Református Kollégium, Marosvásárhely, 1913

géltől vasárnap estig szolgált. Igazgató, rector, s minden tanár rendeletéinek kihirdetője, tanóráiknak jelentője, aka­dályoztatásuk esetén az illető osztály örömrivalgása közt az „Oszoly“ kihirdetője; futár, küldönc és a hetes jura­tusnak, seniornak, contrascribának a hivó csengettyűvel, vagy domine apparitor kiáltással zaklatott segédtisztje. Szolgálati ideje alatt nem volt szabad letennie a szijan lógó 3 szögletü botot, mely lapjain papírral szögietjeinek mélyedéseiben viaszszal volt bevonva s a? á^ 8 felső osztály tanulóinak névsorát tartalmazta. A praeceseken, lustrákon, templomban vagy megrendelt kivonulásokon meg nem jelenőket ezen jegyezte meg s jelentette be a contrának. Auditorium; Hallgatóterem. Kettő volt; a nagy, mely­ben a házi templomozás (orgona, szószék, s a közepé­től emelkedő padsorok voltak benne), évzáró vizsgák, ünnepélyek, gyűlések s a legrégibb időkben az ifjúsági hármoniának, vagy az egész deákságnak adott pótusok folytak le, — mindig egy respiciens, praeses jurátus, vagy más öregebb deák vezetése, ellenőrzése mellett. Midőn 1861-ben az alkotmány első visszaállítása idejében a nagy Dósa Elek, Erdély első jogtudora, jogi előadásait — hosszas hallgatás után — megkezdhette; az ország minden részéből egybegyült ifjúsággal, sőt bírók, ügyvé­dek s idősebb jogászok seregével nehány évig zsúfolva volt e terem. Közben az u. n. „Apolló-sálában“ és a kir. tábla nagy termében is voltak előadások. A már csak volt auditórium és könyvtár épületet 1784-ben szenteli föl Kovásznál Sándor „Oratio ad inau- gurandum auditórium gymnasii M.-vásárhelyensis“ híres beszédével. A főépület 1802—3-ban épült. A kis-auditorium. Az 1-ső emelet alsó végén az olvasó könyvtár fölött; egy-egy felsőbb osztály tanter­méül szolgált, s azok vizsgái is tartattak benne, épült 1822-ben. Bagoly: a subscribált, újdonsült deák gúnyneve volt, s az öregebb deákok a lenézés, kicsinylés hangján nevezték igy az ágaskodó ,,úr“-aságukkal feszitő, de még sokban járatlan, szögletes első éveseket. Bakkfüiíy: szilaj tornajáték; melyben egy fiú fal, — 4 —

Next

/
Thumbnails
Contents