Mátészalka és Vidéke, 1911 (6. évfolyam, 1-51. szám)
1911-06-15 / 24. szám
lemi élvezetét. Mennyivel nemesebb, hasznosabb lenne ez a szórakozás, mintha a földmives vagy munkás ember a pihenésre szánt óráit a ronda, piszkos, füstüs korcsmában a gabona pálinka mellett, az alkohol gőzének romboló mámorában dorbé- zolja át. Mindjárt megritkulnának a börtönök és kevesebb lenne a fertőző betegség, meg a lüdővész, vagy a degenerált szervezetű egyén. De beszéljünk a sajtó helyzetéről is. Majdnem minden kis városban van egy-két újság. Még talán e téren állunk a legjobban. Némelyik vidéki lap egészen megüti a fővárosi sajtó mértékét, sőt néha annak egyes lapjait maga mögött is hagyja. Azonban itt azt a kóros jelenséget tapasztalják, hogy ha egy helyt két lap van — azok már belehajszolják egymást a polémiákba. A tudomány terjesztését hatalmasan elősegíti a Szabad lyceumok alakulása, mely a tudomány minden ágával megismertetné és megkedveltetné, népszerű modorban előadva, a müveit, intelligens vidéki közönséget. S ha a vidék kezébe veszi a kultúra s a művelődés terjesztését — akkor nem lessz többé a vidék humoros fogalom — és megszűnnek rajta kacagni. 2. oldal. Közigazgatás. VÁRMEGYEI PÓTILLETÉK. Uj meglepetés, uj megadóztatás a közigazgatás finánc zsenialitásának egy újdonsült gyermeke az, amivel a törvényhatóság a vármegye lakosságát a pünkösdi ünnepre’megajándékozta. Sokkal érdekesebb, sokkal inkább zsebbe- vágóbb a dolog, semhogy kellőleg meg ne isAz otthon. Irta: Sz. J. — Otthon vagyunk. Ervin mondta ezt. Szinte izgatottan, félve léptem most be vele •otthonába, hová pedig máskor valami jól eső érzés, valami édes vágy vonzott, milyen akkor fog el bennünket, mikor a nős élet boldogságát, sejtett édes világát akarjuk madártávlatból szemléni, megkívánni. A pazar fényű szalon most rideg, barátságtalannak tűnt fel nekem. Szinte könybe lábadt a szemem, mikor a porlepte drága bútort néztem és az asztalon antik keretben arcképet pillantottam meg, melyet nem lepett por, hanem azon szürke vonalak futottak végig, ráömlő könnyek fakóvá száradva. — Otthon vagyok. Halkan, fájón razgett Ervin hangja. Aztán megizmosodott e hang : — Otthon! . . . Mily édes, bájos volt és most milyen üres, sivár! Lehúzott maga mellé a pamlagra, megkínált szivarral. A nap tüzvörös fényt szórt a szalonba. A vörös sugár meg-megtörött, mozogva, táncolva, ismét fonallá szövődött és ránk nyilait, vibrált a mertessük olvasó közönségünkkel; mert ez egy olyan újabb megadóztatás, amely adó ugyan, de mégsem feltétlenül a közteher viselés elvein alapul. Vármegyei pótilleték a neve azon újabb járandóságnak, amelyet a vármegye a f. évi május 11-iki közgyűlésében „szabályrendelettel“ eseten- kint megállapítandó célokra jóváhagyott. A szabályrendelet tervezete szerint — minden olyan jogi ügylet után, amely után a kincstár jogilletéket (százalékot) vet ki, a törvényhatóság is kivet és behajt az ingatlan értéke után „egy“ százalék vármegyei pótilletéket. Ez illeték, az ingatlant terheli, s az ügyletben szereplők egyetem- legesen felelősek érte. Köztudomású, hogy a törvényhatóságnak állandó szükségletei vannak, amelyeket vármegyei pótadó kivetése által, tehát általános megterhelte- téssel fedez. Épen ezért zseniális e pótilleték behozatala, mert nem az általános megterheltetés alapján nyugszik, hanem csak azokat terheli, akik bármiféle jogeset alapján ingatlanhoz jutnak. A 200 koronán aluli érték után pótílleték nem lesz kivetve, de az ezen felüli érték, tiz koronás kikerekitéssel képezi a kiszabás alapját úgy, hogy az öt koronán aluli összeg nem vétetik figyelembe, de az öt koronán felüli már íiz koronát számit; e pótilletékek a m. kir. pénzügyigazgatóság mellé rendelt számvevő osztály által vettetik ki, a kincstári illeték alapját képező értékszámitás után. A vármegyei pótilleték kiszabásáról épen úgy mint a kincst. illetékekről rendes és indokolt fizetési meghagyást kap minden érdekelt fél, kézbesítési vevény mellett, amely pótilleték az átvétel napját követő harmincadik napon esedékes, ha e pót illeték 15 nap alatt az esedékesség után be nem fizettetik, az a községi elöljáróság által a közadók módjára behajtandó tartozások szerint végrehajtás utján lesz behajtva. Természetes, hogy ez után is, mint más köztartozás után, kamat és végrehajtási költség lesz felszámítva. A vármegyei pótilleték kiszabása és behajtása ellen épen úgy mint a kincstári illetékeknél, fokozatos fellebbezéssel lehet élni. A fellebbezési fórum: első fokban az alispán, másod fokban a törvényhatósági közigazg. bizottság, és harmad, MÁTÉ;SZ ALKA ÉS VIDÉKE. szemünk előtt. Mindkettőnké nedves volt. Ráfogtuk a napsugárra, pedig a visszaemlékezés csalta ki a könyeket. Szivarra gyújtottam és Ervin minden bevezetés nélkül beszélni kezdett, az emlékek rákény- szeritették, hogy beszéljen hü barátjának arról, a- mit ez a barát félig-meddig ismert, de nem hallott még Ervintől róla beszélni . . . Az otthonról . . . * * * — Otthon vagyok. Arca átszellemült, hangja lágy. Gyermek vagyok. Az iskolába készülök. É- des anyám segédkezik az öltözésnél ; fölfelé fésüli hajamat és erre engem büszkeség tölt el, mert ez a jele, hogy dfákszámba megyek. Mig kicsike voltam, hajam körülnyirva, lefelé fésültek a homlokomra. Az uj frizura nagyon tetszik nekem ; a tükörbe nézek önelégülten és örülök a szép ruhá- j nak, mely a vizsgán volt először rajtam és most ! másodszor, mikor az évzáró ünnepélyre készülök, j Trémázom. Milyen lesz a bizonyítvány? Örömet avagy szomorúságot hoz-e ? Ünnepélyes alkalom, ünnepélyes arcok. A tanító bácsi ott ül kathedráján és meleg szavakkal búcsúztatja el az iskola évet, meleg szavakkal búcsúzik tőlünk. Aztán kiosztja a bizonyítványokat és nekem, mint az osztály legjobb tanulójának vagyis utolsó fokban, a m. kir. közig, bíróság. Hogy hol kell ezeket a vármegyei pótilletékeket befizetni ? . . . arról a szabályrendelet egyáltalán nem intézkedik; valószínű azonban, hogy a közs. elöljáróknál, mert ha a végrehajtással az van megbízva, bizonyos, hogy a szomszéd asszony nem szedheti be. Igazándiban azonban ezt az uj terhet fizetni sem igen muszáj, mert maga a szabályrendelet cime is csak azt mondja: »a pótilleték kivetéséről és felhasználásáröh. „Befizetésből szó sincs sem a címben, sem pedig a szövegben, legalább olyan amely irányítaná az érdekelt feleket arról, hogy hová vigye pénzét, ha már csakugyan fizetnie kell ?! Igaz, hogy ennek felhasználásáról sem intézkedik úgy, hogy annak rendeletére közismert lenne, mert csak annyit tudat, hogy: »külön alapként kezeltetik.« Az első szakasz első pontjában pedig azt mondja: „a vármegyei törvényhatósági bizottság közgyűlése által esetenként megállapítandó célokra vármegyei pótadó fizetendő, itt tehát, a felhasználásra egyáltalán nincsen orientálva a nagyközönség. Legcélszerűbb lett volna igy „rendelkezési alap“ czimén kezelni e pótilletéket, de hát mindegy a magyar embernek, hogy mi célra fordítják a pénzt? . . , Ő csak — fizet. Ami aztán még tudni való lesz, azt ha az idő és körülmény kedvez ez uj divatu fizetésnek s kötelező s jogerős lesz, akkor majd az alispáni végrehajtási rendelet kellőleg tájékoztatja úgy a fizető közönséget, mint a községi elöljáróságokat. Itt megérdemeltük tehát a „modern technika“ az „adóprés“ egy újabb vívmányát, ez csatornáját, amelynek uj nyílásán, „ha nem csorog — cseppen“ valami még is. Ügyes, helyes dolog azért, sokkal méltányo- sabb és igazságosabb a vármegyei pótadó emelésénél ; de a látszata olyan csodás, mint mikor a rezes-kardos, diszmagyaros táblabiróra finánc köpenyeget s fejére finánc sapkát adunk. Fin-Ánc. 1911. junius 15. Azon tisztelt vidéki előfizetőinket, kik az előfizetési díjjal hátralékban vannak felkérjük, hogy azt beküldeni szíveskedjenek. A kiadóhivatal. szép, diszkötésü könyvet ad át jutalmul. Szivem dobog, testem remeg és mig egyik kezemben a könyvet tartom, addig a másikkal a jó tanító bácsi keze után kapok és megcsókolom, ő pedig elérzékenyülve, megcsókolja a homlokomat, Aztán otthon vagyok ismét. Drága szüleim zokognak. Apám térdére ültet és könyek közt mosolyog reám még akkor is, mikor már anyám ölébe kerülök. Az édes kicsike otthon, hol a szeretet lakozik, ma az én dicséretemmel van t^le. Menyországgá változik és én a menyországban gyönyört, boldogságot szivok magamba. Kicsike szivem alig fér meg keblemben, bár nem értem egészen az édes apát, amint keblére ölelve anyámat: mondja : — Te vagy! Benne is téged látlak, téged imádlak. Az édes anya nézi apát, néz engemet és suttogja : — Te vagy! Benne én csak ismét téged csodállak. Ránézek és azt hiszem, hogy ekkor a te nagyságodat, a te lángeszed hajnalát látom újra pirkadni. Megölelik egymást, közibök vesznek engem is és ölelkezünk hárman benned, te felejthetetlen szép otthon ! % ❖ £ Azután közétek kerültem. A felejthetetlen csendes otthont elhagytam megnőttek a szárnyaim
