Református Kollégium, Marosvásárhely, 1932, 1933
1897 szeptember 1-ig a helybeli izraelita elemi iskola tanítója volt, mig végre 1897 szeptemberében a Református Kollegium elemi iskolája hívta el ideiglenes tanítójának és megbízta jurátusi tisztségek teljesítésével az internátusbán. Kollégiumunk elemi iskolájának több mint félszázadon keresztül theológiát végzett papjelöltek voltak a tanítói, internátusának jurátusai, kik a tanítói oklevelet is megszerezték. Ezek számára egy kis pihenőt jelentett e tisztség, mig tanulmányaik befejezése után egyházközség után nézhettek. A múlt század 90-es éveiben azonban már a theológiát végzett ifjaknak alkalmuk kezdett nyílni, hogy tanulmányaik végeztével azonnal egyházközségek kötelékébe léphettek át, a kollégiumoknak tehát szakítani kellett a hagyománnyal és a tanítóképzőt végzett ifjak közül kellett kiválasztaniok az elemi iskolák munkásait. A mi kollégiumunk 1890 ben alkalmazta ez első tanítóképzőt végzett tanítót és Vargha Géza időrendben a harmadik tanítója volt elemi iskolánknak. Három évi működés után a kollégium elöljárósága állásában véglegesítette. Tanítói működése mellett a kollégium segédpénztárosi tisztét is vállalta és betöltötte a világháború kitöréséig. A világháborút a csendőrség kötelékében szolgálta, majd visszatérve kollégiumunkhoz, tanítói tiszte mellett előbb konviktusi gazdává, majd 1921 Julius 1 - tői kezdődőleg a kollégium pénztárosává választatott. Utóbbi tisztét haláláig viselte. Kollégiumi tisztségein kívül tekintélyes szerepet foglalt el a város társadalmi életében. Több kisebb megbízatás mellett a marosvásárhelyi református egyházközségnek tanácsosa, az Úri Kaszinó gazdája, a Tornaegylet gondnoka és a Kemény Zstgmond Társaság pénztárosa volt egyidőben. Vargha Géza annak a jobb kornak volt gyermeke, amelyben az ifjak általánosabban tudtak önzetlenül lelkesedni és a férfiak lelkesedéssel tudtak munkálkodni. Innen volt a nagy lelkesedés és szeretet lelkében kollégiumunk iránt, mely az életet jelentette számára. Családjával, tanítványaival és barátjaival szemben a szív embere volt. Családi körének melegét az önfeláldozó feleség páratlan gondoskodása és korén elhalt egyetlen kis fiának emléke szolgáltatta. Sok száz tanítványa, kiknek egy része ma már deresedő hajjal emlékezik vissza a jó „Varga bácsira“, mind tanúságot tehet arról, hogy a jó Isten azzal a különös tehetséggel áldotta meg. hogy a sziveken keresztül ültethesse át a lelki nemesítést tanítványaiba, vagyis a tanító mesterré emelkedett benne. Tanítványai mellett barátaiért, tiszttérsaiért élt. Barátsága az önzetlen, áldozatos barátság volt, mely mindig adott és sohasem követelt. Egyszerűsége, közvetlen egyénisége a társadalomban is tiszteltté tette, életével példát szolgáltatott arra a ma már szinte csodaszámba- menő eseményre, hogy életének nem a cim adott rangot, hanem egyénisége szerezte meg a megbecsülést. Áldásos életéből mindig szeretet sugárzott; ez szólt hozzánk szeméből, az ajkairól, midőn váratlanul súlyosra fordult betegsége miatt irodájában tőlünk elbúcsúzott, mindenét reánk bízta, mig ismét átveheti tőlünk. Magunk sem hittük, hogy az örökkévalóságban kell elintéznünk ezt az utolsó elszámolást. Emlékét tisztelettel és szeretettel őrizzük. Nagy Endre s. k. 39
