Mátészalka és Vidéke, 1911 (6. évfolyam, 1-51. szám)
1911-07-27 / 30. szám
1911. fulius 27. MÁTÉSZALKA ÉS VIDÉKE 3. oldal. megválasztott elnök tartotta meg magvas és szépen konstruált székfoglaló beszédjét, hangsúlyozva az ipar testület fontos voltát, egyben köszönetét fejezi ki az előkészítő bizottságnak, főleg Dőri Manó elnöknek, ki fáradságot nem ismerő agilitással igyekezett az ipartestületet létre hozni. Heves vitát provokált a tárgysorozat 3-ik pontja, mely az évi költségvetés keretében a jegyző fizetését irányozta elő. Sokan, akik nem voltak tisztában azzal, hogy mennyi idő és fáradsággal jár e tisztség betöltése, csak 109—200 korona tiszteletdijat akartok adni az előirányzott 600 koronával szemben, mig végül 2 és 300 korona között Dőri Manó elnöki szavával 300 korona mellett döntött Indítványok nem tétettek, Dóri Manó elnök köszönetét mond dr. Dienes Dezső iparh. biztosnak a közgyűlés pártatlan irányításáért s az iparosság éltetésével a közgyűlést bezárta. 500 korona adomány a Mátészalkán létesítendő kórház javára. Nyilvános nyugta 500 kor. azaz ötszáz koronáról, mely összeget a „Ganz és Friedländer“ fakereskedő cég nevében aMátészalkán létesítendő kórház javára, hogy felvettem elismerem.*) Mátészalka, 1911. VIIj25-én. Dr. Dienes Dezső. Ez összeget lapunk szerkesztősége mint a „Mátészalka és Vidéke“ magángyüjtését a mátészalkai „Közgazdasági bank r. t.“-nál betétként elhelyezte, egyben e nemes adakozásról a község tek. elöljáróságát értesítette azzal, hogy e célra lapunk utján ezennel gyűjtést indítunk s ha elegendő összeg gyűl össze az adakozók nevében ágy alapítványt létesítünk Mélyen meghatva regisztráljuk e nemes cselekedetet, s olvasóink álljunk meg egy pillanatra, hogy a magasztos cél nevében hálás köszönetét mondhassunk. *) Eredeti nyugta az összeg átadójának adatott át. íme az annyiunk lelke mélyén már oly régóta életre kelt eszme egy nagy jelentőségében meg nem becsülhető lépéssel, a megvalósulás felé lépett. Megmozdult a társadalom, melynek hatalmas áldozatkészsége ime mily spontán nyilvánult meg. Most már kimerjük mondani, reményeink keletkeztek, hogy az annyira sóvárgott intézmény nemsokára megfogja tudni kezdeni áldásos munkáját. Ragadjon meg mindannyiunkat a lelkesedés magasztos ihletével e szép cselekedet. Lépjen sorompóba hatóságunk, lépjenek sorompóba a községek, közéletünk vezető férfiai, s kövessék el mind azt e cél érdekében a mi módjukban áll. S akkor nem lesz nehéz magunkra vonni a törvényhatóság s a kormány figyelmét s anyagi támogatását, különösen most a szomorú emlékű Ököritó hatása alatt s különösen most, a midőn az országos közegészségi felügyelő megyénket bejárva hivatalosan is tapasztalta, hogy közegészség- ügyünk terén igazán sok a tenni való. De mind e tényezők mellett legtöbbet várunk városunk társadalmától. „Segíts önmagadon, Isten is megsegít“ — mondja a példa szó. Lépjen hát ki a tettek mezejére társadalmunk s példát véve e nemes cselekedeten jutassa hozzánk az irgalmasság filléreit, ki—ki tehetségéhez képest. Mi elsőnek sietünk gyarapítani az adott ösz- szeget s szerény tehetségünkhöz képest szerkesztőségünk 10 koronát ajánl. Eddigi gyűjtésűnk ily módon: „ Ganz és Friedländer“ cég — — 500 kor. A „Mátészalka és Vidéke“ — — 10 „ Összesen 510 kor. HÍREK. Az ipartestület. Egy kisiparos találkozik a Cine- végen vasárnap d. u. 5 órakor egy földmives komájával. — Honnan jön komám ? — Én? — Hát nem is a szakmári püspök ! — Az ipartestületi közgyűlésről. (Közel érnek egymáshoz.) Aggy Isten ! — Aggy Isten komám ! (kezet fognak.) — — A zipartestület? (Csodálkozik.) — Az ám (büszkén megcsavarja a bajuszát.) — Hát oszt micsoda célzattal gyülekeztek ott össze? Mi is az-az Ipartestület? — Még azt sem tudja komám ? — Szép napok virradnak most már a mesterekre. — Oszt mi lészen a haszna? — Tyü nagy előnyünk származik abbul, mert mi dogunkat eddig a szólgabiró ur maga végezte, most meg mi végezzük. — — Oszt milyen dógot, mert most kezdem csak nem érteni. — De nehéz feje van kendnek ! Hát az ön- nálóság kutya? Leszakítottuk a bilincseket . . . — ? ? — Kiléptünk a kiskorúságból (gondolkodik) tömörültünk!. A igaz, hogy fizetünk, rendes tagdijat, pót dijat, beiratási dijat, ipurigazolványi, segélyalapi, szabaditási, meg a fene tudja milyen dijat, de szabadok vagyunk mert az iparosnál fő az önnálóság, a szabad akarat a munkabér és a tőke közti viszony rendezése .... Érti mán komám ? Hisz ez olyan egyszerű és világos, s ez mind nagy haszon az iparosságnak s most virradt fel a nagy nap hajnala. Éljen az Ipartestület! Érti komám ? — Értem, akárcsak kend. (Bódultán tovább megy.) (Megtörtént.) * Esküvő. Király István Ópályi-i ref. lelkész bájos szépségű Piroska leányának f, hó 20-án esküdött örök hűséget Hencs Béla a beregszászi áll. főgyimnázium képzett tanára. A díszes esküvőn a nagyszámú násznép között ott láttuk az egyházmegyei papság szine-javát; másnapig tartó lakadalmi mulatság zárta le a fényes esküvőt. Névmagyarosítás. Schwartz Sándor, (özv. Schwartz Simonné fia) mátészalkai illetőségű, budapesti lakos nevét belügyminiszteri engedélylyel „Sugár“-ra magyarosította. szomorúnak. Halkan köszöntettem őket elfogadva kérdtem mi történt. Lici, Aladár húga, felelt a kérdésre. — Aladár nagy beteg, talán meg is . . nem folytatta tovább, mert zokogás elfolytotta hangját. Megdöbbentem. Aladár betég ? Hiszen még tegnap együtt voltunk s milyen vigan töltöttük az estét-mondtam, mint magamnak beszélve- lehetetlen ! De mikor láttam azokat a könnyes arczokat mégis elhittem. Lici végtelen szerette bátyját, apját karonülő kis gyerek korában elvesztette. S igy nem csoda hogy úgy ragaszkodott hozzá, mert öreg édes anyja mellett csak ő volt egyedül, aki tanáccsal ellátta,- zokogva mesélte el, hogy Aladárnál vakbélgyulladást konstatált az orvos, holnap fogják operálni s ő úgy fél, hogy Aladár . .. Nem engedtem, hogy tovább beszéljen hanem gyöngéden megfogtam a kezét s tálem telhe- töleg vigasztalni kezdtem. Ne sírjon Lici, csak izgatja magát vele vörösre sírja a szemet s ha bemegy Aladárhoz, ő észre fogja venni, hogy maga sirt. A betegnek pedig nem kell sok, hogy rém képeket lásson, s még betegebb lesz Aladár. De meg az operáció is sikerül, hisz olyan hires orvos kezeli, akinek sok ilyen betege volt már. Miért ne sikerüljön az A- ladár operációja is ? Még hosszasan beszéltem Ideinek s láttam mint száradnak fel könnyei s megnyugodva tekint rám. Mi ketten igen jó barátságban voltunk egymással. Lici lehetett úgy 17-ik éves. Szépen fejlődő szőke, bájosarcu kis lány volt, nagy kék szemekkel s valami csodás szép fényű aranyszőke hajjal. Úgy el-el gyönyörködtem benne. Azután meseszép alt hangja volt. Ha hízelkedni akart leült a zongorájához s énekelt. Én ilyenkor meghúzódtam a zongora mellett levő dívány sarkában s behunyt szemmel hallgattam azt a csodaszép tömör, tiszta hangot s nem egyszer—ha valami bánatos dalt énekelt -éreztem amint egy könny végigszántotta arcomat . . . Most amig tartottam a kezét, éreztem, hogy milyen puha, bársonyos a bőre s éreztem amint egyenletesen lüktetett ifjú testében a vér. Az ifjú lány testéből át csapott delej elzsibbasztotta az akaraterőmet. Önkéntelen ráhajoltam a kezére s megcsókoltam hosszan-íorrón. Akkor eszméltein fel, mikor kis.-é meglegyintette arcomat. Szeme oly különös fényben ragyogott mikor kedves naivság- gal mondta : De mit csinál ? Nem vagyok én még vén leány . . . Ekkor már én is teljesen ura voltam akaratomnak. Valami bocsánat félét mondtam meg de aztán beláltam s engedelmet kértem, hogy bemehessek Aladárhoz. Aladár szunnyadt mikor beléptem, de az ajtó nyílásra kinyitotta szemét. Épen olyan szeme volt, mint Ideinek, csak a fénye volt most bágyadt. Igyekeztem vigarezot vágni s tréfálkozva mondtam. Szervusz öreg. Miféle uj szokást vettél fel, hogy délután is ágyban vagy ! kelj no, emlékszel rá ugye, hogy megígértük Idának, hogy kinn leszünk a szigeten. Aladár szomorúan mosolygott. A tegnap vig kedves fiúnak, oly levert, színtelen volt a hangja. Hej! Ida, édes szép Liám/ Tudja Isten fogok-e még én veled valaha vígan csevegni. Tudom édes Gyulám, hogy komoly beteg vagyok, reggel megoperálnak. Nem adnék én az életemért egy rossz fillért sem. Ugyan, ugyan Aladár, honnan vetted ezeket a rémképeket. Hiszen nem is komoly a bajod, holnap után már vígan csevegünk újból. Igyekeztem megvigasztalni s felsoroltam vagy tiz előttem ismeretlen embert akit ilyen bajban megoperáltak s egy hét múlva már javába farsangoltak. Persze tóditottam, de szívesen tettem, mert tudtam, hogy milyen jöl esik szegény betegnek a vigasztaló szó. Annyira felhangolódott beszédemre, hogy a végén már tréfálkoztunk. Egyszercsak odafordult az ápolónőhöz s kérte, hogy menjen ki egy kicsit. Alig ment ki az ápolónő, igy szólt. Ne lepődj meg édes Gyulám, hogy négy szemközt akartam veled maradni, de volna hozzád mint legjobb barátomhoz, két kérésem. Várakozással tekintettem rá. Az egyik az—folytatta—ha nem sikerülne az operáció, a többiek ott lesznek körölbelül mellettem, de nem lesz ott Ida, mond meg neki, hogy a haldokló szivem utolsó dobbanása is az ő nevét
