Mátészalka és Vidéke, 1911 (6. évfolyam, 1-51. szám)
1911-07-06 / 27. szám
2. oldal. MÁTÉSZALKA ÉS VIDÉKE zetíink, mint bármi mást és ez a börtön meg a vérpad adója“, mi több alappal mondhatjuk „szomorú sorsa a magyar nemzetnek: van két adó, amelyet pontosabban megfizetünk, mint bármi mást; a külföld iparának fizetjük az egyiket pénzben, a másikat emberanyagban.“ Mindnyájunk tapasztalása a tanúja, hogy mi megteszünk minden tőlünk telhetőt e fordulat javára, de nem látom az e- gész magyar társadalom fölébredését, mellénk állását azzal a teljes erővel, amelyet ez a nagy nemzeti érdek megkövetelne. Tett helyett csak szó folyik és egyre röpíti országgá cikkeit a legvirágzóbb magyar ipar: a frázisok gyártása. Sokat gondolkoztam e közömbösség okán. Talán a zsibbadság az, amely a kötelékétől megszabadított egészséges lábat nem engedi egy ideig mozogni: ilyen kötelékhez szoktunk mi hosszú idők óta. Már a 18. század közepén meg volt — német és cseh hivatalnokokból — az a vámügyi tanács, amely a magyar iparcikkel Ausztria határán 30 %-os értékvámot fizettetett, mig az osztrák iparcikk nálunk csak tizedrész- nyit: 3 %-ot. S képzelhető — csak ezt ragadom ki még az adatok tömegéből — mennyire használt bortermelésünknek meg borkereskedelmünknek az a kiválóan igazságos intézkedés, amely a magyar bornak a dunán, ausztrián keresztül Németországba szállítását csak úgy engedte meg, ha vele egyszerre ugyanannyi silány osztrák bort is szállított a magyar kereskedő. Talán ez a beleszokás a járomba, talán a hazafiasság meggyöngülése a vezetésre hivatott középosztály egy részében, amely vagy úgy született, hogy nincs érzéke a albja meg az ISTEN • • • Anyám beteg vagyok Tudom meg is halok Óh! ne is tagadják, Hallottam ezt mikor Mondták az orvosok. Nyissák csak fel kissé A zsalus ablakot. Hadd lássam mégegyszer Ragyogó napfényben, Ezt a szép világot . . . . . . Köszönöm!. . . Hej de szép, Illatos künn minden . . . . . . Nyílnak már a rózsák — Ugye édes anyám ? — Odakünt a kertben . . . . . . Igen ? ! Ott a falnál Van sok piros rózsa? . . . Kössék azokat mind magyarság iránt, vagy azt hiszi, hogy a műveltség, mely a nemzetköziség azonos fogalmai, talán a gyorsan fejlődő város és az elmaradtabb vidék életfelfogásának erkölcsi és műveltségi színvonalának különbsége s a vidék tartózkodó bizalmatlansága az e mozgalomban is vezető szerepre hivatott város iránt, talán kereskedőink szegénysége, amely a kezdet nehézségeivel küzdő kis tőkéjű magyar gyáros helyet a kedvezőbb fizetési föltételeket nyújtó gazdag külföldi gyárossal való összeköttetésre kényszeríti őket, talán a magyar embernek keletről magával hozott egykedvű fanatizmusa, amelyből csak a közvetlen veszedelem megpillantása tudja kiragadni, E közvetlen veszedelem pillanata a- zonban most elérkezett. A népszámlálás nem zetünk testének egy darabját már sorvadásban találta és beáll az egésznek e- nyészete, ha lüktető ipari élettel uj friss vérkeringést nem viszünk bele. Most mindnyájunkban föl kell támadni annak a makacs elszántságnak, amely foltos kabátban járatta Franklin honfitársait, hogy ne kelljen a gyűlölt idegent gazdagitaniok, annak az egyetértő, célját ismerő és követő munkásságnak, amely világraszólóvá tette Németország iparát s ott — és ez nagy o- kulás nekünk — az előbb példátlanul nagy kivándorlásnak egyszerre véget vetett, annak a fanatizmusnak, amely az osztrák holmit a török kikötőbe nem engedte be s a cseh asszonyt gyermekei boldogságára esketi meg, hogy magyar lisztért soha egy fillért sem ad. Szükség van minderre, mert — bár sajnos sokan nem tudják, de mi itt egy élet-halálharc tüzében állunk, amelyben Aranyszállal össze, Egy szép kis csokorba. Adják oda neki S mondják, hogy én küldtem, S azt izenem neki, Amiért szeretett: Áldja meg az Isten! . . . Jules. A gyilkoló szó. Megtörtént, hogy Lovász bácsi egy Ízben valamivel korábban vetődött haza, mint rendesen s tüstént odafordult az asszoyhoz. — Anyjuk, ide az ünneplő ruhámat! Lovász néni nagy szemeket meresztett az urára. — Mire való az ünneplő, a mikor hétköznap van ? — No csak siess; hivatott a jegyző ur — adta meg a felvilágosítást a férj. Lovász azután belebujt vasárnapi gúnyájába nincs más választás, mint a biztos elvérzés vagy magyar ipar nagyranövelése a saját természetes és jogos piacának, a magyar földnek odanyujtása révén. Át kell ezt éreznünk mindnyájunknak. És akiben a nemzeti léleknek akkora paránya sem él, hogy megérezné a nemzeti önfentartás parancsát, azzal meg kell értetnünk. A nemzeti becsület kötelességére kell tennünk a magyar ipar pártolását és honárulónak tekinteni és ahoz méltó elbánásban részesíteni aki nem tart velünk, hisz az megrontásunkra tör. És bizalmat meritek történelmünk ama tanulságából, hogy a döntő pillanat talpra állította és egyesitette — legalább egyidőre — a pártoskodás turáni árkában sínylődő magyart. S most ez a pillanat elérkezett s a népszámlálás adataiból nyilvánossá lett. Elmondhatjuk mi is, mint a nagy Zrínyi mondja: A török Áfi- um ellen való orvosságában: „Imhol a veszedelem, imhol az emésztő tűz“. Ennek a veszedelemnek, ennek az emésztő tűznek a minden lelkeket megrázó hatásától remélem, hogy a jövőben az ország egész társadalmának eredményes munkájáról számolhatok be. Adja a magyarok Istene, hogy úgy legyen. rürr. jtsrfus <5. Közigazgatás. ILOSVAY ALISPÁN REHABILITÁLÁSA. A szomorú emlékű ököritói tüzkatasztrófa árnya kisértett ismét szerdán a képviselőházban. Azt hisszük, hogy ezúttal utoljára. Az ügy egy interpellációra adott válasz a- lapján került ismét szóba és a miniszterelnök válasza teljes elégtételt szolgáltatott az ököritói ügyben ártatlanul meghurcolt Ilosvay Aladár alispánnak. s mivel igen vérmes ember volt, alig egy-két falatot reggelizett, hogy józan tiszta fővel indulhasson útjára. Tisztában volt a felől, hogy mit akar a jegyző tőle. A Faragó-féle dolog húsz esztendő óta tartott s az öreg Lovász, aki foglalkozására építőmester volt, tudta, hogy végre düllőre kerül. De meg is fogadta magában, hogy a jó alkalmat nem szalasztja el, hanem minél több ezrest fog kivasalni a földesurtól. Csak azt nem tudta még pontosan megállapítani, hogy mennyit kérjen ennél az üzletnél, a- zért, mielőtt a nótáriushoz benézett volna, elballagott a Faragóék kastélya felé. A remek szép é- pület egy gyönyörűen gondozott angolkert közepén emelkedett s köröskörül üde, züld gyepszőnyeg ékeskedett. Úgy tetszett, mintha megközelíthetetlen volna, azonban nini, a gondosan kezelt környezetben, mint egy kiáltó csúnya folt, ott terült el egy kis darab parlagon hagyott földecske. Ez a Lovász bátyánké volt. A furfangos ember I ^ © Z4 1 ZÁ rW © © © SH SH © © te •—< "5^ MENTÖSZEKRÉNYEK — ur rendelete szerint m 7 koronától —--- kaphatók. ——— Sé rvkötök, haskötők BLUMBERG JÚZSEF specialista NYÍREGYHÁZA, kath. paróchia épület. Telefon sz. 96. Alapittatott: 1880. « Q w e 2. a n> S OTP ÍU. P» ■O Hj 2. £ pr* ín S 7? rc> rr
