Református Kollégium, Marosvásárhely, 1910
XXXIV — iskol inkát, tanárainkat, vagy csak a hely közelségéért, az alapítványok bőségéért, a tanulás olcsóságáért? Ideáljaink-e magasabbak vagy csak követelményeink alacsonyabbak? Ifluságunk magasabb műveltségével, nagyobb tudásával haza-várt barátjai, támogatóji-e, családjuknak, falujuknak, népüknek, vagy a parvenü dölyfe, kapzsisága, lelketlensége bélyegzi? Azt érzie-e, hogy tehetségű a kör javára kell gyümölcsöz- tetnie, vagy a közt uzsorázza a maga javára ? Kérdések, a melyekre nézve a felelet attól függ: az örökségül kapott „nyitott ajtót“ használjuk-e ; kézen fogva magunk vezetjük-e a ránk bízott drága lelkeket a Krisztushoz s általa az élő Istenhez; oszlopainkra, melyeket építgetünk reá tudjuk-e vésni kitörülhetetlenül a mi Istenünknek, az ő városának s az ő Krisztusának új nevét ? Mert ha nem, nekünk is szól az efezusi gyülekezet Angyalának irt fenyegetés: „ö le gyertyatartódat helyéből kivetem !“ (Jel. II. 5.) De „aki győzedelmes leszen: oszloppá teszem * íme, a ,Lélek szava“ a gyülekezethez. Hallod meg te Szent nép, te királyi papság jövendő prófétáknak ifjú serege ! A Lélek Szava zen dűl. Ha gyarló nyelven én gyengén tolmácsolám, negyedfél százados tradíciódnak megújított nemeslevelén olvashatod. írva van a hitszabadság diadal énekéből, mely bölcsődalod vala; Írva a hitért, nemzeti szabadságért üldözöttek zsoltáraiból, imáiból, könnyel, mártírok vérével írva Isten leikéről ihletett nagy szellemek munkájából, nélkülözéseiből éretted való koldulásából, könyörgéséből, áldozni kész jó lelkek gondviseléséből, nemes tanítványok testté vált hálájából; írvae nemes város felőled való dicsekedéséből, itteni egyházunknak, a te édesanyádnak dajkálásából és irva — immár hálával valljuk meg — a nemzet elismeréséből. Ha büszke vagy nemesleveledre, ne feledd: a nemesség kötelez! Kell, hogy a régi falak közül minden javaid átköltöztek legyen e fényes palotába, hogy itt is érintsék homlokodat az elköltözött nagy szellemek itt lebegő árnyai, s érezzétek az új megbízatást a régi feladatra, harczoljatok a győzelem bizonyosságával, minden órán érezvén a fényes mult iránt tartozó s még szebb jövőért való felelősség komolyságát. Ha ezekre nem hallgatnátok: a kövek szólalnának meg! De zug az Isten igéje körültetek s én és utánam minden szolgája az Urnák gyenge hangon bár, de mindig visszhangozni fogjuk: „Tartsd meg azt, ami nálad vagyon, hogy senki el ne vegye a te koronádat!“ „Akinek füle van, hallja, mit mond a Lélek a gyülekezetnek!“ Hallja, hallja! . . . egész életén át hallja fa'aid közt minden nemzedék — örökkön örökké! Ámen.
