Református Kollégium, Marosvásárhely, 1921
— 5 a hódmezővásárhelyi főgimnázium 1888—89 évi értesítőjében jelent meg. Ezeken kívül több cikke jelent meg az egyházi és társadalmi folyóiratokban s tudományos kérdéseknek szabad előadások utján való terjesztése által is hasznos tevékenységet fejtett ki. Neve, egyénisége ismert és köztiszteletben álló volt a városon és vidéken, de legmelegebben övéit vonta magához. Első házasságának felbomlása után 1894 szeptember 7-én másodszor, majd nejének és két kis fia közül az egyiknek elhunyta után 1897 junius 7-én harmadszor nősült. Feleségén és fián kívül ebből az utóbbi házasságból született három leánya tette teljessé és boldoggá a családi kört. Csendes, megértő otthon volt ez, amely elfeledtette az élet minden gondjait s melyben a család minden tagjának egységes munkája feleslegessé tette nemcsak a jelennek gondjait, hanem a jövőnek aggodalmait is. Szeretet fűzte szorosan egymáshoz e ház minden tagját, ez volt az, amely utolsó éjszakájára magához vonta a távol idegenben tanuló fiát s melynek szétszakítása Isten legnehezebb próbája volt a feleségét és gyermekét utolsó percig ölelő férjre és családapára. Temetése a város közönségének nagy részvéte mellett február 5-én ment végbe. Az egyházi szertartás után Szabó József tanár a kollégium főbejárata előtt, Gulyás Károly tanár a sírnál mondott búcsúbeszédet. A kollégium begyűlése után az első órában minden osztályban külön méltattuk emlékét s annak megörökítésére tanártársak és tanítványok közt házi gyűjtést rendeztünk, mely a Marosvásárhelyi Takarék 500 L. adományával 2700 Leire emelkedett s amely örökös alapítványként őrzi emlékét kollégiumunk alapítványai sorában. A megboldogult a református temetőben pihen már „poraink örökös hajlékában.“ Emlékét nemcsak mi tanártársai, hanem 42 esztendőnek tanítványai őrzik és áldják s miközben elhunytéban nemcsak a kollégium, nemcsak a református egyház, hanem az egész erdélyi magyarság veszteségét siratjuk, ez az éghez emelkedő sóhajunk: „Boldogok, akik megtartják az Ő parancsolatait, hogy joguk legyen az életnek fájához /“ Nagy Endre.
