Református Kollégium, Marosvásárhely, 1912

— í 74 — a lefolyt évben Dr. Fülöp Kálmán, Kiss Lajos és Gálffy Miklós h. tanár aai. — Hadd mondjunk itt e helyen elöl­járóságunk és tanárkarunk nevében ismételten is hálás kö­szönetét az eltávozott munkásoknak hűséges sáfárkodásukért és kérjük az új munkatársak működésére Istennek megtartó kegyelmét, megsegítő áldását. Főigazgatói és más látogatások. Kuné Elek kir. taná­csos, tankerületi kir. főigazgató úr ő méltósága mint a vallás és közoktatásügyi m. kir. minisztériumtól az állami főfelügyeleti jog gyakorlásával megbízott kormányképviselő 1912. április 8. és 9-ik napjain vizsgálta meg intézetünket. Ez alkalommal 25 félórán hallgatta meg a tanítást, továbbá megvizsgálta az iskola épületét, felszerelését, bútorzatát, az intézeti köztartást és a szertárakat. Megvizsgálta az igazgatói irodát, a tanulmányi és fegyelmi naplókat, a tanulók Írás­beli dolgozatait és rajzait. Látogatása alatt szerzett tapasztalatait a f. é. ápr. 9-én tartott bizalmi értekezleten közölte a tanári-testülettel, öröm­teljesen konstatálván, hogy intézetünk folyton halad és fejlődik. Az 1912—13. iskolai évben a püspök úr, ő Méltósá­gán, és a főigazgató úron kívül még más vendégeink is voltak. Március havában a kolozsvári FerenczJózsef Tudomány- Egyetemi Orvostanhallgatók segélyegyesületének kiküldöt­tei, Jeney Endre és Berde Károly urak, tartottak ifjúságunk­nak a közegészségügy fontosabb kérdéseiről tanulságos előadásokat. Május hó 5-én a kolozsvári kir. főigazgatói tankerület­hez tartozó középiskolák igazgatói tartották meg intézetünk­ben Ill-ik igazgatói értekezletüket Kuncz Elek főigazgató ur, ő méltósága elnöklete alatt. Vendégeink a nevezett napon d. e. 8—10-ig meglátogatták intézetünk szertárait, osztály- termeit, hospitáltak a tanítási órákon, és elismeréssel nyilat­koztak intézetünk berendezéséről és az oktatás menetéről,

Next

/
Thumbnails
Contents