Református Kollégium, Marosvásárhely, 1912

Adatok az 1912—13. iskolai év történetéhez. Tanév megnyitása. Beiratások. A javító, pótló és ma­gánvizsgálatokat aug. 31-én és szeptember elején tartottuk meg; az 1912—13. isk. évi beirások szept. 1—5-ig folytak le. A tanév ünnepélyes megnyitása szept. 6-án volt. Bánffy-ünnepély. Az 1912—13. iskolai évnek egyik legki­magaslóbb, de intézetünk történetének is örökre emlékezetes eseménye november 24-ike volt, mely napon néhai Báró Bánffy Dezső, a magyar református egyház leghívebb sáfár­jának, halhatatlan vezérének, életnagyságú képét felemelő ünnepély keretében lelepleztük. Az ünnepélyen résztvett az elhunyt nagy pátronusunk családja és városunk intelligens közönsége, mely velünk együtt mélységes tisztelettel és rajongó szeretettel vette kö­rül és ünnepelte egyházunk felvirágoztatása körül apostoli buzgósággal munkálkodó püspökünket, főtiszteletü és méltó- ságos Dr. Kenessey Béla urat. Bár az ünnepélyen szereplő hölgyek és uraknak is há­lás köszönettel tartozunk, különösen Ids. Gróf Haller János ő Nagyméltóságának, ki először vetette fel az eszmét, hogy néhai Báró Bánffy Dezső arcképét intézetünk számára megfestessük és az erre szükséges költségek legnagyobb ré­szét összegyűjtötte, nem tagadhatjuk, hogy a legmélyebb hálával mégis a Püspök Úr ő méltósága iránt viseltetünk. Ö Méltóságának köszönhetjük, hogy néhai Báró Bánffy Dezső emlékének olyan fenséges ünnepélyt szentelhettünk,

Next

/
Thumbnails
Contents