Református Kollégium, Marosvásárhely, 1941

Gulyás Károly, aki 35 évet töltött a művelődés szolgálatában Marosvásárhelyt.

Madách Imre „Ember tragédiája“ tizennegyedik színét egy csodálatos képpel vezeti be. Az életet zúgó tenger-árhoz hasonlítja, amelynek minden felbukkanó habja egy külön világ, s tova hömpölygő hullámait lehetetlen szűk rendszer mértékébe zárni, mert ez az élet csak önmaga korlátozza önmagát, az ember pedig — e mindig új és mindig régi élet határköveinél megállva — egyebet sem tehet, mint hallgatja igéző dalát. Ez a kép tűnik fel lelkemben most, amikor tisztelettől, hálától és szeretettől vezérelve arra a férfiúra gondolok, aki 35 évi könyvtárosi és tanári pályájának magaslatán egy pillanatra megpihenve, megáll, végig tekint élete tengerén, és hallgatja annak zenéjét.

Gulyás Károlyban szerencsésen találkoznak a tudós könyvtáros és a pedagógus tulajdonságai. Alig érkezett meg a marosvásárhelyi kollégiumba, máris a Teleki théka könyvtárosa lett. Cs. Szabó László szerint annak valóságos őre, Szent Pétere volt 35 éven át, s tanári és művészi elfoglaltsága mellett is elmondhatjuk, kevesen érezték valaha is annyira izig-vérig élethivatásuknak azt a munkát, ahová a végzet állította őket, mint Gulyás Károly a könyvtárosságot. Könyvtáros volt a szónak legteljesebb és legnagyobb igényekkel fellépő értelmében. Szeretettel gondozni a ránk maradt könyvek és iratok tömegét, felismerni eredeti sajátságaikat, helyre állítani természetes egybetartozásukat, beleélni magunkat létrejöttük és további sorsuk szerves folyamatába, egyszóval elmerülni tanulmányozásukban, hogy a tudós munkát — amennyire emberileg lehetséges — elősegíthessük, ott sem maradni adósok önzetlen jó tanáccsal, ahol a legjártasabb kutató is elakad, — ebben látta Gulyás Károly a jó könyvtáros igazi feladatát. Érdemes kutatók egész sorát segítette hozzá eredményeikhez, miközben maga is igen sok értékes anyagot tett közzé, s így méltán tarthat számot a legnagyobb megbecsülésre.