Református Kollégium, Marosvásárhely, 1914

— 134 — a latin, görög, mértan, számtan (a 11. g. o.-ban) és filozófia heti óráit redukáltuk 1—2 órával; márciustól kezdve szünetelt a görög­pótló rajz és szépírás tanítása; a testgyakorlat tanítása az egész évben szünetelt a tanárok hadiszolgálata miatt. Az előbbi évek átmeneti nehézségeit leküzdvén, ifjúságunk fegyelmi viszonyaiban is bizonyos haladást észlelhettünk a lefolyt iskolai évben. Megtartottuk a módszeres, ellenőrző és osztályozó értekezleteket, amelyeken részint a végzendő munka mikéntjét s a célhoz legbiztosabban vezető utakat, módokat fontoltuk meg, részint pedig a hanyag tanulókat több szorgalomra intettük, a tö­rekvőket buzdítottuk és megérdemelt dicséretben részesítettük a kiválókat. Ahol szükségét láttuk, ott a szülőkkel is megbeszéltük a tanuló boldogulásának s haladásának lehetőségeit; jóindulatú tanácsainkat a szülők a legtöbb esetben meg is szívlelték. Ifjúságunk vallásos nevelésére kellő gondot fordítottunk; a református növendékek az őszi és tavaszi hónapokban minden vasárnap megjelentek a várbeli nagytemplomban s a Gecse-utcai kis templomban. A téli hónapokban pedig a díszteremben tartot­tuk az istentiszteletet. A konfirmált felsőbb osztályú növendékek tanáraikkal együtt az Ur asztalához is járultak. Kellő vallásos ne­velésben részesültek az idegen felekezetű tanulók is. A tanítást minden nap imával kezdtük és imával fejeztük be; a tanulók valláskülönbség nélkül rendre imádkoztak Istenhez könyörögvén, hogy a harcban álló vitéz katonáinkat óvja bajtól és veszélytől s adjon győzelmet hősi fegyverüknek. A Magyar Ev. Diák Szövet­ség IX. nyári gyűlésén tanári vezetés alatt 20 tanítványunk vett részt. Ifjúságunk önmunkássága. A Mentovich Ferenc Ifjúsági Ön­képzőkör munkássága ebben az iskolai évben szünetelt, de tanár­karunk pályakérdésre tűzött ki díjakat. Ezekre a pályakérdésekre több pályamunka érkezett be, ami örvendetes bizonyítéka annak, hogy ifjúságunk a lefolyt iskolai évnek megszaporodott munkája és több gátló körülmény dacára is dicséretre méltó önművelést fejtett ki. A pályázatok eredményéről az Értesítő más rovatában számoltunk be. Iskolai ünnepélyek. Ebben az iskolai évben csak március 15-ének emlékére rendezhettünk ünnepélyt, sem október 6-át, sem október 31-ét, sem a többi szokásos ünnepélyt a háborús állapot­ban rejlő akadályok miatt nem tarthattuk meg. Rendkívüli tárgyak. Tanítványaink közül többen tanultak mű­vészeti rajzot az első félévben és francia nyelvet. Kiss Tamás

Next

/
Thumbnails
Contents