Református Kollégium, Marosvásárhely, 1936, 1937, 1938
szes ünnepélyeken Kiss Pa.ll, tanár tartotta. Végül junius 25-én ünnepélyt tartottunk a tanév bezárása alkalmával, amikor Kováts Benedek/ vallástanár imája után Ma,gy Endre, igazgató mondott ünnepi beszédet. Fenti ünnepélyeken kivül résztvettünk november 6-án Petra Raref emléktáblájának leleplezési ünnepélyén, február 27-én, a városi ünnepségen, április 23-án az országőrök felavató és a fák ültetésének ünnepén, a május 10-én a hősök napján és junius 8-án a városi ünnepélyeken. 14. Egyházi főhatóságnak ebben az iskolai évben főgimnáziumunkat nem látogathatta meg. Mint kollégiumunknak és a helybeli református egyházközségnek közös ünnepét, felemlitjük február 5-ét, amikor kollégiumunk igazgatója a református egyházközség főgondnoki tisztében iktattatott be. Kedves ünnepe volt még intézetünknek julius 1-én, amikor a 10 évvel ezelőtt érettségi vizsgálatott tett ifjúk látogatták meg nevelőintézetünket, összegyűjtve azokat a tanuló társukat is, kik az alsó tagozat elvégzése után távoztak el körükből és szenteltek néhány órát intézetünk falai közt eltöltött életünk és tanulmányunk emlékének. 61