Református Kollégium, Marosvásárhely, 1913

- 206 — időben Dr. Dékáni Kálmán és Molter Károly tanár aa-i közreműködésével intézetünk igazgatója vezette Arad, Szeged, Újvidék, Zimony és Belgrád megtekintése után az Aldunára és Ada-Kaleh szigetnek, Orsovának, Her- kulesfürdőnek, a Vajdahunyadi vár- és gyártelep meg­tekintése után haza. A kirándulás nevezetességeit, látni­valóit még a múlt iskolai évben terjedelmes füzetben ismertette Dr. Dékáni Kálmán tanár aa. s ezt a füzetet jóval a kirándulás előtt tanítványaink kezébe adtuk előzetes tanulmányozás végett. Ezen a helyen is a leg­nagyobb elismeréssel kell megemlékeznünk arról a le­kötelező, mindnyájunkat meglepő vendégszeretetről, amely- lyel tanárainkat, tanítványainkat egyfelől az újvidéki szerb gimnáziumi patronátus és tanári kar Dr. Hadzsi Szilárd ügyvéd ur és Dr. Radits Dusán főgimnáziumi igazgató vezetésével, másfelől pedig Karlócán a patriar- chai adminisztrátor, Miron Nikolics őkegyelmessége, a szerb főgimnázium igazgatója, Rád. Vrhovac ur, a theo- logiai és gimnáziumi tanári kar fogadták és vendégül látták. Felejthetetlenül emlékezetes és szép napok voltak ezek. Újvidéken a szerb ,,Matica“ vendégei voltunk és a szerb főgimnázium igazgatójának és tanárainak leg- szivélyesebb kalauzolása mellett tekintettük meg a város nevezetességeit és Pétervárad erődítményét. Karlócán a szerb theologiai és gimnáziumi ifjúság fogadta kiránduló csapatunkat. Ebben a kis városban igen sok szépet láttunk. Délben Miron Nikolics, patriarchai adminisztrátor ur őexelenciája fényes palotájában ebédre látta szívesen intézetünk igazgatóját és tanárait, mig az ifjúkat a theo­logiai akadémia konviktusában vendégelték meg. A kölcsönös megbecsülés és megértés eltüntették a nemzeti és felekezeti válaszfalakat; mindnyájunk lelkében meg­szilárdult az a meggyőződés, hogy csak a kölcsönös megbecsüléssel teremthetünk békét országunk más-más nyelvű és felekezetű polgárai között. Igen jól esett hal­lanunk, hogy ez a véleményünk a magyarországi szerb egyház kiváló vezetőinél élénk visszhangra talált és a legszebben kifejezésre jutott a fennkölt gondolkozásu pátriárchai Adminisztátor ,ur közvetlenül és lelkesen mondott búcsúszavaiban: Éljen a haza!

Next

/
Thumbnails
Contents