Református Kollégium, Marosvásárhely, 1915

Jutalmazások, ösztöndíjak. A) Kollégiumi alapból. 1. „Erénydíj“ 100 K. Néhai dr. Dósa Miklós koll. gondnok kezdette volt adni és haláláig adta oly tanuló számára, aki mind magaviseletre, mind tanulásban való szorgalma és előmenetele által kitűnik társai sorából. Aki itt az iskola falai közt fiatal éle­tével, fejlődő jellemével és értelmével biztosítékot nyújt arra, hogy majd a magyar társadalomnak egyik fenntartó elemévé válik, büszkén fogunk hivatkozni rá, hogy egykor tanítványunk volt. A nemes kezdeményező után 1884. éven kezdve adta a díjat mlts. Kemény Domokos br., kollégiumi főgondnok úr és annak alapjául szolgáló tőkét letevén, biztosította a jutalomdíjnak fennmaradását. Jelöltettek: Muzsnay László, Pálffy Gyula, Ziegler Károly Vili. g. o., Filep Jenő, Münz Frigyes, Pálffy Miklós, Tollas Ferenc VII. g. o.. Kacsó Sándor, Flesch György, Tar Mihály, Keresztes Pál VI. g. o. és Császár Kálmán, Csíki Lajos, Zeyk Domokos, Zólyomi Jenő V. g. o. tanulók. A tanári kar megállapodása alapján kapja: Muzsnay László VIII. g. o. tanuló. 2. Bátory József, hősi halált halt tanár emlékalap 1037*21 kor. összegének kamatai mennyiségtani pályamunka jutalmazására fordítandók. Az időközi kamat 11.35 korona ezen célra fordit- tatott. 3. „Biás—Kovács'alap“ 8 korona kamatja egy vagy két ma­gát kitüntetett szegény sorsú I. g. o. tanulónak adandó ki vallás- külömbség nélkül. Kapja Szabó Samu I. g. o. t. 4. ,,Bod Károly-alap" 8 korona kamatja, minthogy a torna­tanítás szünetelt, alumnus tanuló dijainak fedezésére fordíttatik. 5. „Bolyai—Gauss-alap" 13‘39 korona kamatja a négy felső osztály növendékei közül a mennyiségtanból legkitűnőbb tanulónak adandó ki. Kapja: Pálffy Gyula VIII. g. o. t.

Next

/
Thumbnails
Contents