Református Kollégium, Marosvásárhely, 1911
Jutalmazások. A) Kollégiumi alapokból. 1. „Erénydíj“ 100 kor. Néhai Dr. Dósa Miklós koll. gondnok kezdette volt adni és haláláig adta oly tanuló számára, aki mind magaviseletre, mind tanulásban való szorgalma és előmenetele által kitűnik társai sorából. Aki itt az iskola falai között fiatal életével, fejlődő jellemével és értelmével biztosítékot nyújt arra, hogy majd a magyar társadalomnak egyik fenntartó elemévé válik, büszkén fogunk hivatkozni rá, hogy egykor tanítványunk volt. A nemes kezdeményező után 1884. éven kezdve adta a dijat mlts. Kemény Domokos br. koll. főgondnok űr és annak alapjául szolgáló tőkét letevőn, biztosította a jutalomdijnak fennmaradását. Jelöltettek: a Vili. o.-ból Metz István, a VII. o.-ból Kakasi Lajos, Kövendi Ferenc, Péter Sándor, a VI. o.-ból Kakasi Árpád, Kardos Lajos, Traub Vilmos, az V. o.-ból Muzsnai József. A tanári kar egyhangú megállapodása alapján kapja: Metz István Vili. g. o. t. 2. ,Biás-Kovács-alap‘‘ 8 kor. kamatja egy, vagy két magát kitüntetett szegény sorsú I. g. o. tanulónak adandó ki valláskülönbség nélkül. Kapja: Csíki Lajos I. B. g. o. t. 3 „Bolyai-Gauss-alap“ 13.39 kor. kamatja a négy felső osztály növendékei közül a mennyiségtanból legkitűnőbb tanulónak adandó ki. Kapja: Kónya Sándor VIII. g. o. t. 4. ,,Décsei Lajos-alap“ 40 kor. kamatja ösztöndíjul adandó ki két jóigyekezetü református tanulónak. Kapják