Református Kollégium, Marosvásárhely, 1939, 1940
34 folja meg a feledés telét. Hát még ezen a tavaszon, amikor a föld, amelyből vétettek és amely visszavette őket, az ő nagy magyar lelkűk szerint született újjá ! Ó, a lélek ! Különös gyermeke e csillag' nak: éltető levegője nem anyagból való és üdítőbb az erdő ózonénál, mert a neve: szabadság! Hányán hajtották már akár a legböl- csebb fejet is halálra, lakolni az indulatos vágyért, hogy újra szabadok lehessenek! Mekkora kincs lehet a szabadság, hogy olyan rettentő halállal és meggyalázó szándékkal torolja meg a zsarnokság, ha valaki népének vissza akarja szerezni! S milyen ősi, egészséges ösztöne a népnek, hogy a szabadság ellen vétőket, az elnyomókat és pribékjeiket olyan mély megvetéssel sújtja, sokszor századokon keresztül ! Hála a Gondviselésnek, nemcsak a szolga születik szolgaságra, a szabad lélek is szabadságra termett. Török János, Horváth Károly és Gálfi Mihály a maga életformájának lendületében, tehát nem véletlenül lett a szabadság vértanúja, A szabadságot ismerni, szeretni kell, ha elveszett, újra el kell képzelni és elkégzeltetni: sugallani kell a népünknek, végső fokon testi pusztulásunkkal is, hogy megtört homlokunkon az egyéni jegy a közösség jelképévé váljon, a fölismert legfőbb Jóé! A három vértanú volt ezen a városon s Erdélyországban a legmagyarabb jelképhordozó, torkukon a népszabadság fojlott el hóhérkézen, mikor egyetlen szép életük hajlott e tavaszi sírba a legnagyobb szépségért, a magyar szabadságért! Kedves testvéreim, akik elé itten 22 sötét éven át meredt ez az emlékoszlop, valamennyien nagyon is megtanultuk e sírjel értelmét ! Mély aléltságunkban, megalázottságunkban, a börtönökben, ahol merészebbjeink sínylődtek, a szegénység magányában, vagy a téboly és halál napi közelségében sokszor mondhattuk el: Török János Horváth Károly és Gálfi Mihály egy lépéssel mindig előttünk jártak ! Ügy állt itt az ínséges kisebbségi magyar előtt ez az emlékoszlop, mint a legnemesebb szemrehányás: lám, mi megpróbáltuk a honfiúság legigazabb, végső tartalmát és értelmét, amelynek Petőfi is megszállotja volt itt a közelben: a vértanúságot! Értünk búsul a hon s nem mi a honért! Nem alkudtunk sem a hatalommal, sem önmagunkkal és ha egyebet nem is értünk volna el, legalább félni tanítottuk a rabtartókat rabjaiktól! Pedig talán egyebet is elértek ők, e város és a székelyföld legnemesebb szülöttei! Török János teológiát adott elő a református főiskolán, magas szinten az Isten igéjét magyarázta a székely ifjúságnak, még akkor is, amikor megtöretett a teste a szabadság istenéért. Végső fokon mi a teológia? Az eszmény élete, még a földi halál után is. Gálfi Mihály a jognak volt önfeláldozó példája, az igazságnak Edény magyarja és fiatal társuk, Horváth Károly, aki ezt a mi
