Református Kollégium, Marosvásárhely, 1916
— 7 — munkát az oláh harcztérről napról-napra érkező győzelmi hírek felemelő hatása alatt szorgosan, bízalomteljesen folytattuk, míg aztán örömünk ismét bánatra, hangos jókedvünk néma gyászra fordult arra a lesújtó hírre, hogy jóságos, öreg királyunk, I. Ferencz József, 1916. év nov. hó 21-én elhunyt. Intézetünk, mely az elhunyt nagy királyt egykoron falai között üdvözölhette, az egész országgal együtt gyászolt és templomainkban tartott gyászistentiszteleten az, ifjúsággal együtt vettünk részt. De hadd emlékezzünk meg ebben az órában is megdicsőült apostoli királyunkról, ki egyaránt méltó az apostolok dicsőségére úgy is mint bölcs uralkodó, úgy is mint sokat szenvedett ember. Uralkodásának kezdete és vége között két ellentétes világnézet szakadatlan harcra hullámzik; ifjúságában vallott politikai felfogását a történelmi események hatása alatt teljesen meg kellett változtatnia és új, teljesen ellentétes elveket kellett követnie. Ha uralkodói pályá ónak ívelését a történelmi tárgyilagosság szemével nézzük, ámulattal kell csodálnunk az önmérséklésnek, önuralomnak, az igazi bölcsességnek azt a mértékét, mellyel a végletek harcában mindig ura maradt a helyzetnek. Ha a művészetek sarkalatos tétele az ellentéteknek harmóniába való olvasztása, úgy I. Ferencz József az uralkodás utolérhetetlen művésze. És hogy leszáll hozzánk az uralkodói művészet magaslatairól, mikor végig kisérjük emberi szenvedéseinek kálváriáján. A hatalmas király, a fiát vesztett atya, a hitvest sirató férj és sokat csalódott ember fájdalma által meghitt barátunkká, küzdő társunkká lesz, kinek lelki alázatosságát, néma szenvedését megilletődve, mélységes tisztelettel szemléljük. Ha a férfi jellem próbaköve a legnagyobb megpróbáltatás méltóságteljes elviselése, úgy I. Ferencz József jelleme a gyémántnál is szilárdabb. Isten kegyelméből való uralkodó és ember. És egy hosszú, küzdelmes élet után úgy halt meg, mint egy próféta: látta a jövőt. Mint ifjú látta a pusztulást, mint aggastyán a feltámadást; látta a dicsőségesen feltámadó Magyarországot, mely fényt és babért hozott magára és ő reája; látta hazánkat, mely egykoron porig alázva most a világégés orkánjában a dicsőség fényében világtörténeti jelentőségre emelkedett. Mortuos plango. Elsirattuk jó öreg királyunkat, de könnyeink fátyolén át új fényt, új derűt veszünk észre: ifjú királyunkat köszöntjük: IV. Károly király! hozsanna Néked, ki vagy a megújhodás és a remény. Mert reméljük, hogy ifjú királyunk, kit a háború tett királlyá, egybe fog olvadni népünkkel és megérti a
