Református Kollégium, Marosvásárhely, 1915
kormányképviselő 1915. november 22-, 23- és 24-éri íá'tögaffa meg intézetünket. Az egyes osztályokban tett látogatásai és äz ügyvitel megvizsgálása után tartott bizalmi értekezleten elismeréssel! nyilatkozott a tanártestület buzgó és sikeres munkásságáról. Nevelés, tanulmányi és fegyelmi állapot. Sok oldalról elhangzó panaszokkal szemben, hogy a háborús évek alatt meglazult a tanulók körében a fegyelem, örömmel állapíthatjuk meg, hogy ifjúságunk egészénél sikerült a kellő fegyelmet megtartani. Fegyelemlazulásról nem szólhatunk. Legfeljebb a Vili. g. osztály egyik- másik növendékének a viselkedése volt a 11. félévben közvetlenül a népfölkelőí bemutató szemle előtt szabadabb; súlyosabb fegyelmi vétség nem fordult elő- A tantárgyakat úgy az első, mint a 11. félévben igen csekély óraredukcíó mellett kellő terjedelemben tanítottuk. A tanulmányi eredmény a statisztikai adatok alapján a múlt évekhez viszonyítva haladást mutat. Megtartottuk a módszeres, az ellenőrző és osztályozó értekezleteket, amelyek határozatai és megállapodásai folytán a kellő siker elérését biztosító intézkedéseket megtettük. Ifjúságunk vallásos nevelésére kellő gondot fordítottunk; a református növendékek az őszi és tavaszi hónapokban minden vasárnap megjelentek a várbeli nagytemplomban s a Gecse-utcai kis templomban. A téli hónapokban pedig a díszteremben tartottuk az istentiszteletet. A konfirmált felsőbb osztályú növendékek tanáraikkal együtt az Úr asztalához is járultak. Kellő vallásos nevelésben részesültek az idegen felekezetű tanulók is. A tanítást minden nap imával kezdtük és imával fejeztük be; a tanulók valláskülönbség nélkül rendre imádkoztak Istenhez könyörögvén, hogy a harcban álló vitéz katonáinkat óvja bajtól és veszélytől s adjon győzelmet hősi fegyverüknek. A Magyar Ev. Diák Szövet- ség városunkban tartott X. nyári gyűlésén tanári vezetés alatt több tanítványunk vett részt. Ifjúságunk önmunkássága. A Mentovich Ferenc Ifjúsági Önképzőkör munkássága ebben az iskolai évben is szünetelt, de tanárkarunk pályakérdésre tűzött ki díjakat. Ezekre a pályakérdésekre több pályamunka érkezett be, ami örvendetes bizonyítéka annak, hogy ifjúságunk a lefolyt iskolai évnek megszaporodott munkája és több gátló körülmény dacára is dicséretre méltó önművelést fejtett ki. A pályázatok eredményéről az Értesítő más rovatában számoltunk be. Iskolai ünnepélyek. A szokásos egyházi és nemzeti ünne-