Református Kollégium, Marosvásárhely, 1915

— 81 ­16. „1877-ben volt VIII. és VI. o, tanulók“ alapítványából 400 kor. kamatja 16 kor. egy VI. és egy VIII. o. tanuló közt osz­tandó ki. Kapnak: Molnár László VI. és Ziegler Károly VIII. o. t. 8—8 koronát. 17. „1880-ban érettségit tettek alapítványa“ 32 kor. kamatja szegény jó tanuló fiuk jutalmazására fordítandó. Kapják: Szepessi József VII. és Biró László VI. g. o. tanulók. 18. „Fodor Emma alap“ 1439'38 kor. összegének kamatai részben tőkésítésre fordittatnak, a másik rész, 2879 kor. a mező- madarasi Pataky Ágotha iskolában tanuló szegény gyermekek ruházatára fordítandó. 19. „Gimnáziumi tanulók hadi kötvény-alapja“ 900 kor. ösz- szegének kamatjai olyan tanulók segélyezésére fordítandók, akik a háborús állapot következtében arra leginkább rászorultak. Kap­ják : Biró József és Farkas Dénes, katonai szolgálatot teljesítő VII. g. o. tanulók. 20. „Hildebrand József alap“ 16 kor. kamatja azon VIII. o. tanulónak adandó ki, aki jogi pályára készül és jól tanul. Ilyen tanuló hiányában az alumnus tanulók díjainak fedezésére fordít- tatott. 21. „Horváth József alap“ (alapító Gálfy Sándor ref. lelkész) 450 kor. összegének kamatai a görög nyelvben kiváló tanuló jutal­mazására fordítandók. Az időközi kamatot, 1F35 koronát kapja Kacsó Sándor VI. g. o. t. 22. „Horváth Kálmán alap“ 40 kor. kamatja egy VII. és egy VIII. g. o. ref. vallásu tanulónak adandó ki egyenlő arányban, ki erkölcsös, kifogástalan magaviseletü és jó tanuló. Kapják: Ziegler Károly VIII. g. o. t. és Kiss Pál VII. g. o. t. 20—20 koronát. 23. „Horváth Mihály alap“ 16 kor. kamatja azon VI. g. o. tanulónak adandó ki, aki a hazai történetben és magyar iroda­lomban legjártasabb. Kapta a végzetes napon: Molnár László VI. g. o. t. 24. „23 tanulótárs alap“ 10 kor. kamatja egy I. g. o. jó igyekezető tanulónak adandó ki. Kapja: Kiss Béla I. g. o. t. 25. „Ilosvay Gyula emlékére tett alapítvány“ 2 kor. kamatja azon ref. vallásu VII. g. o. tanulónak adandó ki, aki a vallásból a legkiválóbb. Kapja: Csinádi Jenő VII. g. o. t. 26. „Izraelita egyháznak Kemenes Mór, hősi halóit halt tanító emlékére“ létesítendő alapítványának 40 kor. kamatját kapják: Flesch Dezső VII. és Flesch György VI. g. o. tanulók. «

Next

/
Thumbnails
Contents