Mátészalka és Vidéke, 1911 (6. évfolyam, 1-51. szám)

1911-08-24 / 34. szám

ÍET1T. augusztus 24'.. MÁT É SZÁL KA ÉS VIDÉKE­3! eWál!. tészalkar speciális viszonyok ismeretéből' ered' S’ csak Mátészalkára vonatkozik. így tehát egyáltalán nem; tekinthető felfogásunkkal ellentétesnek,, ha multi számunkban.átvettük a Szatmárvármegyei Közlönyből ezen kérdésről szóló cikket, amely a mi felfogásunkkal, is- megegyezően a. tűzoltás kérdését úgy/kívánja megoldani, , ha. at vármegye falvai'önkéntes tűzoltó egyleteket létesítenek. Ez a cikk. ugyanis nem. mondja az általánosan kívül, hogy/némely heiyen, a hol az önkéntes tűzoltó egylet, csődöt mondott, ott. azt. újra fel kell állíta­ni. Tévest és a valóságnak megment felelő-a „Má­tészalka* fent nevezett cikkében az akitétel, hogy mii állás-foglalásunkon talán, éppen ő reá tekin­tettél változtatunk, mert mi ő tőlük nem akarunk tanulni s nincs is mit tőlük tanulni, mi igenis álta­lában helyesnek tartjuk az önkéntes tűzoltóságot, csak. éppen az itteni különös viszonyok miatt Má­tészalkára nem, ez volt a mi nézetünk s ez ma is. A kérdéses hírben reánk, vonatkozólag írtakat csak a nagyközönség előtt óhajtottuk megcáfolni, a „Mátészalka“ laptársunkkal polémiába, bocsát­kozni nem akarunk, mert. szokva, vagyunk a „Mátészalka“ hasonló, hangú kirohanásához, s ahoz, hogy ha.ezek miatt erősebben lépünk fel, nem szoktak reagálni s a 25-ik számunkban nyílt kérdés alakjában azt mondottuk :. „Feltételezünk annyi férfiasságot laptársunk szerkesztőségétől,, hogy nem keresnek kibúvót kér­désünkre való válasz adás alól, annyival inkább, mert ha ily frázisokat valaki csak hírlapírót ra- bulisztikából tesz lapjában közé, anélkül, hogy állításainak valódisága felöl egy pillanatra is meg­volna győződve, nem volna méltó arra, hogy magát hírlapírónak nevezze, mert az indokolatla­nul gyanúsító, hírlapíró, álhirlapiró, más néven zugfirkász és az oly lap, mely hangulat keltés céljából nem riad vissza attól, hogy olvasói. előtt fantáziájának torz szülötteit közölje valódi tények látszata alatt nem egyébb zuglap,nál,, melyet intel­ligens embernek.még kézbe.venni is vétek-“ Ezen nyílt kérdésünkre a.magát, szókimon­dónak tartó s. bátor „Mátészalka“, aki kénye, ked­ve szerint meggpndolatlanul szokott támadni egye­seket s intézményeket csak azt válaszolta: „aki valamely közleményünk által sértve érzi magát, annak a megfelelő' hatáskörrel bíró és reánk néz­ve illetékes rn: kir. bíróság előtt ‘ — csakis itt — állunk ren delkezésére. “ • Ezek dacára a „Mátészalka“ megint újabb s hasonló módon sértő kirohanást intézett ellenünk, pedig a „Mátészalka“ szerkesztőségének, akik kö­zött tudomásunk szerint jogász ember is van, tud­nia kellene,, hogy ilyen természetű cikkére, amely ugyan gúnyos hangú s eléggé' sértő, a bírósága jogkereső félnek elégtételt nem ad, mert a tör­vény s joggyakorlat egyaránt csak becsületsértő kifejezésnek sajtó utján való használása esetén állapítja meg a büntetendő cselekmény tényálla- dékát s bünteti a bűnöst. A „Mátészalka“ multi válasza, ilyenek után csak azt a megjegyzést vált­ja, ki minden gondolkodó intelligens emberből, hogy. az ő célja mindenkor az, miszerint bármely sértő hangú, közleményért köpenyeget forgatva nem akar s nem ad semminemű a tényleges álla­potoknak, a valónak megfelelő hefyesbbitést, hanem nagyokat nevet azon, hogy ő az okos, aki büntet­lenül tud sértegetni. Csak azt említjük még meg a kérdéses hir kapcsán,, hogy jó lesz ha mindenki a maga háza előtt sepreget, mert megvagyunk győződve, hogy a „Mátészalka“ a maga kúriája körül is találhat elég tisztogatni valót s azért nem jó lesz a más dolgaival olyan lelkiismeretesen foglalkozni. HÍREK. Változás szerkesztőségünkben. Lapunk felelős szerkesztését a mai számtól kezdve eddigi szerkesztőnk ár. Barta Ignác ügyvéd vette át; dr. Vida Gyula s Endrédy József mint munkatár­sak pedig továbbra is lapunk kötelékében maradnak. „A „Mátészalka“ 33-ik számában megjelent „Az uj trójai háború, vagy a kinek Krisztus a barátja: nem kárhozik“ cimü cikkecskére vonat­kozólag az alábbiakat kaptuk közlés végett. A „Mátészalka cimü helyi lap 1911. év augusztus 18-án megjelent számában valaki „Az uj trójai háború, vagy a kinek Krisztus a barátja nem kárhozik el“ cim alatt egy napi hirt közöl. A szereplők név szerint említve nincsenek — tehát célja, valószínűleg a kíváncsiság fel­keltése volt, — egyben azonban nem felejtke­zik el személyteirásokból’ és'közelebbi foglal­kozások felemlitésérőlj. nehogy nagy fejtörést okozzon a „talány““ megfejtése; Ezen nyíltságnak épen nemmondhatö el­járást azután tetézi azzal a jellemző ténykedés­sel, hogy hamis vádakkal illeti az egyes egyé­neket. igaz, hogy a t. Híradó urnák' sikerült az emberek kíváncsiságát felkelteni, dé egészen más irányban, mint'a hogy akarta volna. Ugyan* is nem arra voltak kiváncsiak', —- mint az az ilyen pikáns hirecskénél' különösen’ szokás, — hogy ki lehet az a' „szép, dé nem nagyon szép“ fiú, — mert hiszen annyira csak nem lehet be­képzelt a t. híradó úr; hogy kiváncsiak volná­nak az ő ízlésére, — hanem arra; hogy ki le­het, az ilyen intim dolgokat „oly jól- ösmerő“' ur, aki ezzel a hírlapi kacsával véli felcsigáz­ni az érdeklődést, amellett azonban nem meri elárulni kilétét,.mert fél, hogy rásütik — eny­hén szóivá, — az anságolók bélyegét. No de; ne gondolja a11. híradó ur, hogy ő az a slrncz madár,, a ki úgy a homokba tudja dugni a fejét, hogy azután’ nem ismerik fel. Mert hiszen annyiszor tánujelét adta „ily módon“’ „bátor-megnyilatkozásának,“' hogy nem’ sokáig kellett gondolkozni kilétén. Ezúttal tehát csak arra szoritkozok,. hogy egy gyöngéd tanácsot adjak'a t. ismeretlennek maradni óhajtó urnák! Nevezetesen,, ha már’ olyanba üti a kis orrát, — mert h'át fel kell tételeznem,.hogy neki ilyen van, miután a köz­leményben a nagy orrot mint bűnjelet szere­pelteti,,— amihez egyáltalán senkinek semmi > köze, akkor legalább az igazságnak< megfelelő- leg írjon és ne válasszon úri emberhez nem illő formát az általa vélt „igazság“ megvédésére.“ Kinevezések a törvényszéknél. Az igaz­ságügyminiszter'előterjesztésére Őfelsége :a király dn Fabó Zoltán. szatmárnémeti-i kir. vezető ügyészt,, Rozgonyi Viktor, Ealás János és Knoll Béla szatmárnémeti-i kir. törvényzséki bírákat a VII. fi­zetési osztályba sorozott ügyésszé, illetve törvény- széki birákká nevezte ki. kezdé. A tábor mind láthatóbbá' és láthatóbbá válik. A nagy csendben már a kürtjeleket is'föl- - fogja füle. Egy másik kanyarodásnál előtte terül el a tábor. Pár perc múlva odaérkezett. A perzsa harcosok némán utat nyitnak előtte és maguk kö­zött mormogják : »hon áruló.« • Ephialtes megy a vezér sátra felé.-Az ajtó. előtt pár p.ercre szemei elhomályosulnak, fülei zugnak, de csakhamar erőt vesz magán s belép - a sátorba.. Ott benn ül nagy faszékben .a vezér. Ephi- altest meglátva, .egy bőrrel bevont kőlapra mutat: »ülj le!« Ephialtes leül és beszélni kezd. Határozott, erős hangon elmond mindent. Leonidas a.szoros­ban van a spártaiakkal. Vele van 700 termophiii-- ai is két ut visz oda. Az egyiket csak a görögök ismerik. Mennyit ád aranyban Xerxes, ha elárulja ? Az utolsó mondatot keserű, gúnyos hangon ■ mond- • ja. A perzsa ránéz és csendesen kérdi: „—Talán nem pénzért, hanem gyűlöletből-teszed ? . . .«■’ Ephialtes elveszti nyugalmát. Dühösen szinte rikácsolva kiabálja; »Igen,gyűlöletből 1 Csak nem gondolod, hogy pénzért! Gyűlölöm őket, Leoni- dást és mindenkit. Minden embert! . . .« — A vezér fizet. Csengő aranyokat. Olva* - nokat, minőket Ephialtes Spártában sohasem Iá- ■ tott. Határozottan, remegő kezekkel rakja őket tarsolyába- — A hazája révén szerzett aranyokat. Ismét.azon az-uton halad, a melyiken jötte­-—Maga nem tud semmit? —kérdezte.. — Dehogy nem ! .Meg is tud fázni! Ijedten eszmélt fel Jáczint és gyorsan magára kapta a frakkot.. — Bocsánat!. —mondta — Pardon! — Igazán nem sajnálom, hogy ma betop­pantam ide,,a Helén Templomába! Holnap foly- ta'j ik 1 Mára csak ennyit megteszek minden tőlem telhetőt, hogy maga, bájos Jáczintusom megkap- hasa az imádott Helént. Jáczint mélyen és reménytelenül sóhajtott. — Hiszen ha legalább még úgy volna itt minden, mint ezelőtt! De igy ... — Majd meglátok, megtudok mindent és a szerint készítjük a haditervet. De ehhez elsősor­ban szükséges, hogy maga is megjelenjen a csa­tatéren. Minthogy már felöltözött, — teljes díszbe. I Jáczint.a fejét rázta. — Ezt. mindig, megteszem, ha meghívnak. De aztán még^e megyek el. Előszedem ilyenkor az ereklyéimet és elképzelem,. hogy ott vagyok, vele szemben . — és — — És közben mások kurizálnak Helénnek! Allons, .férfi. — induljunk! —Most pedig zárja be templomát, rjeííogy valaki behatoljon a misztériumba. — És . most neki a. küzdelemnek — harcba az ideálért! Azután gyengén, meglökte Jáczint hátát, és jAczint berepült a terembe, ahol Helén igazgatta még a virágdíszt. Lilyke pedig kacagva, tánclépésben - sietett fel a fehér, csipkés leányszobába; csak azután csöngette a komornát, hogy rásegítse a gyöngy­virágos, rózsaszínű fátyolfelhőt. Dóra. Ephialtes. Elbeszélés. Irta: Rosenberg Endre. I. Rózsaszínű páráktól kisérve megjelent a nap - keleten. Sugarai táncolva ragyogták be a virágos mezőket; Ephialtes lassan imbolyogva haladt raj­tuk keresztül. A madarak« vidáman köszöntötték a reggelt s a kövek közül skorpiók, gyíkok kezdtek láthatókká válni. Ephialtes ment előre. Félálomban volt. Szemeit fáradtan emelte fel, majd az utón körül­nézve félálomban haladt tovább. A gaz hirtelen mozogni kezdett, egy nyúl gyors iramban futott az utón keresztül Ephialtes megint felriadt, mikor a nyulat meglátta, vállat vont és tovább ment. A nap erősebben és erősebben kezdett sütni. Nagy szitakötők repültek el Ephialtes előtt s mint­ha zúgásukban hallani vélné : »Ne tedd meg, ne tedd meg, Ephialtes!« Már késő. Messziről fehéres foltok csillannak a napfényben, Ephialtes tudja : a perzsák tábora. A sziklafal mentén bekanyarodik, lépteit gyorsítani-

Next

/
Thumbnails
Contents