuzdulva, városunk társadalmát, tényezőit tespedéséből, szunnyadságából, felébreszti, tettre fogja felhívni. Sajnos a hir, csak hir maradt, senkinek nem jutott eszébe ezzel foglalkozni, s azt mérlegelni, hogy bizony városunkban is égető szükségünk volna valamely iparvállatatra, mert a mai állapot mellett, munka hiányában mind több és több munkaerő vándorol ki, elhagyja városunkat, mert a megélhetés részükre biztosítva nincs.

Köztudomású dolog, mint a helybeli intéző körök is jól tudják, hogy a nagykároly- mátészalka-Csapi és Szatmár-mátészalkai vasút kiépítése folytán, a forgalom városunkban teljesen megszűnt. Áru beszállítása vagy kiszállítása városunkban vagy városunkból alig fordul elő. Vidékünk közönségét, ha csak nem a bíróságoknál lévén dolgok, alig láthatjuk. Kereskedőink i- parosaink áruhelyiségei, hétről-hétre üresek, nincs vevő a teljesen kietlen utcánkon városunk belfor- galmán kívül, alig—alig látunk szekereket, és az mind csak azért, mert nincs gyári vállalataink, nincs oly iparunk, ho! munkaerőt foglalkoztatni tudnánk, fogyasztást fellendítsük, vidékünket magunkhoz hódíthatnánk,

Tudom, több Ízben szó esett városunkban létesítendő „homok vagy égetett téglagyár“ felállításáról. Szó volt egy keményítő gyár létesítéséről. Sajnos de csak mindég szó volt, tett nem követte. Nem követte pedig azért mert azon egyének, kik társadalmi állásuknál és anyagi viszonyaiknál fogva vezérszerepek viselésére volnának hivatva, a „tett“ mezejére nem lépnek, jelszavuk mint sok más közérdekű dolognál „Mit bánom én“ akinek baja van törődjék véle.

Ez nem helyes és nem igazságos, mert nézzük csak meg, egy más kisebb kevesebb intelli- gentiával biró kis mező várost, mint Mátészalka mi mindent követ el, hogy vállalatok létesítésével lakosságának jólétét biztosítsa.

Társadalmi actiót indit és minden lehető eszközt megragad, még áldozat árán is, hogy kereskedelmét, iparát fellendítse.

Az ég but okozhat,

Adhat minden rosszat,

Csak egyet ne adjon:

Hűtlen szeretőt.

Galim Berti■

A jegyesek.

Harmadikat csengettek. A gyorsvonat a z. .-i állomáson épen mozdulni kezdett, mikor nagy sietséggel arra felugrottam, hogy két évi távoliét után hazafelé utazzam a húsvéti ünnepekre, Budapesten át.

Amint egyik fülkébe benyitok, mintegy megdermedve álltam meg. Régi ideálom VáryJolánka Bokros Dezső doktorné ült a kupéban,

Pardon asszonyom! mondtam mintegy öntudatlanul, igazán nem tudtam, hogy Ön tartja a fülkét elfoglalva, mert — szavamra —- nem alkalmatlankodtam volna. De ha már jó vagy rósz sorsom ide vezérelt, már csak ha megengedi itt maradok, legalább gyötörheti itt kedvére lelkemet továbbra is.

Jónapot, jónapot kedves Kuthy Dezső barátom! hát meg van még maga? Hát nem falták fel a vadak erre jártában ? ! Hiszen már csaknem két éve, hogy hírét sem hallottam! ?

Azt mondták, hogy maga elment Olaszországba tigrisre vadászni ! ?

Talán most jön hazafelé? Látszik is rajta,

Úgy hallom; hogy a helybeli pénzintézetek szándéka a meglevő Központi szállodának megvétel és mintegy 200000 korona~befektetéssel egy modern, a mai kor igényeinek megfelelő uj szálloda építése.

Igen szép és nemes e cél. Emelni fogja városunkat nagyban, emelni fogja feltétlenül a forgalmat, vissza szerzi a már teljesen elszokott u- tazó közönséget városunk részére — kik a miatt nem látogatták meg városunkat és ha meg is látogatták rendesen nappal tartózkodtak itt, mert nem volt hol napi fáradságukat kipihenhessék és megnyugodjanak.

Bocsánat! ha azt kérdem nem tehet-e ily 3 nagy és közismert pénzintézet és vezetősége valamit, nem hozhatna-e valamely áldozatot, hogy egy nagyobb iparvállalatot is létesítsen ?

Kérdem és merem kockáztatni e ,kérdést, hogy ki részére épülne itt ily monumentális épület? kis utazó közönséget leszámítva, melynek a befizetett tőke arányában legalább 12000 korona jövedelmet kell, hogy biztosítson az építtetőknek ?

Méltóztassanak talán előbb közönségről gondoskodni, még pedig oly képpen, hogy nagyobb iparvállalat létesítése folytán, nagyobb számú inte- ligens hivatalnoki kart kapna városunk, kiknek ily közhelyre szükségük van és ha városunk lakossága az iparfejlesztés folytán jobb anyagi helyzetbe jut, akkor lakossága is szívesen költekezik, szórakozást keres, mert jut erre is.

Jelenlegi sanyarú helyzetében nem igen jut mulatozásra, szórakozásra, elég ha mindennnapi kenyerét megkeresi maga és családja számára.

Igyekezzünk tehát. És merem hinni, hogy ezen igyekezetünkben a magas kormány is támogatni fog bennünket. Létesítsünk minél előbb valamely iparvállalatot — hisz annyi mindenféle ily iparvállalat létesíthető hasznothozólag és amellett óriási módon elősegítjük munkásosztályunk, iparosaink, kereskedőink megélhetését.

Csak akarni kell!

Ez akarni kell-re hívom fel városunk illetékes tényezőit, kérve, nyújtsanak, a nélkül, hogy maguk károsodnának e város lakosságának alkalmat kenyérkeresetre adjanak alkalmat, hogy

hogy valahol arra járhatott, ahol erősen süt a nap; mert úgy megfeketedett, mint valami arabs.

Node igy még érdekesebben néz ki.

Nagyon köszönöm asszonyom, igazán mondom, de maga tudja is nagyon jól, hogy az arab érdekességet csak magának köszönhetem, mert maga űzött ki a világból, maga a társadalomból azzal, hogy általa ismert, tudatos, igaz szerelmem dacára oly váratlanul az öreg Bokros Dezsőnek adta oda a kezét.

Épen akkor reméltem, akkor vártam boldogságom napját felragyogni, — akkor hittem, akkor lestem, hogy megnyílt a meny számomra, s megnyílt helyette a kárhozat, — a megtört szív s a megcsalt szerelem kínos kálváriája. Látja azóta ott barangoltam a sivatagokon, keresve a feledést, keresve a veszélyt, a halált. De ez nem sikerült, s ime, most két év után, hogy megérkeztem épen magával hozott össze végzetem, hogy megforgathassa azt a gyilkot szivemben, amelylyel — két év előtt abba döfve világgá kergetett.

Jól van Dezső, jól van. Vádoljon, hiszen az én kesergő szivemnek is megvan a maga bánata, de azért maga mégis igaztalan hozzám.

Hiszen tudom, elismerem, hogy maga, abban az időben sokat foglalkozott velem, de hiszen maga egy olyan szél-csap ember volt, aki minden leánynak egyformán udvarolt, s ha én velem talán többet foglalkozott is, de nekem sohasem beszélt komoly szándékról, a leány pedig — különösen