Református Kollégium, Marosvásárhely, 1913

7 — ajánlkozó jobb énekesek csoportját, melynek vezetője cantus praeses, karvezető volt. Ez a kezdete a későbbi négy szólamra alakított dalköröknek. Régebben teme­tésekre hívták a kántorok mellé hova 4—6—8 ilyen éne­kes ment s díszt adott énekével. Caput: a fordítás és a tanulmány alatt levő latin és görög olvasmányok szakaszait, fejezeteit nevezték igy. Egy leckére egy-egy ilyen caput volt feladva, mely­ből az ismeretlen szókat, egy e célra összevart kis füzetbe kiszedve (resolvalva) készültünk el a fordításá­val, rendesen a privát-tanitók (correpetitor) vezetése mellett. Carcer: félnaptól kétnapig terjedő bezárásra bün­tetett tanulók házi fogadója; mely célra egy a contra szobával szemben levő kis, sötétes szoba szolgált. Ez a szoba volt rendesen az éjjelre kirendelt (éjfél előtti és utáni) deákvigil tartózkodási helye. Pár órai bezárás, melyet minden osztálytanító, tanár és osztályfőnök elrendelhetett, abban a tanteremben történt, hová az illető bejárt. Catalogus: a tanárok névsorkönyve, melyből külö­nösen ismétlések (recapilulatio, colloquium) idején gyak­rabban számbavették a tanulókat, s a hiányzókat meg- nótázlák. Az absentia a calculusok mérlegét a minus felé húzta. A catalogus lignaris az apparitor deák és a szolgafőnök (pápa) 3 szögű szijjas pálcáján volt. Classis, classificatio: I. osztály melybe a tanulók évfolyamok szerint voltak beosztva. Régi classis nevek voltak: cella, cellaria, conjunctica, német, grammatica, syntactica, rhetorica, poetica, logica (filológia); azután jöt­tek phisicus, historicus, philosophus, praeparandia, jus és theologia fokozatai, a gymnasiumi oktatás fejlődésé­vel s átalakulásaival különböző beosztásokkal. II. Classi­ficatio: (1. ordinantio) az érdemjegyek számértéke szerint való helyosztás, a mely sorrend szerint foglaltak helyet a padokban és az elsőbbségnek többféle előnyeit élvezték a jobb tanulók — alumi.ium, beneficium, locus, czipó, ta­nítvány, legatio, stb. választásnál, kiosztásnál. Conceptus: azon nyomtatott s az illető intézet igaz­gatója által aláirt ajánlólevél (charta), melyet a legatu-

Next

/
Thumbnails
Contents