Református Kollégium, Marosvásárhely, 1913

- 204 kerületi kir. főigazgató ur ő méltósága mint a vallás- és közoktatásügyi m. kir minissteriumtól az állami főfelü­gyeleti jog gyakorlásával megbízott kormányképviselő 1913. november 19. 20. 21-ik napjain vizsgálta meg intézetünket. Ez alkalommal 21 félórán hallgatta meg a tanítást, továbbá megvizsgálta az iskola épületét, fel­szerelését, bútorzatát, az intézeti köztartást és a szertá­rakat. Megvizsgálta az igazgatói irodát, a tanulmányi és fegyelmi naplókat, a tanulók írásbeli dolgozatait és rajzait. Látogatása alatt szerzett tapasztalatait a f. é. nov. 21-én tartott bizalmi értekezleten közölte a tanári-testü­lettel, örömteljesen konstatálván, hogy intézetünk folyton halad és fejlődik. Nevelés-, tanulmányi- és fegyelmi állapot. Fegyelmi szempontból talán a lefolyt iskolai év volt intézetünk történe­tében a legszomorubb. Tanítványaink közül többen hall­gatva a léha, éretlen társaik izgató szavára és engedve az iskolán kívül álló felelőtlen emberek megtévesztő és felbujtó szavainak túlhajtott álönérzetükben igen súlyo­san sértették meg nem egy Ízben az iskola törvényeit, megbontván az iskola rendjét. Ezek a sajnálatos jelen­ségek és az a körülmény, hogy a könnyelmű, megbot- ránkoztatóan léha ifjakat még a megkegyelmezés, az intő és kérő szó sem téritette észre, csak megerősít abban a nézetünkben, hogy az intézeti törvények ellen vétő tanulókat az első esetben is szigorúan kell meg­büntetnünk, miután be kellett látnunk, hogy a legtöbben nem értik meg a szeretetteljes, a hibákat megbocsájtani tudó nevelői jóindulatot. Ezért visszautasítva minden illetéktelen és tájékozatlan tényezőnek intézetünk bel- ügyeibe való beavatkozását, arra fogunk törekedni, hogy úgy tanítványainkkal, mint egyes szülőkkel megértessük, hogy az iskolai törvényeket respektálni s az iskola rend­jéhez alkalmazkodni kell. E végett közöljük ebben az Értesítőben az Erdélyi Ref. Egyházkerület által kiadott Tanügyi és Fegyelmi Rendszabályok és Utasitások-ból a tanulókat illető rendtartás- és fegyelemre vonatkozó §§-at, ismételve is kérvén a szülőket, hogy olvassák el figyelemmel ezeket a §§-at és támogassák ezek alap-

Next

/
Thumbnails
Contents