Mátészalka és Vidéke, 1911 (6. évfolyam, 1-51. szám)
1911-07-20 / 29. szám
MÁTÉSZALKA ÉS VIDÉKE 1911. Julius 20, dés lett. Egy Ruszirtkó István, nevű legény neki ment Kozma Istvánnak, aki leteperte, Ruszinkó István Miklós nevű bátya látva hogy öcscse bajban van segítségére sietett és egy kezeügyében levő kalapácscsal Kozma Istvánt néhányszor úgy fejbe vágta, hogy eszméletlenül esett össze s rövid idő leforgása után sérülésébe belehalt. A veszekedés majd általánossá vált. A verekedők szétválasztására megjelent községi bírót szintén megverték. A csata egészen a verekedők felek végkimerüléséig tartott s Kozmán kivül még súlyosan megsebesültek: Béni József s Tóth Demeter nagydobod lakosok. A verekedés főáldozatát f. hó H-én délután Balázsy Miklós mátészalkai járás- biró és Unger Béla bírósági jegyző közbenjötte m^ljett boncolták fel dr. Vida József s dr. Rosen- befg Ignác orvosok. Ruszinkó Miklóst és Ruszinig Istvánt pedig letartóztatták s vasra verye a szatmári kir, ügyészség fogházába szállították át. A szatmárnémeti kir. ügyészség az eljárást halált okozott súlyos testi sértés miatt meg is indította. Terheltek Ruszinkó Miklós s István védelmükkel dr. Barta Ignácz mátészalkai ügyvédet, lapunk szerkesztőjét bízták meg. 3. oldal, 3 szabó legények... * Szaktársába szúrta az ollót. Utazás a forint körül . , * Meleg nyári este volt. Izraelita polgártársaink a péntek esti imától áthatva csendesen bandukoltak haza az imaházból, midőn nagy lárma zavarta meg a Vasút utca csendjét: Hangos káromkodások csattanó pofonok hallatszottak, villog a szabó szerszám, a békés olló, majd rémes orditás hallatszik; — Gyilkos! —: Megöltek! Egy pillanatnyi csend, aztán bátran szétfutottak a 3 szabó legények. Csak egy maradt fet- repgye a földön, hátából szivárgott az olló nyomán a vér az utca porába. Pedig a pokol tüze égett szemedben, azt hittem a piepyet jelenti suttogó ajkad s a kárhozot poklát jelente. Megbolygattad lelkem, pokolra széditél és elhagytál . . . Óh mond meg azt, miért ? Miért tetted ezt ? Emlékszel-e az első találkozásunkra ? a Egy rózsát adtál nekem bucsuzáskor. A színe tűz piros, mint az én szivem égő nagy szerelme. Mosolygó ajkad, csillogó szemed, mi mindent Ígért akkor, azt hittem értelek, pedig nem értettelek. Kacér és kiszámított volt minden mosolyod, minden tetted. Azután csodás gyorsasággal jöttek és suhantak tova a napok. Mikor nem láttalak, nem is pitém. Csak ha jött az este, ha jött az én órám, atnikpr hozzád mehettem, akkor kezdtem csak élni. Qtt a kertetekben, ha hozzám simultál valami kéjes zsibbadást éreztem én, mintha villany szikra csapott volna keresztül tagjaimon. Nem hittem soha neked, pedig nem volt okom, — legalább nem — benned kételkednem. Kerülni igyekeztelek, mert valami belső józan hang az susogta mindig füleimbe, hogy egy szavad sem igaz, de hazug . . De ép már akkor úgy voltam veled mint az esti lepke a táncoló, tűzzel. Röpködtem körüled s ha mégis szédített a tűz hove, nem riadtam el tőled, hanem tovább csapongtam körüled, mig végre is az lett a sorsom, mint azé a. szegény esti lepkéé. Megperzseltem magam, leégtek az ideális hit pille szárnyai s én ott feküdtem félig megsemmisülve zokogva a porban. Ne, ne nézz rám ily retteAz eset előzménye mindennapi történet. A nehéz megélhetési viszonyokra vezethető vissza, melyből kifolyólag Krausz Jenő a dráma véres áldozata nem tudta, vagy nem akarta a kosztért járó kettő korona hátralékát Czeisler Mór ugyancsak szabó segédnek kifizetni. Weisz Mór és Társa férfiszabó műhelyében azonban heccre készültek a legények s egy gyűjtő ivet szerkesztettek a következő felirattal: Tisztelt szaktársak, iparosok és főnökök/ Adakozzatok egy szegény sorsú nyomorult segédnek, ki nem tudja kifizetni a kosztját , . , Körözték az ivet műhelyekben, még a női szabók között Is, s midőn a hir Krausz ur fülébe jutott, feltámadt benne a férfiúi önérzet s fent jelzett időben, dühbe gurulva megtámadta az iv állítólagos szerzőjét Fülöp Edét s rövid vita után kenték egymást ütlegekkel jobbra-balra, Majd bele szólt a harcba Feldmann Samu, Ungár és Schwartz szaktárs is s olyan parázs verekedést rögtönöztek, hogy a „tettleges vita“ hevében valamelyik a Krausz hátába szúrta az ollót, melyből kifolyólag, mint az orvosi látlelet mondja Krausz 30 napig eheti a betegsegélyző kosztját. A vizsgálat megindult, melynek hivatása lesz kideríteni, hogy a verekedők közt melyik volt a tettes. * Mindenesetre részünkről nagyon elitéljük a csúnya —- intelligensebb emberekhez nem illő —- utcai verekedést s reméljük, hogy a közigazgatási hatóság is érzékeny bírsággal fogja a szerep= lök kedvét elvenni a?, utcai botrányok rendezésétől, HIRE k. Tisztelettel felkérjük t. olvasóinkat, hogy az előfizetési dijat illetőleg hátralék&ikatbe- küldeni sziveskedjenek, A kiadóhivatal. Mátészalka, 1911, julius 17, Nagyvásár. Országos vásár volt ma városunkban. Kissebb nyári nagyvásár, minden jelentőség nélkül. S mégis ahogy köteiességszerüen végig sétálunk a sátrak és a zsibongó tömegek közt, önként eszünkbe jut a régi hires szálkái nagyvásárok ideje. Ma már amikor városunk és vidékének kereskedelme fellendült, ma amikor — talán a mézeskalácson kivid — minden kereskedelmi és iparcikk bármikor kapható s a létesített vasút hálózat utján könnyen megközelíthető, letűnt a nagyvásároknak is közgazdasági jelentősége. — Csak itt- ott csiklan meg a múltak patinája, ami emlékeztet a régi szálkái vásárokra. Déli óra van, A nap forró sugarai áttörik a rettenetes porfelhőt, mert ma szekérforgalmon kivül a szél is segíti elviselhetetlenné tenni a rettenetes port, mely az eladók izzadt képére lerakódik s nevetésre késztető arccal kiabálnak, dicsérik portékájukat. Jóformán már kész a vásár. A nagyságos asszony már megvette a.szitáját, vagy a szükséges fakanalat, a fiatal ur babájának a debreceni lángost, a gebei legény pedig a nagy képes szivet, Odébb a „Grand varietéeirkusa* bo= htoi veri a nagy dobot, forog a „ringlspiU dévajkodnak a jó falusi; leányok, körülöttük nagy csoport nézi a libbenő szoknyát sämig bámul a vásári zsebvágó fosztja meg valamelyiket pár garasától. — jönnek, mennek a falusiak, már megitták az áldomást — hisz főleg azért jöttek be — s összefogózva, hangosan dalolva mennek egyik teber- nától, a másik korcsmáig. Rósz vásár volt, panaszkodnak az emberek, majd „felpakkolnak“ a szekérre, el- szélednek s a nagyvásár emlékéül semmi sem marad itt más, csupán csak egy pár bevert koponya és por, soha le nem ülle- pedő hagyományos szálkái por , , , netesen, hisz megőrjítesz . . Inkább felelj! ,az az ne felelj ! Hisz úgysem mondasz igazat. És tudod-e mikor tudtam meg azt ? Akkor amikor az a másik is kezdett érdekelni, az a másik, aki csak azért akarta szerelmed, hogy aranyaiddal, ragyogóvá tehesse az ő szűk, kapzsi lelkét. S te a külgő által csábítva, bementéi az ügyes csapdába. Megvagy ijjedve ? No ne néz rám oly ijjed- ten Fantom, hisz még nem hagyott e! . . Most jutattál vele olyan helyzetbe, amilyenben én voltam Te veled. Amikor én neked panaszkodtam, s kérdeztem mit akarsz azzal is, kikacagtál s bolond féltékenynek neveztél. Nem vetted észre fájdalomtól halálsápadt orcámat, nem, ha- I nem kikacagtál. Most azután te leszel abban a helyzetben, amiben én voltam. Most a te preád lesz sápadt, te leszel a szomorú, te fogsz éji pilleként a tüzbe repülni vakon s te fogod megégetni aranyos szárnyaidat. Te fogsz zokogva boldogságod romján e földön heverni s nem lesz senkinek egy jó szava sem hozzád. Kikacagsz ? azt mondod sohse lesz az igy?! Lehet, lehet nagyon igazad lehet, Hiszen te neked jéghideg a szived, nem hisz,el senkinek, nem tudsz szeretni. Legalább ezeket mondtad, nekem. De vájjon igazat mondtál-©.?• Ingatod fejed? Tehát igaz, nem, hiszem, csak kérkedtél vein© . . Most azután te jutottál az én helyzetembe ? Lehetetlen, hogy szőke fürtös fejed mégnem pihent volna vágyón, remegve senkinek a keblén. Nem fonódott hófehér puha karod bársonyos; szorítása senki nyaka köré. Nem simultál szerelmesen észbontó alakoddal senkihez,; mert nem tudsz szeretni , , Igen nehány héttel ezelőtt még azt mondtad! nekem, de most? most már érzed, ugye, hogy van szived ? Most már kezded sejteni mi a szereiéin ? Vagyha nem érzed fogod érezni, óh bár é- reznéd. Szaggatná lelked az a nagy, emésztő fájdalom, ami az enyémet, érezned tg is mit tettél velem. De most már ne kínozz- tovább. Távozz úgy ahogy megleptél, távozz te kegyetlen, te édes. Távozz Fantom, ne szedd, ki gúnyos, mosolyoddal csontjaimból az erőt. Menj . . .. Könyörgök . . menj kegyetlen a szived, kegyetlen a. lelked, menj menj! Csak azt a vérszinü rózsát hagyd itt nekem azt az utolsó jelét vonzalmadnak s azután menj. S mig te ama másikkal fogod lelked gyönyörbe ringatni, amíg a másik gaztolvaj módjára meglopja biborajkad. mézét amig te önfeledten, borulsz annak hazug karjaiban, addig én a messze- idegenben, ráborulok arra a száradt virágra s belefojtom csókjaimmal lelkem szent fájdalmát és sírva zokogom a te neved; Édes. Mert most m,ár érzem, mennyire szeretlek, vágyódom utánad . . Szeretlek I mint nap a csillagot; szeretlek mint a virág az. éltető esőt; szeretlek forrón, szilajön szent imádattal . , . Szeretlek: Te átkozott . . te édes, t© boldogító, te gyötrő, te csábos, te gúnyos! Szeretlek és gyűlöllek, mert lelkem, pokolra, szédíted
