Református Kollégium, Marosvásárhely, 1913
- 201 nárok pedig vétkeznének hazájuk és nemzetük ellen, ha tétlenül, rideg közönnyel tűrnék a többszörösen megállapított bajnak, az erkölcsi értékek lebecsülésének, lekicsinylésének terjedését. Különösen tudván azt, hogy a család az életnek folyton fokozodó terhei, gondjai miatt nem fejleszti ki a gyermekek nevelésében a szükséges energiát, mely körülményeknél fogva az iskolának kell annál nagyobb eréllyel a nevelés irányítását kezébe vennie. Az iskola és a tanárok vannak hivatva arra, hogy a józan kritika higgadtságával szemléljék a megoldást kereső, érlelődő kérdések vajúdását és hogy a kicsinyes pártvillongások felett állva bölcs belátással kiválaszszák az értékeket a sok salakból. Nekünk tudnunk kell, hogy állami életünk demokratikus átalakulása csak úgy válhatik hazánk és nemzetünk javára, ha az iskola olyan nemzedéket nevel, mely megtudja érteni, hogy a demokratia nem a rend felbomlását, hanem a morális erőknek egy ideális rend érdekében való egyesítését jelenti. A jogkiterjesztésnek csak úgy lesz meg az áldásos hatása, ha az iskola beleoltja a nevelendőbe mint leendő polgárba annak tudatát, hogy a jogok súlyos kötelességeket is rónak reánk. Elképzelhető-e, hogy az a tanuló, ki sohasem kényszerittetett arra, hogy indulatait megfékezze, hogy szenvedélyeit legyőzze, hogy önző akaratát egy nemesebb célnak alárendelje, majd mint férfi a kezébe adott jogokkal helyesen fog élni; várható-e az ilyen dezolált egyéntől, hogy bármily magas vagy bármily alacsonyrangú munkakörében kötelességét azzal a felelősségérzettel teljesítse, melylyel szegénynek, gazdagnak, úrnak, parasztnak az érdekeit egyaránt meg kell védenie? Nézetem szerint azoknak a munkája, kik a magyar állam megújhodását a legszélesebb jogkiterjesztéstől remélik, csak úgy volna teljes, hogy ha nagyon is hangsúlyoznák, hogy az iskola a társadalmi és állami regenerálódás szempontjából tartsa legfőbb kötelességének fegyelmezett, az önfegyelmezésre feltétlenül képes ifjak nevelését. Tudom, hogy erre egy iskolát, egy tanári kart sem kell külön felszólítani; ennek a kötelességnek a hangoztatása csak a felületesen Ítélő nagyközönség tájékoztatására és felvilágosítására szolgálna.