Református Kollégium, Marosvásárhely, 1910
112 — a hazai nyelvet, mert a haza, nemzet és a nyelv egymástól el nem választhatók s ki ez utolsót nem szereti utánna nem buzog, az a haza és nemzet ellen vét. Féltett kincsként kell tehát megvédenünk nemzetiségünket, fenntartani anyanyelvűnket s azt irodalmi nyelvvé fejleszteni, mert oly nemzet, mely magas kultúrával bír, más nemzetekbe többé be nem olvasztható s a nemzetek sorából ki nem irtható. Ép ezért nyelvünket, nemzeti műveltségünket fejlesztenünk kell, mert a szellemi vívmányok maradandók, rozsda, moly nem fogja s a szellemi kincsek az egyes nemzeti koronák legszebb ékei, mert nem az uralkodónak, hanem a nemzetnek fején ragyognak. Hogy tehát nyelvünket fejleszthessük, a tudomány és irodalom minél magasabb fokát elérhessük, kiizdenünk, dolgoznunk kell. A mai társadalom ezt kívánja tőlünk, erre tanítanak bennünket a tudomány eme szent hajlékában, de ezen igazságok vezéreltek bennünket a „Mentovich“ önképzőkörben, hol lelkileg, szellemileg is a kör minden egyes tagjának külön-külön kellett symbolizálnia azt a kultuszt, mely önképzőkörünk alapitójának, Mentovich Ferencnek szellemében az ifjúság iskolán kívüli kiképezte- tését, a magyar társadalom jövendő tényezőinek munkakedvét és munkásságát előmozdítsa és némileg már most is gyümöl- csöztesse. Tehát ezen szellemben s ezen nemes céltól vezettetve a régi tradíciókhoz híven ebben az iskolai évben is megalakult a „Mentovich“ önképzőkör. S most, midőn munkálkodásunkra visszapillantunk, minden álszerénység mellőzésével mondhatjuk, hogy dolgoztunk és pedig sikerrel. Mindamellett kedvezőtlenebb viszonyoknak kell tulajdonítanunk, hogy az alább közölt statisztikai adatok szerint a munkálkodás nem volt oly intenzív, mint a megelőző években. Ennek oka főleg abban keresendő, hogy a közreműködők, a rendes tagok csekély száma miatt jelentékenyen megfagyott. Mindazonáltal híven ahhoz az igaz felfogáshoz, hogy a munka kötelesség, lelkiismeretes, pontos munkát végeztünk.
