Mátészalka és Vidéke, 1911 (6. évfolyam, 1-51. szám)

1911-07-20 / 29. szám

MÁTÉSZALKA ÉS VIDÉKE 1911. Julius 20, dés lett. Egy Ruszirtkó István, nevű legény neki ment Kozma Istvánnak, aki leteperte, Ruszinkó István Miklós nevű bátya látva hogy öcscse baj­ban van segítségére sietett és egy kezeügyében levő kalapácscsal Kozma Istvánt néhányszor úgy fejbe vágta, hogy eszméletlenül esett össze s rö­vid idő leforgása után sérülésébe belehalt. A ve­szekedés majd általánossá vált. A verekedők szét­választására megjelent községi bírót szintén meg­verték. A csata egészen a verekedők felek végki­merüléséig tartott s Kozmán kivül még súlyosan megsebesültek: Béni József s Tóth Demeter nagydobod lakosok. A verekedés főáldozatát f. hó H-én délután Balázsy Miklós mátészalkai járás- biró és Unger Béla bírósági jegyző közbenjötte m^ljett boncolták fel dr. Vida József s dr. Rosen- befg Ignác orvosok. Ruszinkó Miklóst és Ruszin­ig Istvánt pedig letartóztatták s vasra verye a szatmári kir, ügyészség fogházába szállították át. A szatmárnémeti kir. ügyészség az eljárást halált okozott súlyos testi sértés miatt meg is indította. Terheltek Ruszinkó Miklós s István védelmükkel dr. Barta Ignácz mátészalkai ügyvédet, lapunk szerkesztőjét bízták meg. 3. oldal, 3 szabó legények... * Szaktársába szúrta az ollót. Utazás a forint körül . , * Meleg nyári este volt. Izraelita polgártársaink a péntek esti imától áthatva csendesen bandukoltak haza az imaházból, midőn nagy lárma zavarta meg a Vasút utca csendjét: Hangos káromkodások csattanó pofonok hallatszottak, villog a szabó szerszám, a békés olló, majd rémes orditás hallatszik; — Gyilkos! —: Megöltek! Egy pillanatnyi csend, aztán bátran szétfu­tottak a 3 szabó legények. Csak egy maradt fet- repgye a földön, hátából szivárgott az olló nyo­mán a vér az utca porába. Pedig a pokol tüze égett szemedben, azt hittem a piepyet jelenti suttogó ajkad s a kárhozot poklát jelente. Megbolygattad lelkem, pokolra széditél és elhagytál . . . Óh mond meg azt, miért ? Miért tetted ezt ? Emlékszel-e az első találkozásunkra ? a Egy rózsát adtál nekem bucsuzáskor. A színe tűz piros, mint az én szivem égő nagy szerelme. Mo­solygó ajkad, csillogó szemed, mi mindent Ígért akkor, azt hittem értelek, pedig nem értettelek. Kacér és kiszámított volt minden mosolyod, min­den tetted. Azután csodás gyorsasággal jöttek és su­hantak tova a napok. Mikor nem láttalak, nem is pitém. Csak ha jött az este, ha jött az én órám, atnikpr hozzád mehettem, akkor kezdtem csak élni. Qtt a kertetekben, ha hozzám simultál valami ké­jes zsibbadást éreztem én, mintha villany szikra csapott volna keresztül tagjaimon. Nem hittem so­ha neked, pedig nem volt okom, — legalább nem — benned kételkednem. Kerülni igyekeztelek, mert valami belső józan hang az susogta mindig füle­imbe, hogy egy szavad sem igaz, de hazug . . De ép már akkor úgy voltam veled mint az esti lepke a táncoló, tűzzel. Röpködtem körüled s ha mégis szédített a tűz hove, nem riadtam el tőled, hanem tovább csapongtam körüled, mig végre is az lett a sorsom, mint azé a. szegény esti lepkéé. Megperzseltem magam, leégtek az ideális hit pil­le szárnyai s én ott feküdtem félig megsemmisül­ve zokogva a porban. Ne, ne nézz rám ily rette­Az eset előzménye mindennapi történet. A nehéz megélhetési viszonyokra vezethető vissza, melyből kifolyólag Krausz Jenő a dráma véres áldozata nem tudta, vagy nem akarta a kosztért járó kettő korona hátralékát Czeisler Mór ugyan­csak szabó segédnek kifizetni. Weisz Mór és Társa férfiszabó műhelyében azonban heccre készültek a legények s egy gyűjtő ivet szerkesztettek a következő felirattal: Tisztelt szaktársak, iparosok és főnökök/ Adakozzatok egy szegény sorsú nyomorult segédnek, ki nem tudja kifizetni a kosztját , . , Körözték az ivet műhelyekben, még a női szabók között Is, s midőn a hir Krausz ur fülé­be jutott, feltámadt benne a férfiúi önérzet s fent jelzett időben, dühbe gurulva megtámadta az iv állítólagos szerzőjét Fülöp Edét s rövid vita után kenték egymást ütlegekkel jobbra-balra, Majd bele szólt a harcba Feldmann Samu, Ungár és Schwartz szaktárs is s olyan parázs verekedést rögtönöztek, hogy a „tettleges vita“ hevében vala­melyik a Krausz hátába szúrta az ollót, melyből kifolyólag, mint az orvosi látlelet mondja Krausz 30 napig eheti a betegsegélyző kosztját. A vizsgálat megindult, melynek hivatása lesz kideríteni, hogy a verekedők közt melyik volt a tettes. * Mindenesetre részünkről nagyon elitéljük a csúnya —- intelligensebb emberekhez nem illő —- utcai verekedést s reméljük, hogy a közigazgatá­si hatóság is érzékeny bírsággal fogja a szerep= lök kedvét elvenni a?, utcai botrányok rendezésétől, HIRE k. Tisztelettel felkérjük t. olvasóinkat, hogy az előfizetési dijat illetőleg hátralék&ikatbe- küldeni sziveskedjenek, A kiadóhivatal. Mátészalka, 1911, julius 17, Nagyvásár. Országos vásár volt ma városunkban. Kissebb nyári nagyvásár, minden jelentőség nélkül. S mégis ahogy köteiességszerüen végig sétálunk a sátrak és a zsibongó tömegek közt, önként eszünk­be jut a régi hires szálkái nagyvásárok ideje. Ma már amikor városunk és vidéké­nek kereskedelme fellendült, ma amikor — talán a mézeskalácson kivid — minden ke­reskedelmi és iparcikk bármikor kapható s a létesített vasút hálózat utján könnyen megközelíthető, letűnt a nagyvásároknak is közgazdasági jelentősége. — Csak itt- ott csiklan meg a múltak patinája, ami em­lékeztet a régi szálkái vásárokra. Déli óra van, A nap forró sugarai áttörik a rettenetes porfelhőt, mert ma sze­kérforgalmon kivül a szél is segíti elvisel­hetetlenné tenni a rettenetes port, mely az eladók izzadt képére lerakódik s nevetésre késztető arccal kiabálnak, dicsérik portéká­jukat. Jóformán már kész a vásár. A nagy­ságos asszony már megvette a.szitáját, vagy a szükséges fakanalat, a fiatal ur babájának a debreceni lángost, a gebei legény pedig a nagy képes szivet, Odébb a „Grand varietéeirkusa* bo= htoi veri a nagy dobot, forog a „ringlspiU dévajkodnak a jó falusi; leányok, körülöttük nagy csoport nézi a libbenő szoknyát sä­mig bámul a vásári zsebvágó fosztja meg valamelyiket pár garasától. — jönnek, men­nek a falusiak, már megitták az áldomást — hisz főleg azért jöttek be — s összefogóz­va, hangosan dalolva mennek egyik teber- nától, a másik korcsmáig. Rósz vásár volt, panaszkodnak az em­berek, majd „felpakkolnak“ a szekérre, el- szélednek s a nagyvásár emlékéül semmi sem marad itt más, csupán csak egy pár bevert koponya és por, soha le nem ülle- pedő hagyományos szálkái por , , , netesen, hisz megőrjítesz . . Inkább felelj! ,az az ne felelj ! Hisz úgysem mondasz igazat. És tudod-e mikor tudtam meg azt ? Akkor amikor az a másik is kezdett érdekelni, az a má­sik, aki csak azért akarta szerelmed, hogy ara­nyaiddal, ragyogóvá tehesse az ő szűk, kapzsi lelkét. S te a külgő által csábítva, bementéi az ügyes csapdába. Megvagy ijjedve ? No ne néz rám oly ijjed- ten Fantom, hisz még nem hagyott e! . . Most jutattál vele olyan helyzetbe, amilyen­ben én voltam Te veled. Amikor én neked panasz­kodtam, s kérdeztem mit akarsz azzal is, kika­cagtál s bolond féltékenynek neveztél. Nem vetted észre fájdalomtól halálsápadt orcámat, nem, ha- I nem kikacagtál. Most azután te leszel abban a helyzetben, amiben én voltam. Most a te preád lesz sápadt, te leszel a szomorú, te fogsz éji pil­leként a tüzbe repülni vakon s te fogod megé­getni aranyos szárnyaidat. Te fogsz zokogva bol­dogságod romján e földön heverni s nem lesz senkinek egy jó szava sem hozzád. Kikacagsz ? azt mondod sohse lesz az igy?! Lehet, lehet nagyon igazad lehet, Hiszen te neked jéghideg a szived, nem hisz,el senkinek, nem tudsz szeretni. Legalább ezeket mondtad, nekem. De vájjon igazat mondtál-©.?• Ingatod fejed? Tehát igaz, nem, hiszem, csak kérkedtél vein© . . Most azután te jutottál az én helyzetembe ? Lehetetlen, hogy szőke fürtös fejed mégnem pihent volna vágyón, remegve senkinek a keb­lén. Nem fonódott hófehér puha karod bársonyos; szorítása senki nyaka köré. Nem simultál szerel­mesen észbontó alakoddal senkihez,; mert nem tudsz szeretni , , Igen nehány héttel ezelőtt még azt mondtad! nekem, de most? most már érzed, ugye, hogy van szived ? Most már kezded sejteni mi a szere­iéin ? Vagyha nem érzed fogod érezni, óh bár é- reznéd. Szaggatná lelked az a nagy, emésztő fáj­dalom, ami az enyémet, érezned tg is mit tettél velem. De most már ne kínozz- tovább. Távozz úgy ahogy megleptél, távozz te kegyetlen, te édes. Tá­vozz Fantom, ne szedd, ki gúnyos, mosolyoddal csontjaimból az erőt. Menj . . .. Könyörgök . . menj kegyetlen a szived, kegyetlen a. lelked, menj menj! Csak azt a vérszinü rózsát hagyd itt nekem azt az utolsó jelét vonzalmadnak s azután menj. S mig te ama másikkal fogod lelked gyönyörbe ringatni, amíg a másik gaztolvaj módjára meglop­ja biborajkad. mézét amig te önfeledten, borulsz annak hazug karjaiban, addig én a messze- idegen­ben, ráborulok arra a száradt virágra s belefoj­tom csókjaimmal lelkem szent fájdalmát és sírva zokogom a te neved; Édes. Mert most m,ár érzem, mennyire szeretlek, vágyódom utánad . . Szeretlek I mint nap a csillagot; szeretlek mint a virág az. éltető esőt; szeretlek forrón, szilajön szent imá­dattal . , . Szeretlek: Te átkozott . . te édes, t© boldogító, te gyötrő, te csábos, te gúnyos! Szeret­lek és gyűlöllek, mert lelkem, pokolra, szédíted

Next

/
Thumbnails
Contents