Református Kollégium, Marosvásárhely, 1914
— 31 — Hiszen ők úgy is tudták ezt, mert annak a hazának szent bölcsője, őseink mellett nekik lett szép virágos temetőjük. Vagy ezeknek ? A kik a mi körünkből, a mi családunkból mentek a haza hívó szavára, életük adóját leróni . . . ? Azok, a régiek, legalább a szent földbe tértek pihenni. Ezek e maiak, a mieink, a haza határain túl szentelték meg vérükkel, életükkel az idegen földet. Csak lelkűk, a hősi lelkűk szállt haza. Vájjon az a szabadság fája, melyet a márciusiak kihűlt vére, kihűlt szive, oly erősre növelt, nem fogja most már az uj vérből, idegen földön hullott drága magyar vérből új hajtásait ott is megindítani . . . ? Kossuth Lajos 1849 márc. 15-én azt mondta imájában: . . . Tartsd meg uram a szabadság fáját s engedd, hogy a kiömlött ártatlan vérért, a kiszenvedett népeknek dúsan megteremje gyümölcseit ! Isten segíts, Isten könyörülj ! . . . A történelem ismétlődik. Annak a bujdosó szent léleknek— ki abban is hasonlít a szentekhez, hogy emlékét sárral dobálták meg — Rákóczinak szabadságharca, 1707-ben itt Maros-Vásárhelyt, azután Ónodon, ugyanazt a I labsburgházat detronizálta, melyért a kurucok fiai és unokái Mária Terézia örökösödési háborújában vitám et sanguinem áldoztak, részben ugyanazzal az ellenséggel a franciával szemben, mely azelőtt szövetségesük volt. A március idusza szabadságharca 1849 ápr. 14-én ugyanazt az uralkodót tette le a trónról, a kiért most, hatvanhat év múlva, az orosszal, ennek az uralkodónak akkori szövetségesével szemben, ugyanaz a Magyar- ország, minden vérét, életét áldozza s a kinek akkor még föl nem kent személye, most eggyé vált a haza fogalmával ! A történelem ismétlődik, Akkor is, a haza hívására otthagyták a diákok az iskolapadokat, hogy a tudományok múzsáihoz hűtlenekké válva, a haza szolgálatába szegődjenek. Most is, még itt vagyunk együtt e teremben mindnyájan azok, a kik a múlt év őszén buzgó imádsággal kértük az Istent, hogy vigye győzelemre fegyvereinket. De még sem. Tanáraitok közül —■ nemes tanulóifjúság, már hiányoznak néhányon. A haza hívta el őket. És nemsokára a ti soraitok is meg fognak ritkulni, nehányan szintén elmennek közületek, mert azokat is hívta a haza. És bár elszorult szívvel, de büszkén nézünk reálok, ti katonadiákok. Reméljük, hisszük és tudjuk, hogy nem lesztek méltatlanok azokhoz az 1848—49-ki diák őseitekhez, nem lesztek méltatlanok ehhez az alma materhez, nem lesztek méltatlanok a m igy.rr névhez, S míg ti
