Református Kollégium, Marosvásárhely, 1915

8

hit nélkül, vallásos érzés nélkül sivár és haszontalan: az ember élete, Istennek szeretete nélkül az élet minden kincse, drágasága értéktelen lim-lom, meg kell értenetek a zsoltáriró bölcsességét: „Jobb nékem a te szádnak, törvénye, sok ezer arany és ezüst pénznél.“

De ezekben az ünnepélyes percekben nemcsak az a kötelességem, hogy napjaink világra szóló eseményeiből levont tanulságokat hirdessem nektek útravalóul pályafutásotok egy újabbi szakaszára, hanem az emlékezés fáklyáját is meg kell gyújtanom, hogy együttesen áldozzunk hálával és kegyelettel két megboldogult nemes férfiú emlékének, kik egy életen át hűséges sáfárjai voltak alma materünknek, hivatott nevelői az ifjúságnak, díszei a protestáns tanügynek.

Alig hogy befejeződött múlt iskolai évünk munkája az érettségit tett ifjak elbocsátásával, gyász borult intézetünkre és ebben a csarnokban a végbucsúnak szomorú éneke hangzott fel Bedő- házy János, intézetünk egykori igazgató-tanárának, koporsója körül- Intézetünk gyászában résztvevő előkelő nagy közönség fájó érzéssé^ hallgatta a bús temetési éneket, de azzal a tanuságtétellel, hogy Bedőházy Jánosban egy talpig becsületes, az ethizálodott egyéniség magaslatán álló férfit kisér utolsó útjára. A megboldogult jellemének alap sajátosságait, a jószívűséget, áldozatkészséget és az eszményekért való rajongást szülőházából a szászcsávási nemesi kúriából hozta magával életének tövises útjára. Ezeket a talentumokat nem ásta el,, mint a példabeszédbeli lusta sáfár, de nem is fecsérelte el, hanem gyarapította és juttatott azokból tanítványai, tisztelői és barátjai igen nagy seregének.

Intézetünk felvirágoztatásáért, szellemi és anyagi erejének fejlesztéséért 22 évig tartó tanárkodása alatt igen sokat küzdött és fáradott. Széleskörű nagy ismeretgazdagsága úgyszólván minden tantárgy tanítására képesítette. És tanítása sohasem volt szürke, a szűk keretek közt el nem laposodott, hanem egész egyéniségének megfelelően emelkedett, magasan szárnyaló volt. Stílusának ragyogása, előadása elegantiája magával ragadta tanítványait és azok szívesen hallgatták, gyönyörködve azokban a felséges távlatokban, melyeket ő a tudás világában feltárt előttük. Tanári kathedráját nem is tartotta soha a szűkös kenyérkereset silány alkalmatosságának, hanem az eszményi tanok szószékének, honnan az emberi kicsinyességeken, gyarlóságokon felülemelkedett nagy szelleme a művész ihletével hirdette az élet örök érvényű