Református Kollégium, Marosvásárhely, 1913

Tájékoztató a maros-vásárhelyi református kollégium főgimnáziumába és internátusába való felvételről az 1914—15. iskolai évre. A jövő 1914—15. iskolai év ünnepélyes megnyitása az inté­zet dísztermében 1914. szeptember 6-án d. e. 11 órakor lesz, a tanítás szeptember 7-én d. e. 8 órakor kezdődik. Úgy azok a tanulók, kik a múlt iskolai évben intézetünkben tanultak, mint a más intézetekből jövő, vagy az I. gimn. osztályba lépő növendékek f. é. julius hó 31-ig tartoznak a felvétel iránt az igazgatóságnál személyesen vagy Írásban jelentkezni. A kik az internátusnak és a konviktusnak is rendes tagjai akarnak lenni, vagy valamelyes kedvezményt óhajtanak kapni, ez iránti folya­modványaikat a tanári karhoz címezve, az iskolai értesítővel, or­vosi bizonyítvánnyal, melyben igazolandó, hogy a tanulónak nin­csen szervi baja, szegénységi bizonyítvánnyal (ez csak a kedvez­mény iránti folyamodványhoz csatolandó) felszerelve ugyancsak f. é. julius hó 31-ig adják be az intézeti igazgatósághoz. A ked­vezmény iránti folyamodóknak jelezni kell azt is, hogy kérésük nem teljesítése esetén fizetés mellett is belépnek-e az internátusba és konviktusba vagy nem. A nyilvános és magántanulók szabály­szerű beírása, melyre mindenkinek atyja vagy gyámja kíséretében személyesen kell megjelennie, az előző évi értesítő vagy bizonyít­vány alapján 1914. szeptember 1—5-ig történik az igazgatósági hivatalban. A tanügyi és fegyelmi Rendszabályok és Utasítások 104. §-a értelmében első sorban református vallásu tanulók veen­dők fel s csak azután más vallásuak, ennek alapján szeptember hó 1-én az 1. gimnáziumi osztályba lépő tanulók közül csak refor­mátusok iratnak be, azontúl szeptember 2., 3., 4. és 5-én minden tanuló, tekintet nélkül felekezetére. E határidőn túl jelentkezőket szeptember 15-ig kellő igazolás alapján a tanári kar veheti fel, a későbben jelentkezők csak főhatósági engedéllyel vehetők fel, mely iránt a Kolozsvárt székelő erdélyi ref. igazgatótanácshoz kell folyamodni. Javító- és pótló-vizsgálatok augusztus 31-én tartatnak. Ama tanulók, akik csak egy tárgyból kaptak elégtelen tanjegyet, a tanári 14

Next

/
Thumbnails
Contents