Református Kollégium, Marosvásárhely, 1913
Évzáró beszéd. 1914. junius 23-án. Méltóságos Elöljáróság! Tekintetes Tanári Kar! Nemes tanulóifjúság! Mélyen tisztelt közönség! A mikor a most bezárodó iskolai évet 1913. szept. 6-án megnyitottam, a múlt évi természeti csapások okozta nagy pusztulás láttára és az emberben megfejthetlen módon élő sejtelmek, előérzetek hatása alatt nem az örvendezésnek hangján szóltam az alma mater falai közé sereglett ifjúsághoz, hanem az aggódásnak szomorú szavaival; mintha előreérzetem volna annak a sok gyásznak, annak a temérdek sok bajnak közeledését, mely az immár lefolyt iskolai évet intézetünk évkönyveiben annyira keserűen, gyászosan emlékezetessé tette. És midőn ebben az ünnepélyes, komoly órában visszagondolok ezekre a megpróbáltatásokra, kimondhatatlanul fájdalmas érzések hullámzanak lelkemben, melyeknek csak abban az esdeklő könyörgésben adhatok kifejezést, hogy vajha a jó Isten megkegyelmezne intézetünknek és megóvná a mi szegény alma materünket további megpróbáltatásoktól. A megpróbáltatásoknak elseje már az iskolai év kezdetén érte iskolánkat. Még ugy-e emlékeztek, kedves ifjú barátaim, arra a felségesen szép szeptemberi vasárnapra, melyen az Isten székére tanulmányi kirándulást rendeztünk? Emlékeztek arra a gyönyörűségre, melyet ez a kirándulás mindnyájunknak szerzett, úgy annyira, 13
