Református Kollégium, Marosvásárhely, 1934, 1935

nyelmesebb és anyagilag előnyösebb helyzetből vissza kollégiumunkba. Ennek szolgálata, tisztes hagyományainak ápolása, hírnevének emelése volt mint tanárnak legmesszebblátó célja.

Mint tanár legfőképen módszerének alaposságával és biztosságával tűnt fel. Ennek keretében bizony néha aprólékosnak, néha kissé túl- szigorunak tűnt fel. De ezzel szemben hányszor hallottuk a hála és elismerés szavát volt növendékeitől, akik a tőle nyert alapon az egyetemen és műegyetemen biztos sikerrel haladhattak előre. Milyen kedves jelenetek voltak, mikor a 10, 25, 35 éves találkozók alkalmával előszedegette gondosan megőrzött osztályozó füzetjeit és ilyenkor sokszor már országos viszonylatban is vezető szerepre emelkedett egyénekről derült ki, hogy a mennyiségtan csak ment, de a fizika csak évvégére lett elégséges; vagy hogy a fizikából nem volt baj, de a meny- nyiségtanból javítani kellett: hogy is ne, hiszen ekkor meg ekkor — pontosan felvolt jegyezve, hogy mikor, — nem volt meg a feladata, vagy ekkor meg ekkor x. vagy y. dolgozatából másolta le dolgozatát stb. stb. Ezeket nem engedhette meg a kollégium becsülete, hogy nézhette volna el hát 0, hiszen akkor érdemes lett volna arra. — mint rriondani szokta, — hogy semmire se becsüljék tanítványai.

Mint embert a szilárd kálvinista hit, egyszerűség és barátkozó természet jellemezte. Napi munkái végeztével, amiben a következő napi lecke gondos előkészítése is bennefoglaltatott, rendesen sétára indult. Nagyot, nagyot sétált és a séta legtöbbször kedves barátkozással végződött.

Nyugalomba vonulása után a két temető között kedves, egyszerű családi hajlékot rendezett be, melyben feleségével együtt megelégedéssel élt. A kollégiumba sokszor fellátogatott. Minden kollégiumi ünnepségen résztvett, de köznaponként is be be nézett, megkérdezte, hogy megy a munka és egy egy biztató szóval, olykor könnycseppel szemében távozott. Napjainak nagyobb részét otthonában töltötte, ahol min" dig várta és szeretettel fogadta barátait. Ebből a kedves kis otthonából indult el utolsó útjára is. Barátai, kik alapítvánnyal örökítették meg nevét, — karjaikon vitték a koszorúkkal megrakott koporsót. A kollégium tanítványai távollétében csak munkásait és két kis harangjának búcsúztató szavát küldhette el a gyászszertartásra.

Tanári működésének emlékét kollégiumunk története mindörökre tisztelettel, tanártársai, ismerősei és volt tanítványai hálával, tisztelettel és szeretettel fogják megőrizni.

Nagy Endre.

34